Nemzetközi piac: Az amerikai inflációs adatot követően beütötték a piacokat, azonban miután Trump telefonos beszélgetést folytatott az orosz elnökkel, a befektetők optimistábbá váltak a lehetséges béketárgyalások kapcsán, így a nap végére az indexek is vissza tudtak kapaszkodni. A kínai piacokon változatlanul kitart a nagyobb lendület, az AI fejlesztések kapcsán egyre bizakodóbbak a befektetők, így a versenyképesség javulását árazhatják a kínai techszektorban. A határidős indexek alapján az európai piacok nagyobb, 1 százalék körüli emelkedéssel nyithatnak a béketárgyalások hírére.

Magyar piac: A hazai piacon is folytatódott az emelkedés, egyedül a Richter vált lemaradóvá a blue chipek közül tegnap, de a Mol sem tudott érdemi mozgást felmutatni. Ezzel szemben a Telekom több mint 1,8 százalékos pluszban tudott zárni, az OTP pedig 0,7 százalékot emelkedett a nap végére. A piaci hangulat tehát összességében támogató, év eleje óta immár 11 százalékos emelkedésnél jár a BUX, amivel felülteljesítőnek számít az európai porondon is.

Amerikai infláció: Magasabban alakult az amerikai infláció mértéke januárban, mint azt az elemzők előrejelezték, ami a részvénypiacok számára nem a legkedvezőbb hír. Az éves infláció mértéke 3 százalékra emelkedett, ami magasabb volt a konszenzus 2,9 százalékos várakozásához képest. Ez havi alapon 0,5 százalékos drágulást jelentett, ami gyorsabb emelkedés a várt 0,3 százaléknál. A piac számára még fontos mutató a maginfláció, ami meglepetésre 3,2 százalékról 3,3 százalékra nőtt januárban, miközben elemzők csökkenéssel számoltak. A nyersanyagárak emelkedése az Egyesült Államokban is megdobta az infláció ütemét, de emellett a szolgáltatások nagyobb, 0,5 százalékos havi emelkedést mutattak. 

Kötvényhozamok: A magasabb inflációs adatokra megugrottak az amerikai kötvényhozamok, a 2 éves hozam már 4,4 közelébe is felszúrt, ami egy hónapos csúcsot jelent. A magasabb infláció ugyanis bekorlátolja a Fed mozgásterét, már ami a további kamatcsökkentéseket illeti. A piac így már csak decemberre várja a következő kamatcsökkentést, idén tehát csak egyetlen 25 bázispontos vágás van kilátásba helyezve. A 10 éves kötvényhozam is újból emelkedésnek indult, már 4,6 százalék felett jár, bár a 4,8 százalék körüli lokális csúcsoktól egyelőre elmarad.

Fed: A kongresszusban tartott felszólalásában jelezte Jerome Powell jegybankelnök, hogy nem kell elsietett döntést hozniuk a kamatvágások kapcsán, az emelkedő inflációs adat is ezt támasztja alá. Emellett elmondta, hogy a banki szabályozáson némileg lazítana a tőkekövetelmények kapcsán. Összességében nagy meglepetést nem tartogatott a beszéd, már korábban jelezte Powell, hogy kivárhatnak a kamatcsökkentésekkel, immár a piac egyetlen egy kamatvágást áraz idénre, ráadásul az év vége felé lehet esedékes.

Forint: Az amerikai inflációs adatokra kisebb gyengüléssel reagált a forint, mivel a dollár is inkább erősödést mutatott. A tegnapi nap végére azonban újra erőre kapott a forint, az EURHUF árfolyamában tehát egyelőre nem látszik markáns fordulat jelei. A reggeli órákban 402 környékén jár a devizapár árfolyama. 

CVS: A megnövekedett egészségügyi költségek ellenére a CVS felülmúlta az elemzői várakozásokat, amit a piac pozitívan fogadott, így több mint 13 százalékkal lőtt ki a CVS árfolyama tegnap piacnyitáskor. A bevétel 97,7 milliárd dollár lett az előrejelzett 97,1 milliárdhoz képest. Az EPS 1,19 dollár lett az előrejelzett 0,93-hoz képest, több mint 30 százalékkal megugorva az elemzői becslést. Egyébként év eleje óta több mint 40 százalékkal erősödött a részvény.

Cisco: Pozitívan reagáltak a befektetők a tegnapi Cisco gyorsjelentésre, miután a vezetőség jelezte, hogy az előttünk álló negyedévben akár 13,9-14,1 milliárd dolláros bevételt érhet el a cég. A menedzsment optimistábbá vált az AI-piacon várható hálózatfejlesztési költségek alakulása kapcsán, ami a Cisco termékei iránt is nagyobb keresletet generálhat. Emellett 1 milliárd dollárral, 56 milliárdra emelte idei évi bevételvárarakozását a Cisco. A jelentést követően több mint 6 százalékot ugrott a Cisco árfolyama. 

Reddit: Hiába teljesítette felül szinte az összes fontosabb pénzügyi soron a prognózist a Reddit, a piacok mégsem fogadták pozitívan a cég tegnap esti gyorsjelentését. Ugyanis az aktív napi felhasználószám elmaradt a várt szinttől, 101,7 millió volt a negyedév során szemben a konszenzus 103,8 milliós várakozásával. A Reddit vezetősége azzal magyarázta a vártnál lassabb felhasználószám bővülést, hogy a Google megváltoztatta kereső algoritmusát (az elmúlt években a Reddit forgalma 50 százalékban Google keresésekből jött). A részvény így zárást követően több mint 10 százalékot esett. 

Siemens: Kedvező számokkal fogadta ma reggel a befektetőit a Siemens, a bevételek 3 százalékkal emelkedtek a bázishoz képest, míg a nettó profit tekintetében jóval dinamikusabb javulás mutatkozott, így a várakozásokat is felül tudta teljesíteni a cég. Megerősítette a vezetőség a korábban közzétett 3-7 százalék közötti bevételnövekedési célját az idei évre, kiemelve, hogy a geopolitikai kockázatok, az esetleges vámhatások okozhatnak még kihívást a cég számára.

Tartalom lezárása:2025.02.13 08:39

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés