Amerikai infláció: A várakozásoknak megfelelően 2,4 százalékos volt az éves infláció mértéke májusban, ez éppen magasabb az áprilisi 2,3 százaléknál. Emellett az éves maginfláció szintje 2,8 százalékos volt, ami stagnálást jelez áprilishoz képest. Havi szinten a vártnál kisebb mértékű volt az áremelkedés üteme, mindössze 0,1 százalék. Nagyobb mértékű áremelkedés jelei egyelőre tehát nem láthatóak a vámintézkedések hatására, ami a piacok számára is optimizmusra adhat okot.
Nemzetközi piacok: Először pozitívan reagáltak a tegnapi inflációs adatokra a nemzetközi részvénypiacok, bár a nap végére elfogyott a kezdeti lendület a növekvő geopolitikai feszültségek hatására. Így Európa mellett Amerikában is kisebb mínuszokat mutattak végül a tőzsdeindexek. A szektorok között egyértelműen az energiacégek teljesítettek a legerősebben, az olajárak megugrása miatt. A határidős indexek alapján a mai nap gyengébben indulhat az európai tőzsdéken, de Amerikában is kisebb mínuszok láthatóak egyelőre.
Magyar piac: Kisebb csökkenéssel reagált a magyar piac a tegnapi fontos makroadatokra és piaci hírekre, így a BUX index visszatért a 96 ezer pontos szint környékére. A blue chipek közül az OTP több mint 2 százalékot esett, míg a Telekom 1, a Mol pedig 0,1 százalékos mínuszban zárt. A Richter azonban kiemelkedő tudott lenni, közel 0,6 százalékot tudott erősödni a tegnapi kereskedésben, ezzel továbbra is a 10 ezer forintos szintek felett jár.
Olaj: Megugrottak tegnap az olajárak, miután Trump bejelentette, megkezdték az iráni amerikai nagykövetség részleges kiürítésének megszervezését. A geopolitikai helyzet feszültebbé a két ország között, mivel riportok szerint Irán változatlanul folytatja atomprogramját, míg az Egyesült Államok megtiltaná az atomfegyverek birtoklását a közel-keleti ország számára. A Brent tegnap több mint 6 százalékot emelkedett, 70 dollár fölé emelkedve, bár a mai napon már 2 százalékos mínusz látható az olajárakban.
Vámok: Trump tegnap bejelentette, hogy a kínai-amerikai kereskedelmi egyezmény tervezete elkészült, és már csak az ő, valamint Hszi Csin-ping kínai elnök jóváhagyására vár. Az eddigi információk szerint a megállapodás értelmében feloldhatják a ritka földfémekre és chipekre vonatkozó exportkorlátozásokat. Ezenfelül Amerikára 10, míg Kínára 55 százalékos vámtarifa vonatkozna a két ország közötti kereskedelemben.
Devizák: További gyengüléssel reagált az amerikai inflációs adatokra a dollár tegnap, az EURUSD árfolyama így már az 1,15 körüli szinteket is megközelítette. Az idei csúcsot az 1,157-es szint állította az EURUSD grafikonján, ez tehát még akadályozhatja a dollár gyengülő trendjét. A forint tartani tudta magát tegnap napközben is, így a 400-400,5 közötti szinteken mozog az EURHUF, ami több hónapos csúcsszintet jelent a forint esetében.
Oracle: Várakozáson felüli eredményekről számolt be az Oracle, erre pedig a részvény árfolyama is közel 8 százalékos emelkedéssel reagált a zárást követő kereskedés során. A vezetőség kiemelte, hogy a 2026-os üzleti év során a cloud infrastructure bevételei több mint 70 százalékkal emelkedhetnek, a 2025-ös 50 százalékos bővülést követően. Ráadásul a hosszabb távú tervek kapcsán is optimista a társaság, így 2029-re kitűzött 104 milliárd dolláros bevételi cél is elérhetőnek tűnik.
Unicredit: Az UniCredit vezérigazgatója, Andrea Orcel pesszimistán fogalmazott tegnap a bank akvizíciós stratégiájának folytatásával kapcsolatban, ugyanis a Commerzbank túl drágává vált, Olaszország pedig gyakorlatilag blokkolja a Banco BPM felvásárlását szerinte. Orcel szerint 2027-ig várhatnak a Commerzbank-os részesedéssel kapcsolatos végső döntés meghozatalára. A kiszemelt olasz bank (Banco BPM) esetében pedig bírósághoz fordult az UniCredit az olasz kormány szigorú feltételei miatt.
Légitársaságok: Tegnap több amerikai légitársaság árfolyama is nagyobb mínuszban zárt, ugyanis a friss fogyasztói árindexből kiderült, hogy májusban a repülőjegyárak további 7,3 százalékos csökkenést szenvedtek el az áprilisi 7,9 százalékos csökkenés után. Emellett a kilátások is bizonytalanok a szektort illetően: a Nemzetközi Légiutazási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint 5,8 százalékra lassulhat az éves légiutas-forgalom növekedése globális szinten.
jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.