Nemzetközi piacok: Jól kezdték a hetet az amerikai piacok, így érdemi felpattanás mutatkozott a múlt heti gyengébb szereplés után. A Nasdaq 100 ezzel az 50 napos mozgóátlagáról mutatott be fordulatot, de az S&P 500 is hasonlóan szerepel, vagyis a kockázati étvágy láthatóan javult. A német DAX ugyanakkor már gyengébben szerepelt, Európa így inkább alulteljesítést mutatott tegnap. A határidős indexek egyébként kedvező képet jeleznek, így Európában pozitív nyitás várható ma reggel.

Szektorok: A kommunikációs szektor vezette a sort tegnap az amerikai piacokon, de a fogyasztási szektor is erősebben szerepelt, ugyanakkor inkább vegyes volt az általános összkép, mivel több szektor is mínuszban zárt. A technológiai szektoron belül a félvezetők a nap végére erőre kaptak, míg például az Apple és a Microsoft már gyengébben zárta a kereskedést.

Magyar piac: A vegyes piaci hangulat közepette a magyar részvénypiac nem mutatott erőt, így kisebb visszacsúszást szenvedett el a BUX index, amely 139 ezer pont körül zárt. A blue chipek közül a Richter, illetve a Magyar Telekom teljesített gyengébben, mindkét papír esetében 1 százalék feletti csökkenés rajzolódott ki, miközben a MOL tudott csak kisebb emelkedést felmutatni a nap végére.

Devizapiacok: Erősödés figyelhető meg a dollár kapcsán ma reggel, így ismét az 1,14 alatti szintekig jött vissza az EURUSD, amely továbbra is az egyéves mélypontok környékén jár. Markáns forintgyengülés ezzel együtt nem látható, az EURHUF 354-355 körül mozog ma reggel.

Nemesfémek: Hiába indultak javulásnak a múlt hét vége felé a nemesfémek, az arany tegnap ismételten gyengébben teljesített, így ma reggelre 4000 dollár alá csúszott vissza, míg az ezüst is 58 dollár alatt mozog. Nem mutatnak tehát nagy erőt a nemesfémek az utóbbi időben, amelyben a bizonytalan piaci környezet és a dollárerő is szerepet játszhatott.

Olaj: A február végi szintek környékén akadt el az olajárak visszaesése, így a Brent ma reggel is 73 dollár környékén mozog, míg a WTI is 70 dolláros szinteken ragadt meg. Az év eleji szintekhez képest így is markánsabb emelkedésnek felelnek meg a jelenlegi szintek, hiszen a Brent esetében 61 dollár alatti szintek rajzolódtak ki év elején.

Volkswagen: Tegnap közel 4 százalékos mínuszban, több mint másfél évtizedes mélyponton zárt a Volkswagen árfolyama, miután német sajtóértesülések szerint jelentős strukturális átalakításokat tervez a cég. A hírek szerint akár 100 ezer fős leépítés is érkezhet, ami a globális munkavállalói létszám mintegy 15 százalékát érintheti, emellett csökkenthetik a németországi gyártókapacitásokat és a beruházásokat is. A vállalat nem erősítette meg a sajtóértesüléseket.

SpaceX: Még előző héten jelent meg a hír, miszerint a SpaceX vezetői a Charter internetszolgáltató vezetőivel folytattak tárgyalásokat egy új lakossági mobiltelefonos szolgáltatás bevezetéséről az Egyesült Államokban. A hírt egyelőre nem erősítették meg a cégek, de a piaci reakció így is markáns volt a hétfői kereskedés során. Az amerikai telekommunikációs szolgáltatók (Verizon, T-Mobile US, AT&T) látható mínuszokban zártak, míg a SpaceX részvénye a 150 dollár körüli szintekről felpattanva 164 dollár fölé erősödött.

Rocket Lab: 8 milliárd dollárért felvásárolja az Iridium Communications műholdszolgáltató céget a Rocket Lab, a tegnapi bejelentést követően mindkét cég részvénye két számjegyű pluszban zárt. A felvásárlással a Rocket Lab a SpaceX mintájára építene ki egy új telekommunikációs szolgáltatást, amely kiépítésében sokat segít az Iridium frekvenciasávjai és 2,5 millió előfizetője.

Comcast: Tegnap bejelentette a Comcast, hogy leválasztja az NBCUniversal és a Sky média és szórakoztatóipari üzletágait, így a vállalat tevékenységének a fókusza a kábel-, hálózati és telekommunikációs szolgáltatásokra helyeződne át. A tranzakció a Comcast közleménye szerint nagyjából egy éven belül zárulhat, a bejelentést követően pedig tegnap 4,5 százalékos pluszban zárt a Comcast részvénye.

Verizon: A Verizon és a BT egy közös vegyesvállalatba (joint venture) szervezi nemzetközi vállalati üzletágait, amely globálisan több mint 3000 ügyfelet szolgálna ki, nagyjából 4 milliárd dolláros éves bevételt generálva. Az ügylet részeként a Verizon 625 millió dollár „kiegyenlítő díjat” fizet a BT számára, mivel az 50-50 százalékos tulajdonrész-megosztás mellett a BT ága kezdetben valamivel magasabb bevételt generálhat a vegyesvállalaton belül.

Tartalom lezárása:2026.06.30 08:34

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Magyar részvények: Csúcsok közelében a BUX

Mohácsi Mihály | 2026.06.29 11:07
OTP, MOL, Richter, Magyar Telekom

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.06.29 08:31
Devizapiacok, olaj, nemesfémek, SpaceX