Nemzetközi piacok: Nagy mozgásoknak nem lehettek tanúi a befektetők tegnap, hiszen a főbb amerikai indexek szinte ugyanott zártak, ahol pénteken is, a befektetők a tegnapi Zelenszkij-Trump találkozóra figyelhettek, amely hatalmas áttörést ugyan nem hozott, de Trump jelezte, hogy jó úton haladnak a béke felé a felek. A határidős indexek kisebb mínuszokban állnak jelenleg, jelentős mozgás továbbra sem látható, a Jackson Hole-i konferencia eseményeire is várhatnak a héten a befektetők.

Magyar piac: Óvatos mozgásokkal indult a hét a magyar piacon, bár a BUX napközben újabb csúcsszintre emelkedett, zárásra kisebb mínuszba került az árfolyam. A blue chipek közül az OTP alulteljesítő volt, de így is sikerült minimális pluszban zárnia, miközben a Richter lendületet próbált venni a 200 napos mozgóátlag áttörését követően. A Mol és a Telekom is pluszban tudott zárni, utóbbi már az 1930 forintos szintekig jutott, tovább folytatva a gyorsjelentés óta tartó emelkedő trendet. Holnap zárva tart a magyar tőzsde az augusztus 20-ai ünnep miatt, a kereskedés majd csütörtökön folytatódik a megszokott rendben.

Mol: Tegnap Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette, hogy támadás érte a Barátság kőolajvezetéket, amely miatt átmenetileg le kell állítani az olajszállítást. A Mol a Portfolio kérdéseire válaszolva jelezte, hogy folyamatban van a vezeték helyreállítása, emellett a leállás nem jelent veszélyt a régió ellátásbiztonságára. A hírekre a részvény nem mutatott érdemi reakciót, a rövidebb ideig tartó leállás nem jelent szignifikáns kiesést a Mol számára.

Forint: Érdemi reagálás nem mutatkozott a devizapiacokon a tegnap esti Trump és Zelenszkij között zajló találkozóra, így a dollár ugyan óvatosabb erősödést produkált az euróval szemben, de így is 1,16 felett jár az EURUSD árfolyama. A forint erősödése is megakadni látszik, így a 394-395 körüli szinteken akadt meg az EURHUF, amely tavaly nyár óta nem tudott 390-es szintekig visszajönni.

Olaj: Továbbra sem látni fordulat jeleit, így tegnap már 62 dollár alatt járt a WTI árfolyama, a befektetők az orosz-ukrán háború eseményeire most kiemelten figyelhetnek, hiszen egy esetleges békekötés akár az olajpiacokon is mérséklődést okozhat. Közben az európai gázárak is tovább csökkentek, a TTF ára már a 30 eurót is megközelítette.

Palo Alto: Emelkedésnek tudott indulni a zárást követő kereskedési szakaszban a Palo Alto Networks árfolyama, miután a vártnál jobb eredményeket tett közzé. A Fortinet gyenge gyorsjelentését követően tehát örömmel fogadhatták a befektetők, hogy az AI-támogatott kiberbiztonsági megoldások iránti kereslet továbbra is stabil lábakon áll, ennek fényében 10,48-10,53 milliárd dolláros bevételt vár erre az üzleti évre vonatkozólag a menedzsment, amely az előzetes várakozásokat is felülmúlhatja, valamint profit tekintetében is kedvező előrejelzéseket tettek közzé.

Intel: Tegnap bejelentette az Intel és a Softbank, hogy a japán befektetőcég 2 milliárd dolláros tulajdonrészt vásárol az Intelben, 23 dolláros áron. A hírekre pozitívan reagált az Intel részvénye, piaczárás utáni kereskedésben 5 százalékot emelkedett, ezzel javítva a gyengébb napközbeni teljesítményén. A Softbank mellett az amerikai állam is érdeklődik az Intel részleges felvásárlása iránt, a Bloomberg értesülései szerint 10 százalékos tulajdonrészről folynak tárgyalások, ami megközelítőleg 10 milliárd dollárt tesz ki.

Novo Nordisk: Bejelentette tegnap a gyógyszergyártó, hogy a saját gyógyszertár-láncán keresztül a betegek féláron, havi 500 dollárért hozzájuthatnak az Ozempic cukorbetegség elleni gyógyszerhez. Emellett pozitív hír volt még a Novo Nordisk másik elhízás elleni készítménye, a Wegovy kapcsán, hogy a májbetegség egyik típusával szemben megkapta az amerikai forgalmazáshoz szükséges FDA engedélyt. A Novo Nordisk kisebb pluszban zárt a hírek hatására.

Tartalom lezárása:2025.08.19 08:34
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Magyar blue chipek: Kisebb megtorpanás mutatkozik

Varga Dániel | 2025.08.18 11:25
OTP, Mol, Richter, Magyar Telekom, Opus

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.08.18 08:39
Amerikai gazdaság, forint, olaj

Sokat javultak az Uber kilátásai

Mohácsi Mihály | 2025.08.15 14:33
Izgalmas szinteken az árfolyam