Nemzetközi piac: Nem teljesítettek erősen tegnap az amerikai piacok, így az S&P 500 is mérsékelt pluszban tudott zárni, míg a Nasdaq 100 kisebb visszacsúszást szenvedett el a nap végéig. Látható, hogy a nyersanyag-kapcsolt cégek, és az egészségügyi szektor jobban szerepeltek, míg a techpapírok ezúttal visszafogott teljesítményt mutattak. A szerdai nagyobb emelkedés után csütörtökön a német piac korrekciót mutatott, de jelentős visszacsúszásról nem beszélhetünk, vélhetően a befektetők már a negyedéves számokat is várhatják a főbb cégektől. Emellett Donald Trump bejelentései mozgathatják a piacokat a következő hetek folyamán, a vámokkal kapcsolatos egyezkedések folynak az amerikai kormány és a különböző országok között, már több vámtarifát is bejelentett az elnök a napokban, most Kanadára vonatkozólag jelentett be egy 35 százalékos vámot. A határidős indexek nem mutatnak nagy erőt egyelőre, így kisebb gyengüléssel indulhat a mai kereskedés.

Magyar piac: Minimális visszaeséssel zárt tegnap a BUX index, ezzel pedig éppen a 100 ezer pontos érték alá csúszott vissza zárásra. A blue-chipek vegyes teljesítményt mutattak, az OTP és a Telekom gyengélkedése mellett a Richter és a Mol javítani tudott, előbbi így már a 10 ezer forintos szintektől is érdemben eltávolodott.

Devizák: Tegnap folytatódott az EURUSD lassú lecsorgása, így 1,17 alá került a devizapár árfolyama. Ennek ellenére egyébként a forint jól tartja magát, hiszen az EURHUF már 399 alá került napon belül, így újra célba vehetné a 397-es támaszszinteket az árfolyam.

Kriptopiacok: Újult erőre kaptak a kriptopiacok az elmúlt napokban, egyrészt a Bitcoin is sorra új csúcsokat tudott elérni, másfelől a kisebb kapitalizációjú kriptodevizák is próbálnak kapaszkodni, így az Ethereum is 3 ezer dollár fölé tudott visszajönni. A Bitcoin lassan a 120 ezer dolláros szinteket közelítené, az áprilisi visszaesést hamar ledolgozta a kriptodeviza, mostanra 26 százalékos pluszba került az év eleji szintekhez képest, ezzel idén is felülteljesítőnek számít a piacon.

Amerikai munkaerőpiac: 227 ezer új munkanélküli segélykérelmet nyújtottak be az Egyesült Államokban a múlt hét során. Ez valamelyest elmaradt a várakozásoktól, de nagy eltérés nem mutatkozik, így továbbra is stabil és feszes munkaerőpiac jellemző a tengerentúlon.

Légitársaságok: A Delta Airlines tegnap közzétett gyorsjelentése pozitív meglepetést hozott, emellett a vállalat újra közzétette éves előrejelzését, amit a befektetők kedvezően fogadtak, így a részvény árfolyama a piacnyitást követően kilőtt. A Delta erős foglalási számokat közölt, és a nyári utazási szezon kapcsán is optimistán nyilatkozott a vezetőség. Ez lendületet adhat az egész amerikai légiiparnak, ennek megfelelően a többi légitársaság részvénye is jelentős erősödést mutatott tegnap, így a Delta 12 százalékos pluszban zárta a kereskedést, míg a United Airlines 14 százalék feletti emelkedést produkált.

Apple: A Bloomberg értesülései szerint több fejlesztést is tervez az Apple 2026 első felére, így több termék bejelentésére várhatnak majd a befektetők, többek között egy olcsóbb verziójú iPhone-t, új iPad-eket, illetve a Mac gépek frissítését is bejelentheti a cég. Emellett az ősszel is új termékek bejelentése várható, de több fontosabb eszközének leleplezése jövőre datálható a hírek szerint.

AMD: Jól teljesített tegnap az AMD részvénye, miután az HSBC elemzője jelentős céláremelést hajtott végre, véleménye szerint a cég készülőben lévő, újfejlesztésű MI350 processzora a vártnál nagyobb meglepetést és növekedés hozhat a jövőben. Így a 2026-os üzleti évre vonatkozólag szignifikáns bevételnövekedést várna, ennek hatására a célárát 200 dollárra emelte az elemző. Az AMD mellett egyébként a többi szektortárs is erősen teljesített az utóbbi időben, hiszen az Nvidia átlépte a 4 billió dolláros piaci kapitalizációt, de a techszektoron belül is a legerősebb teljesítmény párosul az elmúlt 3 hónapban a félvezetők csoportjához.

Tartalom lezárása:2025.07.11 08:41
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Emelkedő trendet építene ki az Arista Networks

Varga Dániel | 2025.07.11 14:10
Erőt kapott a technológiai szektor

Emelkedő pályán a Delta Airlines

Krahling András | 2025.07.10 16:20
Fellélegezhetnek a légitársaságok

6 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.07.10 08:34
Devizapiacok, arany, réz, Nvidia