Nemzetközi piac: Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap az amerikai piacokon, amin a kedvező termelői árindex is segített. Az S&P 500 így 1,7, míg a Nasdaq 100 már 2,5 százalékos pluszban zárta a keddi kereskedést. Egyedül az energiapapírok voltak lemaradóak, de a többi szektor alapvetően erősödött, a chipgyártók pedig ismét lendületben voltak. Láthatóan a kockázatkerülési motívum oldódik a piacokon, de korai még arról beszélni, hogy teljesen eltűntek volna a felhők. A VIX ugyan 20 alatt jár, de ez még nem a nyugalmas időszakokat jelző 12-14 körüli zóna, valamint az 50 napos mozgóátlag alatt járnak az amerikai indexek. A német DAX tegnap kisebb emelkedést mutatott, itt is hasonlóan felpattanás és csökkenő volatilitás látható, de egyelőre az 50 napos mozgóátlaga alatt jár a DAX is. A határidős indexek alapján enyhe pluszban indulhat a kereskedés Európában. 

Magyar piac: Tegnap megakadt a magyar piac emelkedő trendje, az OTP visszahúzta a BUX indexet, a bankpapír végül 1 százalék feletti mínuszban zárt. Az OTP-re a Morgan Stanley minimálisan csökkentette is a célárát 21000 forintra, de továbbra is felülsúlyozási ajánlás mellett. A többi blue chip sem remekelt, a Richter és a Telekom részvénye kisebb esést mutatott, míg a Mol óvatos emelkedésre volt képes. A Richter árfolyama ugyan elérte a 10400 forintos szintet a tegnapi kereskedés során, de nem tudott tartósan afelett maradni. 

Amerikai infláció: Havi alapon 0,1 százalékkal növekedtek a termelői árak az Egyesült Államokban, mutatták a tegnapi adatok. Ez a konszenzus 0,2 százalékos várakozásnál alacsonyabb, ugyanakkor a piacok irányába kedvező hír lehet, hogy a termelői árak növekedni tudtak az elmúlt hónapban, erősebb gazdasági aktivitást indikálva. Éves szinten ez 2,2 százalékos emelkedést jelent a termelői árakban júliusban, szemben a júniusi 2,7 százalékkal. 

A befektetők figyelme a mai napon már a fogyasztói árindex adatra irányulhat, amit szintén magyar idő szerint 14:30-kor tesznek közzé. Az előzetes várakozások alapján 0,2 százalékos lehetett a havi infláció mértéke júliusban, egy ennél szignifikánsan alacsonyabb szint akár azt is jelezheti, hogy az amerikai lakosság fogyasztása egyre lassul, ez pedig a piacoknak már kedvezőtlen is lehet.

Kötvényhozamok: A tegnapi termelői inflációs adatok közzétételét követően visszább estek az amerikai kötvényhozamok. A 2 éves hozam 4 százalék alá csökkent vissza, míg a 10 éves 3,9 százalék alá süllyedt. A piaci várakozások jelenleg megoszlanak aközött, hogy szeptemberben 25 vagy 50 bázispontos kamatcsökkentést hajthat végre a Fed, jelenleg az év végéig összesen 4 darab 25 bázispontos kamatvágást áraznak. A dollár egyébként gyengüléssel reagált a kötvényhozamok csökkenésére, de a piaci reakció még visszafogottabb lehetett a ma délutáni inflációs adatok előtt, tehát az 1,10-es szintet még nem vitte át az EURUSD.

Német gazdaság: A konszenzus várakozásait jelentősen alulmúlta a tegnapi német ZEW index, így az 19,2 pont volt a várt 34 helyett, míg az előző hónapban 41,8-as értéket jelzett. Egyelőre látható, hogy igencsak elromlottak német gazdasággal kapcsolatos várakozások az utóbbi hónapokban, a ZEW index pedig január óta nem vett fel ilyen alacsony értéket. A német részvénypiac így nem tudott kitörő teljesítményt felmutatni tegnap, végül 0,5 százalékos pluszban zárt.

Graphisoft Park: Stabil eredményeket közölt tegnapi gyorsjelentésében a Graphisoft Park. Annak ellenére, hogy a budapesti irodapiacon már 14 százalékosra emelkedett a kihasználatlansági ráta, a Parknál ez a hatás csak tompítottan mutatkozik, így az első negyedévhez hasonlóan a második negyedévben is 95 százalék volt a kihasználtsági szint az irodaparkban. Ez ugyan elmarad az egy évvel ezelőtti szinttől, de a bevételek így is 3,6 százalékkal növekedtek, elsősorban a bérleti díjak euró alapú indexálásának köszönhetően. Profitok tekintetében ez 15,6 százalékos EBITDA, 35,6 százalékos üzemi eredmény és 30 százalékos nettó profit növekedést eredményezett tavalyhoz képest. Láthatóan tehát stabilan erős növekedésre képes a Park, a vezetőség pedig meg is emelte idei bevétel- és profitvárakozását, bár a tavalyi szintektől még így is kis mértékben elmaradhatnak az idei profitszámok.

UBS: Kifejezetten erős negyedévet zárt a UBS nettó profit terén, a 1,14 milliárd dolláros eredmény bőven erősebb a konszenzus 521 milliós várakozásánál. Segítette a bank eredményességét, hogy 27 milliárd dollárral nőtt a bank eszközállománya a negyedév során, valamint közel 900 millió dolláros megtakarítást eredményeztek a költségcsökkentő intézkedések. A vagyonkezelési ág ugyan nem hozta a várt profit szinteket a magasabb dolgozói kompenzációk miatt, de a befektetési banki ág 477 millió dolláros üzemi eredménye erősebben alakult.

Alphabet: A Bloomberg News értesülései szerint az amerikai igazságügyi minisztérium (DOJ) mérlegelheti a Google feldarabolását. Még egy hete állapította meg egy bíró, hogy a Google jogellenesen monopolizálta az internetes kereső piacot, a minisztérium pedig most az opcióit mérlegeli. A Google felosztása mellett lehetőség még az is, hogy a Google-t adatok megosztására kényszerítsék a versenytársakkal, valamint olyan intézkedések, amik megakadályoznák a céget, hogy a mesterséges intelligencia piacán is tisztességtelen előnyre tegyen szert. A híreket követően a részvény árfolyama 0,8 százalékos mínuszban került zárást követően. 

Home Depot: Csalódást keltő volt a Home Depot tegnapi piacnyitás előtt közzétett gyorsjelentése. A társaság visszavágta az éves bevétel- és profitvárakozásait, jelezve, hogy az amerikai lakosság fogyasztása visszaesett a nem fix költekezések kapcsán. A magasabb kamatkörnyezetben ugyanis több nagyobb felújítási projektet is inkább elhalaszthatnak az amerikai fogyasztók, így az idei évben már 3-4 százalékkal csökkenő bevételeket várnak a cégnél a korábbi 1 százalékos visszaesés helyett. Profitsoron ez 2-4 százalékos visszaesést jelenthet, pedig előzetesen még emelkedő profittal számoltak idén. A kereskedést még kisebb eséssel indította a Home Depot részvénye, de az általános piaci optimizmus közepette sikerült végül pluszban zárnia. 

Starbucks: Bejelentette tegnap a Starbucks igazgatósága, hogy Laxman Narasimhan vezérigazgató nem egészen 2 év után lemond pozíciójáról és a helyét Brian Niccol veszi át. Niccol eddig a versenytárs Chipotle-nél töltött be a vezérigazgatói pozíciót, és hivatalosan majd szeptember 9-től veszi át a Starbucks vezetését. A híreket követően a Starbucks árfolyama megugrott, és végül több mint 24 százalékos pluszban zárta a keddi napot. A Chipotle részvénye ezzel szemben negatívan reagált a vezérigazgató távozásának hírére, és a napot 7,5 százalékos mínuszban zárta.

Tartalom lezárása:2024.08.14 08:28

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés