Nemzetközi piacok: Gyengén indították a második félévet az amerikai tőzsdék, ugyanakkor az S&P 500 index esetében markáns visszaesés nem volt látható, miközben a nagyobb techsúllyal rendelkező Nasdaq 100 több mint 1,5 százalékos mínuszban zárta a tegnapi kereskedést. Európán belül vegyes kép bontakozott ki, a DAX index jól tartotta magát, így 25 ezer pont felett tudott ragadni. A határidős indexek sem mutatnak érdemi mozgást ma reggel, így a lendület megakadni látszik globális szinten. Holnap ünnepnap miatt zárva tartanak az amerikai tőzsdék, de Európában zavartalanul folytatódik a kereskedés.

Szektorok: Tegnap is vegyes képet mutattak a főbb szektorok, a kommunikáció ezúttal felülteljesítést mutatott, míg a technológiai szektor lemaradással indított a második félévben. Főleg a chipgyártók szerepeltek gyengébben, de az ipari cégek is valamivel gyengébben teljesítettek.

Magyar piac: Fokozatosan gyengült a piaci hangulat a magyar piacon tegnap délután során, így végül 140 ezer pont alatt zárt a BUX index. A blue chipek között kiemelkedő teljesítményeket nem lehet kiemelni, ugyan az OTP-Richter páros emelkedéssel zárta a kereskedést, de érdemi pluszok itt sem látszódtak. A MOL és a Magyar Telekom ezzel szemben közel 1 százalékos mínuszba került, így az olajtársaság ismét 3700 forint alatt zárt. A MOL egyébként tegnap jelentette be, hogy az amerikai OFAC hatóságtól július 31-éig kapott további időt a NIS felvásárlása körüli tárgyalások folytatására.

Amerikai gazdaság: Nem lett túl erős a tegnapi ADP munkaerőpiaci adat az USA-ból, a várt 120 ezres növekedés helyett végül csak 98 ezres bővülést mutatott az adat. A befektetők ezzel együtt a mai NFP-adatra és a munkanélküliségi rátára is figyelhetnek majd, magyar idő szerint délután fél 3-kor érkeznek majd a számok.

Devizapiacok: A dollár kismértékben erősödéssel reagált az amerikai adatokra, és az euróval szemben ismét 1,14 alatt jár az árfolyam. A forint az euróval szemben összességében jól tartotta magát, 355-356 körül mozog az EURHUF, ami egy hónapos csúcs körüli szinteket jelent.

Nemesfémek: Továbbra is a 4000-4100 dolláros szint körül mozog az arany árfolyama, az elmúlt napokban is hasonló mozgás mutatkozott. A dollár erősödése alapvetően nem kedvező a nemesfémek számára, miközben az ezüst kapcsán is hasonló trendek érvényesülnek, jelenleg 60 dollár körül jár a nemesfém árfolyama.

Olaj: Tovább estek tegnap az olajárak, így ma reggelre a WTI 67-68 dollár körüli szintekig jött le, míg a Brent is a 70 dolláros szintet közelíti. A deeszkalációs hírek mozgatják az olajpiacokat, így a befektetők változatlanul a közel-keleti események alakulására figyelhetnek, miközben az olajárak a február végi szintekig korrigáltak vissza.

Meta: A Meta saját felhőszolgáltatási üzletágat alakítana ki, így kihasználhatná a felesleges számítási kapacitásait is, olvasható a Bloombergen. A befektetők pozitívan reagáltak a hírre, így már piacnyitáskor ugrással indította a kereskedést, a nap végére pedig 8,8 százalékos pluszban tudott zárni. Az első félév során egyébként gyenge teljesítményt produkált a részvény, így a tegnapi emelkedést követően is 7 százalékos mínuszban áll idén a Meta.

Tartalom lezárása:2026.07.02 08:35

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

AstraZeneca: Defenzív menedék növekedési sztorival

Varga Dániel | 2026.07.01 14:39
Kereskedési ötletet fogalmazunk meg

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.07.01 08:33
Devizapiacok, európai gazdaság, Nike

Qualcomm: Megjön az áttörés az AI-korszakban?

Varga Dániel | 2026.06.30 16:27
Lemaradásán javítana a részvény