Nemesfémek: Remek formában voltak tegnap a nemesfémek, az arany árfolyama 4620 dollár fölé emelkedett, ami új történelmi csúcsot jelent az arany kapcsán. Technikailag látható, hogy az ezüst is hasonló mozgást mutat, miután a korábbi 80 dollár körüli ellenállásokat nagyobb lendülettel törte át. A dollár egyébként tegnap nem szerepelt jól, a nemesfémek ennek is köszönhették a jobb teljesítményüket, az EURUSD 1,162 közeléből 1,17 fölé emelkedett egy ponton, majd visszakerült 1,166 környékére. Ma reggelre csökkent a lendület a nemesfémek körül, így az arany is 4600 dollár alá csúszott vissza.
Nemzetközi piacok: Vegyes volt a kép tegnap a főbb tőzsdéken, a DAX például fél százalékkal tudott javítani, amivel folytatja az elmúlt napokban látott remek teljesítményét. Az amerikai piacok viszont csak stagnáltak, az S&P 500 továbbra is a 7000 pontos szintnél lévő ellenállásai alatt jár. A határidős indexek sem jeleznek előre nagy mozgást, a befektetők a banki gyorsjelentésekre is várhatnak, hiszen ma a JP Morgan indítja meg a gyorsjelentési szezont.
Szektorok: Főleg a nyersanyag-kapcsolt cégek szerepeltek tegnap jobban, közel 2 százalékot tudott emelkedni a szektor, amit az általános fogyasztás követett. Összességében azért nem szerepeltek rosszul a főbb szektorok, bár a pénzügyi szektor és az egészségügyi cégek kisebb mínuszokat mutattak.
Magyar piac: A nap végére vett lendületet az OTP részvénye, amely végül 37 ezer forint felett, 1,8 százalékos pluszban zárta a napot, újabb csúcsszinteket kijelölve ezáltal. Ennek köszönhetően a BUX index is 0,8 százalékos emelkedést ért el, 117 ezer pont fölé jutva el. A többi blue chip terén nem mutatkozott érdemi erő, így csak kisebb mozgások voltak láthatók a piacon.
Eli Lilly: Tegnap a gyógyszercég egy konferencián bejelentette, hogy az Nvidiával közösen 1 milliárd dollárt fektet be egy kutatólaboratórium létrehozásába San Franciscóban. A laborban az Nvidia legújabb generációs, Vera Rubin nevű AI-chipjeit fogják használni. Az Eli Lilly részvénye a bejelentést követően 1,6 százalék körüli emelkedést mutatott, míg az Nvidia részvénye érdemben nem reagált a hírre.
Alphabet: Negyedik vállalatként érte el a 4 billió dolláros piaci kapitalizációt az Alphabet, így csatlakozott az Apple, a Microsoft és az Nvidia alkotta klubhoz. Az Nvidia októberben 5 billió dollár feletti kapitalizációval is rendelkezett, azonban azóta mérsékelt visszacsúszást szenvedett el a részvény. Tegnap egyébként az Apple és az Alphabet közösen bejelentette, hogy egy többéves megállapodás értelmében az Apple Intelligence új funkcióit a Google Gemini AI-technológiája fogja támogatni. Az Alphabet egyelőre idén is folytatni tudja a jó teljesítményét, hiszen év eleje óta már 6 százalékos pluszban áll a részvény.

jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.