Nemzetközi piacok: Erősen indították ezt a hetet is a nemzetközi részvénypiacok, így folytatódik a javuló trend az indexek árfolyamaiban, akár 1 százalék feletti pluszokat eredményezve. Amerikában a Nasdaq 100 index már új csúcson tudott zárni, a technológiai index teljesítményét nagyban segítette az Apple emelkedése, de a technológiai szektor egésze is erőt mutatott. Egyedül a nem-ciklikus fogyasztási szektor mutatta kisebb gyengülés jeleit, ettől eltekintve általános volt a piaci emelkedés Amerikában. Európában is javult a befektetői hangulat, a gyengébb múlt heti teljesítményt követően felpattant a DAX, miközben a CAC 40 csúcsait közelíti. A határidős indexek állása alapján iránykereséssel indulhat a keddi kereskedés. A befektetők továbbra is a céges gyorsjelentésekre figyelhetnek elsősorban, ma este a Netflix, holnap piaczárás után pedig a Tesla érkezik legfrissebb negyedéves eredményeivel.

Magyar piac: A magyar részvénypiacon is folytatódik az emelkedő trend, a BUX immár a 104 ezer pontos szintet közelíti. A blue chipek közül az OTP és a Mol is 1 százalék körüli emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést, a Telekom és a Richter részvénye viszont nem tudott erőt felmutatni. A 4iG menetelése közben folytatódik, tegnap 10 százalék feletti pluszban zárt az árfolyam, ezzel átlépve a 4000 forintos szintet is.

A héten csütörtökön és pénteken is zárva tart a magyar piac, így ezt követően hétfőn indul újból a kereskedés a tőzsdén.

OTP: Anyavállalatunk, a Patria Finance tegnap megemelte az OTP-re vonatkozó intézményi célárát, ami így 29 000 forintról 33 540 módosult, változatlanul vételi ajánlást fenntartva.

Mol: Éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójában, amely érintheti a következő időszak finomítói munkálatait, a cég jelezte, hogy továbbra is folyik a vizsgálat, hogy mi okozta a balesetet. Egyelőre kérdéses mekkora kár keletkezett, illetve, hogy mennyire befolyásolja a feldolgozói tevékenységet.

Forint: 389 körül mozog ma reggel a forint árfolyama az euróval szemben, így nagy változásra alapvetően nem került sor, továbbra is a szeptember közepe óta látott szinteken tartózkodik a forint. Ma egyébként a forint szempontjából kiemelhető, hogy az MNB monetáris tanácsa is kamatdöntő ülést tart, ugyanakkor az elemzői konszenzus egyelőre nem számol változással.

Arany: Napon belüli fordulatnak köszönhetően tudott hamar visszajutni a 4300 dolláros szintek fölé az arany, miközben az ezüst is 52 dollár felett mozgott. Látható, hogy kedvező piaci hangulat közepette a nemesfémek is erős teljesítményre képesek, miközben a dollár sem mutatja erősödés jeleit. Habár ma reggel kisebb visszacsúszás látható a nemesfémek árfolyamaiban, továbbra is csúcsok közelében mozognak.

K&H Értékpapír befektetői hangulatindex: Kismértékben csökkent az előző héten a hangulatindex értéke, az 51 pontról 39 pontra mérséklődött, ugyanakkor még így is az egyik legmagasabb szintet láthatjuk az elmúlt közel fél évből. Az optimisták aránya még mindig stabilan meghaladja az 50 százalékot, miközben a pesszimisták aránya 20 százalék alatt maradt, vagyis továbbra is az optimizmus dominál.

Apple: 4 százalékot erősödött a tegnapi kereskedés során az Apple részvénye, ezzel tavaly december óta először új történelmi csúcsot jelölt ki az árfolyam. A befektetők azután váltak optimistábbá az Apple kapcsán, hogy a Loop Capital elemzőház tartásról vételre javította a részvényre vonatkozó ajánlását, az iPhone 17-es széria iránti erős keresletet megjelölve indokként. Egyébként a Counterpoint Research elemzése alapján az első 10 értékesítési napon 14 százalékkal több iPhone 17-es készüléket adott el az Apple Kínában és Amerikában, mint tavaly iPhone 16-ost.

BNP Paribas: A New York-i szövetségi esküdtszék 20,5 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte a francia bankot a szudáni események miatt. A befektetők negatívan reagáltak a hírekre, hiszen további perektől, veszteségektől tarthatnak. A kereskedést így 7,7 százalékos mínuszban zárta a bankpapír, ezzel a pozitívabb piaci hangulat közepette alulteljesítővé vált.

Thyssenkrupp: Tegnap sikeresen lezajlott a TKMS spin-offja, így a befektetők minden 20 darab Thyssenkrupp részvény után egy új TKMS részvényhez jutottak. Napon belül egyébként emelkedést produkált a frissen bevezetett TKMS részvény, amely így 81 eurós szinten tudott zárni. A Thyssenkrupp árfolyamában is nagy volatilitás mutatkozott, hiszen a spin-offot követően rövidebb ideig 10 euró fölé is visszaemelkedett a részvény, végül azonban ez alatt zárta a kereskedést az árfolyam.

Tartalom lezárása:2025.10.21 08:40

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Mutatja az irányt az autógyártóknak a General Motors

Varga Dániel | 2025.10.21 15:08
Csúcsok közelében nyithat a részvény

OTP: További felértékelődésre lehet kilátás

Mohácsi Mihály | 2025.10.21 11:59
Az első féléves eredmények is támogatják a bővülést