Nemzetközi piacok: Javult a hangulat tegnap az európai részvénypiacokon, így Európa-szerte pluszban zártak a tőzsdeindexek, miközben a német DAX is a 24 ezer pontos szintektől próbál távolodni. Az amerikai piacokon az Nvidia gyorsjelentését megelőzően bontakozott ki emelkedés, így a Nasdaq 100 ismét 29 ezer pont felett tudott zárni. Az Nvidia gyorsjelentése összességében erős eredményeket hozott, de markáns piaci reakció nem rajzolódott ki, így az amerikai határidős indexek sem mutatnak érdemi elmozdulást ma reggel. Európában kisebb mínuszokkal indulhat a kereskedés a főbb részvénypiacokon, így a tegnapi lendület kissé megakadni látszik.
Szektorok: Szélesebb körű emelkedés játszódott le tegnap az amerikai piacon, lemaradást leginkább az általános fogyasztási szektoron belül lehetett látni, valamint az olajárak mérséklődésének hatására az energiaszektor is látható visszaesést produkált. A techszektoron belül a félvezetők kaptak új lendületet, emellett pedig a ciklikus fogyasztási szektor is erőt tudott mutatni.
Magyar piac: Alulteljesítést mutatott tegnap a BUX index az európai piacokhoz képest, végül 0,2 százalékkal gyengült, ezzel a 131 500 pontos szintek közelében jár. Látható, hogy a blue chipek közül egyedüliként az OTP kapott lendületet a kereskedés végére, míg a MOL ismét a 4000 forintos szintek környékére csökkent vissza, de az előző napok jobb szereplése után a Magyar Telekom is kisebb korrekciót mutatott.
Nemesfémek: Némi stabilizáció mutatkozik az arany kapcsán az utóbbi órákban, így a 4500 dolláros szintek közelében egyelőre támaszokat talált a nemesfém. Ezzel párhuzamosan a dollár erősödése is megállt az 1,16-os szintek közelében az euróval szemben, az aranynak így ez is segíthetett. A forint ezzel párhuzamosan továbbra is 360 körül jár az euróval szemben, bár tegnap kismértékben azért erősödni tudott.
Olajpiac: Tegnap érdemi visszacsúszás bontakozott ki az olajpiacokon a közel-keleti események hatására, a befektetők továbbra is a lehetséges deeszkalációval kapcsolatos hírekre figyelhetnek. A WTI árfolyama tegnap 100 dollár alá csúszott vissza, azonban ma reggelre ismét kisebb emelkedés bontakozott ki az olajárak tekintetében, így változatlanul nagyobb bizonytalanság és volatilitás rajzolódik ki az olajpiacokon.
Nvidia: Az elemzői várakozások magasra tették a lécet az Nvidia számára, azonban sikeresen megugrotta ezt a kihívást is a cég, 85 százalékos éves bevételnövekedéssel zárva a negyedévet. Ami ennél fontosabb, hogy az előrejelzések is optimizmusról árulkodnak, hiszen a jelenleg is futó negyedévre vonatkozólag 91 milliárd dolláros árbevétellel kalkulál a menedzsment, jelentősen meghaladva az LSEG konszenzusának 86,8 milliárd dolláros várakozását. A részvénypiaci reakció az erős eredmények ellenére visszafogott maradt, az árfolyam a zárást követő kereskedésben nem mutatott érdemi elmozdulást. A befektetői várakozások továbbra is magasak a vállalattal szemben, így a fókusz egyre inkább a növekedési dinamika fenntarthatóságára helyeződhet.
Analog Devices: Tegnap publikálta legújabb gyorsjelentését az analóg chipgyártó, amelyben bár több főbb soron is felülmúlta a várakozásokat, ennek ellenére közel 4 százalékos mínuszban zárt tegnap a részvény. Az Analog Devices negyedéves bevétele 37 százalékot nőtt a tavalyi szintekhez képest, miközben az operatív profit és EPS is megduplázódott egy év alatt. A vezetőség következő negyedéves bevétel- és profitelőrejelzése is felülmúlta a konszenzust, azonban a pozitív befektetői reakció elmaradt, ugyanis az Analog Devices bejelentett egy 1,5 milliárd dolláros felvásárlást, amit követően visszaesett az árfolyam.
Intuit: Csalódást okozott befektetői körökben az Intuit tegnapi jelentése, így a részvény a napközbeni 4 százalékos mínusz után zárás után további 13,6 százalékot esett. A részvényesek negatívan fogadták, hogy a szoftvercég visszavágta idei bevételvárakozását a TurboTax (adóbevallást segítő szoftver) kapcsán, így 5277-5258 millió dollár közötti bevétellel számolnak a korábbi 5305-5330 millió helyett. Az Intuit üzleti modelljével kapcsolatban sok aggodalom merült fel az utóbbi időben, mivel a nagy nyelvi modellek már hatékonyan tudják segíteni az adóbevallások elkészítését, ami kifejezetten negatívan hathat a cég bevételeire, hiszen a TurboTax egyedül az összbevételek egy negyedét teszi ki. Még a jelentés közzététele előtt jelentette be a cég, hogy a munkaerőállományt 17 százalékkal tervezik visszavágni, de ennek ellenére is negatív volt a piaci reakció.

jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.