Piacok: A techpapírok korrekciója húzta magával tegnap a piacot, ugyan hatalmas esésekről korántsem beszélhetünk, de többek között az Apple 2 százalékos, az Nvidia 3,5 százalékos mínuszban zárta a kereskedést. Az utóbbi időben azért nagy lendülettel menetelt felfele a Nasdaq 100 és az S&P 500 index is, így egy természetes korrekciónak az ideje is aktuális lehet, az indikátorok is jókora túlvettséget jeleztek immár. Kissé a nemzetközi hangulat is elromlott, hiszen az ázsiai piacokon is visszaesés mutatkozik, a hongkongi Hang Seng index is 1,4-1,5 százalékos mínusznál jár így reggel.
Magyar piac: A nap végére összekapta magát a magyar tőzsde és 0,9 százalékos pluszba került a BUX index, elsősorban az OTP és a Mol 1 százalék feletti emelkedésének köszönhetően. Richter tovább folytatja az oldalazó mozgását, míg erősödni a Telekom sem tudott már tegnap. A Telekomnál azonban szerepet játszott a részvény-visszavásárlási program is, hiszen tegnap fix ügyletek keretein belül több mint 3,6 milliárd forint értékű tranzakciót hajtott végre a Telekom, 1056,37 forintos átlagáron. Ez jóval meghaladja a szerdai 700 milliós tranzakciós összeget, de közel 20 milliárd forintnyi keret még mindig rendelkezésre áll. A kisebb papírok közül a Masterplast teljesítménye volt kitűnő, a részvény árfolyama már az 50 napos mozgóátlagát is áttörte, és végül 3000 forint felett zárt.
Forint: Tegnap is folytatódott a gyengülő tendencia a forint körül, ugyan a nap végére valamelyest visszacsorgott a 398-as szintek közeléből az EURHUF árfolyama, azért nagy forinterősödésnek nem lehettek tanúi a befektetők. Lélektanilag is kiemelkedő ellenállást a 400 forintos szint képezhet, ezt utoljára tavaly márciusban törte át az árfolyam, igaz, akkor is csak rövid időszakra sikerült és azt követően markáns forinterősödés játszódott le a piacon. A nagyobb mértékű kamatelőny azonban mostanra elolvadt a forint kapcsán, ez pedig némi gyengülést eredményezhet a következő időkben is.
Amerikai munkaerőpiac: Múlt héten csökkenés mutatkozott a frissen benyújtott munkanélküli segélykérelmek számában, így 238 ezer új kérelem érkezett be ebben az időszakban. Az elemzői konszenzus némileg gyorsabb csökkenést várt az előző heti 243 ezres adathoz képest, de nem sokkal maradt el összességében a 235 ezer kérelemről szóló várakozástól a közzétett adat.
Olaj: Folytatódott az emelkedés az olajpiacokon, ezzel a WTI már a 81 dolláros szintektől is távolodna, a lokális csúcsok 87 dollár felett rajzolódnak ki, ez érdemi ellenállást képezhetne. Ugyan tegnap némileg emelkedtek a kötvényhozamok, de az elmúlt napok trendje az olajáraknak kedvezett, hiszen a csökkenő hozamkörnyezet, illetve a gyengülő dollár is segíthet az olajkereslet élénkülésében.
Nemesfémek: Nagyobb emelkedést mutattak fel tegnap a nemesfémek árfolyamai, annak ellenére is, hogy a dollár erősödött aznap. Az ezüst árfolyama már a 30,5 dolláros szintek felett tartózkodik, miután sikerült az 50 napos mozgóátlagról megindulnia, ezzel több mint 3 százalékot emelkedett. Az arany esetében pedig már azt láthattuk, hogy az 50 napos mozgóátlagot végül sikerült áttörnie az árfolyamnak, két hét után először. Az arany ma reggel is kisebb pluszban tartózkodik, így továbbra is a 2400 dolláros szint tesztelése lehet a cél.
American Airlines: Az American Airlines légiutas-kísérőit képviselő szakszervezet tegnap közölte, hogy a légitársasággal folytatott legutóbbi tárgyalások nem vezettek megállapodáshoz. A mintegy 28 ezer légiutas-kísérőt képviselő szervezet ezt követően közölte, hogy közelebb kerültek egy sztrájk meghirdetéséhez, azonban az American Airlines dolgozói addig nem sztrájkolhatnak, amíg a National Mediation Board állami szervezet nem ad erre engedélyt. Egy tavalyi sztrájk kérelmet például tavaly már elutasított a szerv. Az American Airlines már évek óta nem tud megegyezni a légiutas-kísérőivel a béremelések ügyében, még néhány hete 17 százalékos általános béremelést javasolt a dolgozóknak a társaság, amit viszont nem fogadott el a szakszervezet.

jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.