A tartalom eredetileg 2025.09.17-én 08:36-kor jelent meg, később a fenti időpontban technikai hiba miatt ismételten feltöltésre került.
Nemzetközi piacok: Kivárás jellemezte tegnap a befektetőket, így nagy mozgásokat nem is produkáltak az amerikai piacok, várhatóan a mai kamatdöntésig is inkább óvatos mozgások várhatók csak. Így is csúcsok közelében várhatják a piacok a mai kiemelt eseményt, az amerikai piacokon a hangulat összességében pozitív az elmúlt időben, ezzel szemben Európa már lemaradónak tűnik az elmúlt időszakban. Ráadásul tegnap a német DAX index 1,8 százalékos mínuszban zárt, ezzel már júniusi szintekre korrigált vissza a tőzsdeindex, de a francia CAC 40 is 1 százalékos mínuszban zárta a kereskedést.
Magyar piac: Továbbra sem talál erőt a magyar részvénypiac, a BUX index így tegnap már 100 ezer pont alá csökkent vissza. A blue chipek közül kifejezetten gyengén teljesített a Richter és a Magyar Telekom is, míg a Mol kisebb mínuszban zárt. Egyedül az OTP részvénye tudta tartani magát, ami érdemben nem mozdult el a 29 ezer forintos szintekről.
Fed: A befektetők ma elsősorban a Fed kamatdöntésére, illetve az ezt követő sajtótájékoztatóra várhatnak, ahol akár a jövőbeli kamatpályáról és az amerikai gazdaság teljesítményéről is szó eshet. A piaci szereplők nagy valószínűséggel kamatvágást jósolnak mára, ezt követően pedig további 2 kamatvágást várnak az idei évben.
Amerikai gazdaság: Erősebb gazdasági adatok érkeztek tegnap az Egyesült Államokból, amik valamelyest enyhíthetik a recessziós félelmeket. A kiskereskedelmi forgalom 0,6 százalékos havi növekedést mutatott augusztusban, meghaladva a várt 0,2 százalékos szintet. De az amerikai ipar is nagyobb erőt mutatott a vártnál, itt végül 0,1 százalékos volumen növekedés volt látható júliushoz képest, a konszenzus előzetesen -0,1 százalékos csökkenéssel számolt.
Dollár: Tovább folytatódott a dollár gyengülő trendje, így az EURUSD az 1,18-os szinteket is áttörte, illetve ma reggel is e felett tartózkodik a devizapár. A befektetők a mai kamatdöntésre és az ahhoz kapcsolódó kommentárokra is várhatnak, egyelőre nem látni fordulat jeleit a piaci folyamatokban, így akár tovább tarthat még a dollár gyengülő trendje.
Forint: A forint továbbra is jól tartja magát, így az euróval szemben ma is 390 alatt mozog, ebben a dollárgyengülés, a magasabb kamatkörnyezet és a nemzetközi hangulat is szerepet játszik. Az utóbbi időben ráadásul a 200 hetes mozgóátlagát is letörte az EURHUF árfolyama, amely technikailag is fontos szintnek számít, ezzel együtt a hosszabb távú emelkedő trend is megtört.
Nemesfémek: Tegnap már a 3700 dolláros szintekig tudott felkapaszkodni az arany, amely továbbra is erőt mutat, ebben pedig a gyengébb dollár, a mérséklődő hozamkörnyezet és a kedvező piaci hangulat is segítséget nyújthat. Az arany mellett egyébként az ezüst is erős teljesítményre képes, hiszen tegnap megközelítette már a 43 dolláros szinteket is.
Thyssenkrupp: Vételi ajánlatott tett a Thyssenkrupp acél üzletágára az indiai Naveen Jindal Steel Group, a hírre megugrott a német ipari óriás árfolyama, és végül több mint 4 százalékos pluszban zárt. A Thyssenkrupp menedzsmentje is kommentálta a vételi ajánlatot, jelezve, hogy egyelőre mérlegelik annak feltételeit. Több részlet nem ismert a vételi ajánlatról, de a Jindal Steel jelezte, hogy mintegy 2 milliárd eurónyi beruházást hajtana végre Németországban a Thyssenkrupp felvásárlása után. A potenciális akvizíció egyébként nem érintené a hamarosan kiváló, TKMS hajózási szegmenst.
Oracle: Néhány százalékos pluszban nyitott tegnap az Oracle részvénye, miután a Politico értesülései szerint a vállalat a TikTok lehetséges működtetőjeként szerepelhet az Egyesült Államokban. A hétfői amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalásokon megegyeztek a felek az USA-ban népszerű TikTok további működtetéséről, de egyelőre nem árultak el több részletet. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter megerősítette, hogy keretmegállapodás született, amely lehetővé teszi a TikTok hosszú távú amerikai jelenlétét, az Oracle pedig technológiai partnerként továbbra is felügyelheti az amerikai felhasználói adatok kezelését.
A tartalom eredetileg 2025.09.17-én 08:36-kor jelent meg, később a lenti időpontban technikai hiba miatt ismételten feltöltésre került.
jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.