Nemzetközi piacok: Pozitívan kezdték a kereskedést a főbb amerikai indexek, azonban napközben gyengülésnek indult a piaci hangulat, ennek során pedig a Nasdaq 100 index közel 1,6 százalékos mínuszban zárt. Az S&P 500 index sem tudott 7000 pont felett zárni továbbra sem, ezzel együtt a határidős indexek is csak óvatos mozgást vetítenek előre. Európában is gyengébb teljesítmény bontakozott ki a nap végére, így a DAX index is 25 ezer pont alatt zárt, miközben a szélesebb európai piacot magába foglaló STOXX 600 napon belül még új csúcsokat tudott érinteni.
Szektorok: Nem találja a lendületet a technológiai szektor az amerikai piacokon, így év eleje óta is a leggyengébben teljesítő szektornak számít. Tegnap az Anthropic AI-fejlesztőcég közzétette legújabb, jogászokra szabott produktivitást segítő megoldását, ami bizonytalanságot váltott ki a hagyományos szoftvercégek kapcsán, így tovább esett az alszektor a már eleve gyenge évkezdést követően. Közben a nemesfémek emelkedése a nyersanyag-kapcsolt részvények teljesítményét ismét pozitívan befolyásolta, illetve a defenzív papírok mutatnak felülteljesítést az elmúlt időben, de az energiaszektor is javulás jeleit mutatta már tegnap.
Magyar piac: Tovább erősödött tegnap a hazai tőzsde, ezzel a BUX index újabb történelmi csúcsra jutott, az index már 130 ezer pont felett zárt. A blue chipek közül tegnap 2 százalékot meghaladó emelkedésre volt képes a Mol és a Richter is, miközben az OTP közel 1,2 százalékkal emelkedett tovább. Egyedüliként a Magyar Telekom részvénye nem mutatott érdemi elmozdulást a tegnapi kereskedésben.
AMD: Hiába múlta felül bőven az előzetes negyedéves várakozásokat az AMD, a következő időszakra vonatkozó előrejelzések terén a bejelentettnél is dinamikusabb bevételnövekedési ütemet várhattak a befektetők. Ugyan a következő negyedévre vonatkozó 9,8 milliárd dolláros bevételi prognózis felülmúlja a konszenzus által szabott várakozást, de néhány elemző ettől is erőteljesebb javulásra számított, ez pedig a befektetők hangulatát is negatívan befolyásolta. Összességében azért látni a pozitív trendet továbbra is az AI-chipek iránti keresletben, a hiperskálázó vállalatok felől érkező igény is egyre csak növekszik, amely stabil növekedést biztosíthat rövid távon is az AMD számára.
Infineon: Ma reggel publikálta friss eredményeit az Infineon, amelyben felülteljesítő tudott lenni bevételek terén a társaság, az erős AI-kapcsolt kereslet továbbra is segíti a bővülést. A menedzsment további növekedésre számít az AI-chipek értékesítéséből, a jelenlegi 2026 szeptember végéig tartó üzleti évben 1,5 milliárd euróra, míg a 2027-es üzleti évben 2,5 milliárd euróra nőhet az ebből befolyó bevétel. Közben a profitabilitás terén is kedvező negyedéves eredményeket közölt az Infineon, a menedzsment jelezte, hogy a jelenlegi 2026-os üzleti évre tervezett beruházási keretet mintegy 500 millió euróval megemelik, hogy tovább bővítsék az AI chipek gyártókapacitását, amely terén robbanásszerű kereslet mutatkozik.
PayPal: Negatívan fogadták a befektetők a PayPal jelentését, így a részvény 20 százalékos eséssel zárta a tegnapi kereskedést. Az általában erősnek számító negyedik negyedéves eredmények elmaradtak a várttól, a gyengébb fogyasztói trendek mellett a kiéleződő versenyhelyzet sem segítette a PayPal teljesítményét. Bevételsoron így 8,68 milliárd dollárt ért el a pénzügyi szolgáltató 8,8 milliárd helyett, míg EPS téren 1,23 dollárt realizált szemben a várt 1,28 dollárral. Emellett az idei éves EPS várakozás is gyengébb lett, alacsony egy számjegyű csökkenés és enyhe növekedés közötti változással számolnak a cégnél, míg az elemzők átlagosan 8 százalékos növekedést vártak. A cég élén új elnök-vezérigazgató is bejelentésre került Enrique Lores személyében, aki az elmúlt 6 évben a HP-t vezette.
Novo Nordisk: Beesett tegnap a Novo Nordisk árfolyama a New York-i tőzsdén, ugyanis a vezetőség által közzétett bevételvárakozás csalódást okozott a részvényesek körében. Az elhízás elleni készítményeiről ismert gyógyszergyártónál 2026 során 5-13 százalék közötti bevételcsökkenéssel számolnak devizahatásoktól eltekintve, valamint a működési profitban is ugyanekkora visszaeséssel számolnak a cégnél. A vezérigazgató szerint az egyre intenzívebb versenyhelyzet miatt árazás tekintetében nehezebb időszaknak néznek elébe. Tegnap egyébként a fő versenytárs Eli Lilly részvénye is eséssel reagált a hírekre.
Walmart: Átlépte tegnap az 1000 milliárd dolláros piaci kapitalizációt a Walmart, ezzel bekerült a 10 legértékesebb amerikai tőzsdei cég közé a kiskereskedelmi lánc. Az elmúlt napokban nagyobb lendületet kapott a Walmart részvénye, újabb csúcsokat kijelölve, év eleje óta pedig már több mint 14 százalékot erősödött.
UBS: 1,2 milliárd dollár nettó profitot termelt a negyedik negyedév során a svájci nagybank, ezzel az elemzők várakozását is könnyedén felülteljesítette a társaság. Emellett egy 3 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot jelentett be a vezetőség, valamint részvényenként 1,1 dolláros osztalék kifizetését javasolja a menedzsment, amely 22 százalékos emelést jelentene a tavalyi osztalékhoz képest.
Siemens Energy: Egy új 1 milliárd dolláros befektetést jelentett be tegnap a Siemens Energy az Egyesült Államokban az áramhálózat és gázturbina-alkatrészek gyártásának fejlesztésére. A beruházás részeként a cég egy új üzemet épít Mississippiben, amely a tervek szerint 2028-ra készülhet el. Az AI adatközpontok rohamos terjedése miatt egyre növekszik az áramkereslet az Egyesült Államokban, erről a Siemens Energy vezérigazgatója is beszélt a beruházás bejelentését követően. A bővítés mintegy 20 százalékkal növelheti a Siemens Energy globális turbinagyártási kapacitásait, lehetővé téve, hogy növeljék az Európába és Közel-Keletre irányuló szállítmányokat a berlini gyárból. A hírekre 4,4 százalékot emelkedett a részvény árfolyama.

jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.