Nemzetközi piacok: Elfogyott a lendület tegnap a piacokon, ugyan hatalmas korrekciónak nem lehettek tanúi a befektetők, de kisebb visszacsúszást szenvedett el az S&P 500 és a Nasdaq 100 index is. A piaci szereplők az amerikai inflációs adatra várhatnak, emellett az EKB kamatdöntése is ezen a héten lesz aktuális, míg a Fed döntésére kicsit várniuk kell még a befektetőknek. Európában vegyesen teljesítettek egyébként a piacok, a francia tőzsde tudott a napokban újult erőt mutatni, míg a DAX tegnap már lefordult napon belül.

Magyar piac: A magyar piacon meggyőző teljesítmények mutatkoznak idén, így az OTP is folyamatosan új csúcsokat tudott realizálni az utóbbi időben, jelenleg 22 ezer forint körül mozog a bankpapír árfolyama. Emellett a Mol tudott még tegnap jobb teljesítményt felmutatni az elmúlt időszak gyengélkedését követően, de a Telekom is feljebb tudott lépni, így már 1310 forinton zárt a részvény. A Richter esetében az oldalazás folytatódása figyelhető meg, egyelőre az 50 napos mozgóátlagon való átjutás okoz kihívást a papírnak.

Magyar infláció: A vártnak megfelelően alakult a novemberi infláció, éves alapon 3,7 százalékos drágulás volt megfigyelhető, ez valamelyest magasabb az októberi 3,2 százalékos fogyasztói árindexhez képest. Havi alapon 0,5 százalékos emelkedés mutatkozott, ezen belül az élelmiszerek 0,9 százalékkal, a szolgáltatások átlagosan 0,2 százalékkal drágultak. A járműüzemanyagok ára havi alapon 2,4 százalékkal emelkedtek.

Forint: A Fitch jelentését követően erősödést tudott produkálni a forint, így az EURHUF tegnap már 411 alá is benézett, ma reggelre azonban némi gyengülést mutatott a magyar deviza, az EURHUF 412 környékén járt a reggeli órákban. Az inflációs adatra nem reagált érdemben a forint árfolyama. 

Nemesfémek: A nemesfémek tegnapi emelkedésében a geopolitikai feszültségek is nagyobb szerepet játszhattak, így az arany és az ezüst ára is erőteljesebb emelkedést produkált. Az utóbbi időben is már oldalazás jelei mutatkoztak az arany grafikonján, így a 2600 dolláros szintek továbbra is kellő támaszt tudnak nyújtani az arany árfolyamának, míg jelenleg az 50 napos mozgóátlag áttörésén dolgozik a nemesfém. 

Oracle: Nem tudta hozni a várakozásokat az Oracle, így 8 százalékos mínuszba került a zárást követő kereskedés során a részvény. Ugyan nem sokkal maradt el a várt eredményektől a társaság, ráadásul a nettó profit így is 26 százalékot emelkedett egy év alatt, míg bevételi oldalon is 12 százalékos bővülés mutatkozott, de az előzetes várakozások némileg erősebb növekedést jeleztek előre. A jelenlegi negyedév kapcsán 7-9 százalékos bevételnövekedést jósol a menedzsment, amely átlagosan 14,3 milliárd dolláros árbevételnek felel meg, ez a szám pedig elmarad a konszenzus által várt 14,65 milliárdos értéktől.

Hershey: A Bloomberg értesülései szerint a Mondelez vezetősége vizsgálja a versenytárs Hershey csokoládégyártó felvásárlásának lehetőségét. Az ügylettel világ egyik legnagyobb édességgyártója jönne létre, a pénteki piaczárás alapján a Mondelez piaci kapitalizációja 84 milliárd dollár, míg a Hershey esetében 35 milliárdos értékeltségről beszélhetünk. A Hershey részvénye a hírre 10 százalékot emelkedett, míg a Mondelez papírja 2 százalékos mínuszban zárt.

Nvidia: Tegnap bejelentette a Kína, hogy vizsgálatot indítanak az Nvidia ellen, jelezve, az amerikai chipgyártó megsérthette a monopóliumellenes törvényeket. Konkrétumokat nem emelt ki a piacszabályozásért felelős állami hivatal a bejelentéskor, így ez a lépés inkább a Kína és az USA közötti technológiai konfliktus következő állomásának tekinthető. Az Nvidia részvénye 2,5 százalékos eséssel reagált a hírekre, egyébként a társaság bevételének nagyjából 15 százaléka folyik be közvetlen a kínai piacról. 

AMD: Nagyobbat esett tegnap az AMD árfolyama, miután a Bank of America elemzője visszavágta a chipgyártóra vonatkozó célárát 180 dollárról 150-re. Emellett a korábbi vételi ajánlását tartásra módosította az elemző, kiemelve, hogy a verseny igen nagy a félvezetőszektoron belül, az Nvidia mellett a Marvell Technology és a Broadcom is egyre népszerűbbé válik az AMD-vel szemben. Az AMD részvénye 5,6 százalékos mínuszban zárta a tegnapi kereskedést.

Comcast: Közel 10 százalékot eséssel indította a hetet a Comcast részvénye, a társaság vezetősége ugyanis hétfőn bejelentette, hogy a negyedik negyedévben mintegy 100 ezer szélessávú előfizetőt veszíthetnek, míg elemzők korábban 64 ezres csökkenéssel számoltak. A nagyobb mértékű csökkenés mögött elsősorban kiélezett versenyhelyzet áll, az Egyesült Államokban egyre népszerűbbé válnak a vezetéknélküli hálózati szolgáltatók. De az ősszel Floridán végigsöprő hurrikánok is negatív hatással voltak az előfizetőszámra, ez mintegy 10 ezres csökkenést okozhatott. 

Tartalom lezárása:2024.12.10 08:38

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés