Nemzetközi piac: Kisebb erősödést mutattak tegnap a nemzetközi piacok, egyelőre folytatódik a lassú javulás az augusztus eleji turbulencia után. Segített a vártnál kedvezőbb amerikai fogyasztói bizalmi adat is, a szektorok közül pedig főleg a technológiai papírok szerepeltek jól, míg az energia kissé lemaradt. A befektetők a ma esti Nvidia gyorsjelentésre különösképpen figyelhetnek, hiszen ez akár az egész techszektort megmozgathatja, az AI fejlődése terén kulcsvállalatnak számít az Nvidia. Az elemzői várakozások nagyon magasan vannak, több mint 70 százalékos bevételnövekedésre számít a konszenzus. Ugyanakkor a jelentés után nagy volatilitásra is lehet számítani a részvénynél, mivel átlagosan az elmúlt időszakban 7 százalékos volt az elmozdulás a részvénynél a jelentések közzététele után. 

Az európai határidős indexek esetében enyhe plusz látható a reggeli órákban, míg az amerikai indexek stagnálást mutatnak. Ázsiában szintén inkább vegyes a hangulat, nem látható erőteljes emelkedés a főbb indexeknél. 

Magyar piac: Tegnap kisebb mínuszok uralkodtak a magyar piacon, a főbb papírok enyhe visszacsúszással zárták a napot. A Telekom teljesített gyengébben, de egyelőre az 1000 forintos szint felett jár, miközben a BUX továbbra is 73 ezer pont felett mozog. Látványos mozgások az utóbbi napokban nem mutatkoztak, a magyar piac továbbra is felülteljesítést mutat az idei év egészében.

MNB: Hosszú idő után nem vágott a kamaton az MNB, így továbbra is 6,75 százalékon hagyta az alapkamatot a jegybank. Virág Barnabás a döntést követő tájékoztatón elmondta, hogy tartható idén a korábban előrejelzett 1-2 kamatvágás még, sőt inkább a 2 vágás tűnhet a reálisabb szcenáriónak. A következő kamatdöntés kapcsán jelezte a jegybank, hogy többek között az augusztusi infláció és több jegybank döntése is meghatározó lehet, a beérkező adatok fényében hozza majd meg a döntéseket az MNB.

Forint: Hatalmas mozgást nem váltott ki a tegnapi MNB döntés a devizapiacon, így az EURHUF változatlanul 393-394 körül mozog, egyelőre az 50 napos mozgóátlag és a 400-as szint közé van beszorulva az árfolyam. Egyre inkább szűkül a tér a devizapár előtt, ez pedig idővel akár a 400-as szint áttörését is okozhatja.

Olaj: Tegnap esésnek indultak az olajárak, ezzel egy többnapos emelkedő trendet törtek meg az olajpiacok, a befektetők a globális kereslet gyengülésétől tarthatnak, emellett a Goldman Sachs is lefelé módosította a jövő évi olajár-előrejelzését. Így 82 dolláros Brent helyett 77 dolláros hordónkénti olajárat prognosztizál az amerikai nagybank a következő évre.

Európai légitársaságok: Jól teljesítettek tegnap az európai légiipari szereplők, a Ryanair vezérigazgatója elmondta, hogy a vártnál kevésbé hozott negatív hatásokat a jegyárak csökkenése, így az előzetes 10 százalékos visszaesés helyett csak 5 százalék körüli korrekcióval találkoztak. A hírre nemcsak a Ryanair részvénye indult emelkedésnek, de a versenytárs Wizzair is 5 százalékos pluszban tudott zárni, amely az elmúlt időszak gyenge teljesítményét követően pozitív hírnek tekintendő.

Tartalom lezárása:2024.08.28 08:32

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés