Piacok: Jól kezdték ugyan a kereskedést a tengerentúlon a piacok, így nagyobb emelkedéseknek lehettek tanúi a befektetők, azonban a nap második felére alaposan elromlott a hangulat, ezzel a főbb indexek is lefordultak és mínuszban zártak. A technológiai szektort az Nvidia jelentése húzta fel kezdetlegesen, azonban ezt követően gyengélkedésnek indult a piaci hangulat, esetleg profitrealizálás is szerepet játszhatott az elmúlt hetek meggyőző teljesítményét követően. Még a félvezetőszektoron belül is a nap végére szinte csak az Nvidia részvénye mutatott emelkedést.  Ma reggel az ázsiai piacok szintén gyengülést mutatnak, illetve az európai határidős indexek is csökkenést vetítenek előre.

Magyar piac: Jól teljesített tegnap a magyar tőzsde, hiszen a BUX index is 0,5 százalékos pluszban tudott zárni, még annak ellenére is, hogy a Mol 0,8 százalékot csökkent. Ezzel szemben az OTP 0,7 százalékos emelkedést, a Telekom 1,6, míg a Richter 1,7 százalékos pluszt produkált a kereskedés során. Az OTP-ről, illetve a Mol-ról leesik ma az osztalékszelvény, ez okozhat látványosabb visszaesést ma reggel a grafikonon. Ma zárás után egyébként az ANY Nyomda negyedéves jelentésére is érdemes lehet figyelni, hiszen a részvény idén is kirobbanó formában van, sorra dönti meg az újabb és újabb történelmi csúcsokat.

Forint: Érdemi mozgásokat produkált az elmúlt két nap során a forint, így szerdán még gyengülés jelei mutatkoztak a magyar deviza körül, míg tegnap már ismét erőt gyűjtött, így az EURHUF árfolyama ma reggel is 386 körül mozog. A dollár némi erősödést mutatott a napokban, ez alapvetően nem a legkedvezőbb a régiós devizák számára, de látható, hogy markáns forintgyengülésnek így sem lehettek tanúi a befektetők. Az MNB továbbra is óvatos a kamatvágások ütemével, folyamatosan monitorozzák a gazdasági folyamatok alakulását, illetve a nagyobb jegybankok lépéseit is.

Kötvényhozamok: Némiképp emelkedtek az amerikai hozamok az elmúlt pár nap során már, így a májusban kialakult 4,35 százalékos lokális mélypont a 10 éves amerikai kötvényhozamnál nem tartott hosszú ideig. Jelenleg a 4,5 százalékos szintet közelíti immár, míg a rövidebb oldali, 2 éves hozam lassan az 5 százalékos szintet éri el újból. A piacon nagy a bizonytalanság a Fed júniusi esetleges kamatvágása kapcsán.

USA gazdaság: A vártnál erősebb PMI-adatok láttak napvilágot tegnap, hiszen a kompozit index 25 havi csúcsra emelkedett, 54,4 pontot elérve, míg az elemzők csak 51,1 pontos értéket prognosztizáltak korábban. Elsősorban a szolgáltatóipar tud erőt mutatna, de a feldolgozóipar is egyre jobban teljesít, amely összességében pozitív képet fest az amerikai gazdaságról.

Richter: Ma reggel bejelentette a társaság, hogy majd május 31-én határozza meg a korrigált osztalék mértékét, hiszen a saját részvények osztalékát az osztalékra jogosult részvényesek között fogja szétosztani a vállalat. Az alap osztalék mértéke 423 forint részvényenként, ez jelenleg 4,6 százalék körüli osztalékhozamot jelent. Utoljára június 4-én lehet megvenni az idei osztalékot is magába foglaló részvényeket a piacon. A teljes közlemény a BÉT oldalán megtalálható.

Tartalom lezárása:2024.05.24 08:32

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés