Nemzetközi piacok: Újabb csúcsokat érintettek a főbb amerikai indexek, a három nagy index közül a Dow Jones teljesített legjobban, de az S&P 500 is 0,8 százalékos emelkedést produkált, megközelítve ezzel a 6600 pontos szinteket. A piaci szereplők egyre inkább bizakodók a jövőbeli kamatvágásokat illetően, a tegnapi inflációs adat sem tartogatott nagy meglepetéseket, így már csak a jövő heti Fed kamatdöntésre várhatnak a befektetők. Tegnap inkább a nyersanyagkapcsolt részvények, illetve a ciklikus fogyasztási szektor tudott felülteljesítő maradni, míg az energiaszektor és a techszektor lemaradó volt, de nagyobb mínuszokat itt sem lehetett látni. A határidős indexek Európában is pozitív nyitást vetítenek előre.
Magyar piac: Az utóbbi napok csökkenése után javítani tudott a BUX index, így az árfolyam visszatért az 50 napos mozgóátlag környékére, 102 ezer pont fölé. A hazai blue chipek közül a Richter 1 százalékkal tudott javítani, az OTP pedig fontos technikai szintekről pattant vissza. A Mol is enyhe pluszban zárt, míg a Magyar Telekom minimális mínuszt mutatott. A 4iG részvénye folytatta emelkedő trendjét, és zárásra már a 2600 forintos szintet is meghaladta.
Amerikai infláció: Emelkedett valamelyest az amerikai infláció, de nagy meglepetést nem tartogatott, hiszen az elemzői konszenzus is 2,9 százalékos éves áremelkedéssel kalkulált augusztusra vonatkozólag. A maginfláció továbbra is 3,1 százalékon áll, ami havi alapon 0,3 százalékos emelkedésnek számít. A várakozásoknak megfelelő adatra pozitívan reagált a piac, a befektetők egyre biztosabbra veszik a jövő heti kamatvágást a Fed részéről, a múlt heti munkaerőpiaci adatok is inkább ennek esélyét erősítették.
Európai gazdaság: Nem változtatott a kamatokon az EKB, így továbbra is 2 százalék marad az irányadó betéti kamat az eurózónában. Az EKB előrejelzése szerint az eurózóna inflációja 2 százalék körül mozoghat a következő években, valamint idén az eurózóna gazdasága 1,2 százalékkal bővülhet. Egyébként a piaci várakozások szerint befejeződhetett az EKB kamatvágó ciklusa a 2025-ös évben.
Forint: Tegnap ismét nagyobb erőt tudott venni a forint, így az EURHUF árfolyama a 391-es szintekig korrigált immár vissza, miközben a dollárgyengülés némileg megakadni látszik. A monetáris politika oldaláról egyelőre az látszik, hogy a piaci szereplők a mostani kondíciók fenntartásával számolnak, ami a forint szempontjából is kedvező lehet, miközben tegnap a nemzetközi piaci hangulat is összességében kedvező volt, ez is segíthetett a forintnak.
Nemesfémek: Egyelőre 3650 dollár körül mozog az arany árfolyama, amivel az utóbbi napok emelkedését követően némi oldalazás mutatkozik. Az ezüst ugyanakkor még mindig nagy formában van, ma reggelre már 42 dollár fölé tudott erősödni, miközben az utóbbi hetekhez hasonlóan a dollár stabilitást mutat. A nemesfémek így továbbra is igen erős teljesítményt mutatnak, miközben a Fed monetáris lazításával kapcsolatos esélyek emelkednek a következő negyedévekre vonatkozóan.
Adobe: A vártnál jobban sikerült az augusztusban zárult negyedéves jelentése a társaságnak, így mind EPS, mind bevétel tekintetében pozitív meglepetéseket tartogattak a számok. Az AI-fejlesztések nagyban hozzájárulnak a növekedési kilátások javulásához, ami további javulást eredményezhet a jövőben, ráadásul a következő negyedévre tett előrejelzések is meghaladták az elemzői konszenzus által előzetesen várt számokat. A zárás utáni kereskedési időben így 3 százalékos emelkedéssel reagáltak a befektetők a hírekre, habár az Adobe részvénye az idei évben továbbra is jócskán alulteljesítőnek számít eddig a piacon.
jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.