Nemzetközi piacok: Tegnap folytatták a lassú emelkedést a nemzetközi tőzsdék, hatalmas erőt egyelőre nem tudnak felmutatni az amerikai piacok, míg Európában is új lendületet gyűjtenének a főbb indexek. A befektetők az amerikai inflációs adatra várhatnak elsősorban, ez iránymutatást adhat a Fed-nek a jövő heti kamatdöntő ülés előtt, habár a piaci szereplők nagy eséllyel már kamatvágást prognosztizálnak. A határidős indexek is bizonytalanság jeleit mutatják, Európában is gyengébb nyitás mutatkozhat.

Magyar piac: Nem a magyar blue chipekről szólt a tegnapi kereskedés, hiszen a Richtert leszámítva 1 százalék alatti mínuszokat produkáltak a vezető részvények, míg a gyógyszergyártó részvénye kisebb pluszba tudott kerülni. Nagyobb emelkedést a 4iG mutatott be, miután kiderült, hogy többségi tulajdonrészt szerez a Rábában, mindkét részvény árfolyama emelkedésnek tudott indulni.

Magyar infláció: Nem tartogatott nagy meglepetéseket a ma reggeli magyar inflációs adat, hiszen az elemzői konszenzus várakozásainak megfelelően, 4,3 százalékos éves áremelkedés mutatkozott augusztusban. Havi alapon nem mutatkozott áremelkedés, míg a maginfláció is csak mérsékelt ütemben, 0,1 százalékkal nőtt júliushoz képest.

Arany: Tovább folytatja menetelését az arany, ezzel tegnap sikeresen áttörte a 3600 dolláros szintet a nemesfém árfolyama. Egyébként a keddi napot is emelkedéssel indította az arany, nem látható egyelőre lassulás a grafikonon. A dollár gyengélkedése segítheti elsősorban a nemesfém teljesítményét, az EURUSD immár megközelítette a fontos ellenállásnak számító 1,18-as szintet.

4iG: Tegnap fontos bejelentést tett a cég, ami a Rábát is erinti. Az ügylet részeként 74 százalékos tulajdonrészt szerez a Rábában a 4iG egy leányvállalatán keresztül egy közel 25 milliárd forintos tranzakcióval, amit részben külső hitelekből és saját forrásból finanszíroz a társaság. A fennmaradó, közel 25 százaléknyi Rába részvényre a tőkepiaci törvényeknek megfelelően kötelező nyilvános vételi ajánlatot tesz a 4iG, 1789 forintos árfolyam mellett. A részvényeseknek október közepéig van lehetőségük az ajánlattal élni, de a Portfolio.hu értesülései szerint a 4iG nem tervezi a Rába tőzsdei kivezetését, az ajánlattételt a jogi kötelezettség miatt tette meg a cég. A hírek hatására a Rába részvénye 16 százalékot ugrott, míg a 4iG 6 százalékot erősödött.

Robinhood: Tegnap kilőtt az amerikai brókercég részvénye, miután bejelentették, hogy a cég bekerül az S&P 500 indexbe. A részvény hivatalosan szeptember 22-én, hétfőn kerül be az indexbe, az AppLovin és az Emcor részvényeivel együtt, a Caesars Entertainment, MarketAxess Holdings és az Enphase Energy részvényét váltva. Egyébként kimagaslóan teljesít az idei évben a Robinhood részvénye, év eleje óta több mint 200 százalékot emelkedett, így a legjobban teljesítő S&P 500 komponenssé léphet elő.

Apple: Ma tartja a szokásos őszi konferenciáját az Apple, ahol több új termékéről is leránthatja a leplet a techóriás. Várhatóan bemutatásra kerül a legújabb iPhone 17-es sorozat, valamint a 11-es Apple Watch széria is, több technológiai újítással és AI fejlesztésekkel kiegészítve. Érdemes figyelniük a befektetőknek a ma esti bemutatót, ugyanis az esetleges pozitív piaci fogadtatás új lendületet adhat az Apple részvényének.

Amerikai telekomszektor: Tegnapi hír a SpaceX kapcsán, hogy partneri együttműködést jelentett be az EchoStar amerikai telekommunikációs vállalattal. A megállapodás értelmében a SpaceX megvásárolja az EchoStar mobilfrekvenciás spektrumát 17 milliárd dollárért. A tranzakció része egy kereskedelmi megállapodás is, ami lehetővé teszi, hogy a SpaceX az EchoStar előfizetőin keresztül a mobiltelefonos ügyfelekhez is eljuttassa a Starlink műholdas szolgáltatását. A hírre az EchoStar részvénye 20 százalékot emelkedett, míg az erősödő versenyhelyzet hatására a többi versenytárs (T-Mobile US, AT&T és Verizon) részvénye néhány százalékos mínuszban zárt.

Tartalom lezárása:2025.09.09 08:42
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Podcast: Becsengettek, indul az őszi szezon a tőzsdéken!

K&H Értékpapír | 2025.09.08 11:21
K&H pár perc tőzsde - 2025. szeptember 2-ai felvétel

10 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.09.08 08:39
Német gazdaság, USA munkaerőpiac, nemesfémek, olaj