Nemzetközi piacok: A keddi gyengébb teljesítményt követően kisebb emelkedést produkáltak tegnap az amerikai indexek, miközben a főbb európai piacokon nem mutatkozott nagy erő. A DAX zárásra 26 ezer pont alatt maradt, de végül 0,5 százalékkal gyengült csak, és a nap közben látott szintekhez képest közel 150 pontot tudott javítani. Az amerikai indexek ehhez képest már kisebb javulást produkáltak, ugyanakkor 4 hetes mélypontjaik körül mozognak, miután a közel-keleti események és a kötvénypiacokon lévő hozamemelkedés negatívan befolyásolják a hangulatot.

Szektorok: Valamivel pozitívabb képet mutattak a főbb szektorok tegnap, a pénzügyi szektor és a nyersanyag-kapcsolt cégek kifejezetten jól szerepeltek, de a kettősség azért így is megmaradt az amerikai piacokon. Ezúttal a közművek vagy az ipari cégek inkább lemaradást mutattak.

Magyar piac: Lemaradó volt tegnap a magyar piac, miközben a nemzetközi hangulat sem volt túlságosan támogató. A BUX napon belül is gyengülést mutatott, ezzel az index 147 ezer pont alá csökkent 1,2 százalékos mínuszával. A blue-chipek általánosan gyengén szerepeltek, bár az OTP és a Magyar Telekom valamivel jobban tartotta magát, itt is végül fél százalék feletti csökkenés mutatkozott.

Devizapiacok: Fordulatot mutatott be tegnap napközben a forint árfolyama, az euróval szemben 371 felett is járt, ma reggelre viszont 367 környékére csökkent az EURHUF. Technikailag ezzel a 200 napos mozgóátlagáról fordult vissza az EURHUF, ugyanakkor a nemzetközi piaci környezet lehet az, ami rövid távon legjobban befolyásolhatja a forint mozgását is. A dollár egyelőre relatív stabilitást mutat az euróval szemben, az utóbbi napokhoz hasonlóan 1,16 körül mozog.

Kötvénypiacok: Kiemeltek figyelik a befektetők a nemzetközi kötvénypiacokat is az elmúlt hetekben, tegnap kisebb csökkenést mutattak a másodpiaci hozamok, de érdemi fordulatról nem lehet beszélni. Az amerikai 10 éves továbbra is 4,8 százalék körül jár, míg a német 10 éves szintén nincs messze a 3,4 százaléktól, ami jelentős növekedést jelent így az elmúlt hónapokban.

Nyersanyagok: Fordulat bontakozott ki tegnap az arany és a nemesfémek kapcsán, ezzel az arany 4300 dollár közeléből 4400 dollár fölé emelkedett, amivel az augusztus közepi szintjeiről tudott javítani. Az utóbbi napokban az arany és az ezüst 7-8 százalékos korrekciót mutatott a gyengébb piaci környezetben, ehhez képest értelmezhető a tegnap óta látott kisebb javulás. Közben az olajpiacokon nagy változás nem látható, a WTI továbbra is 90 dollár körül mozog, amivel az augusztus végén látott emelkedés ugyan megállt, érdemi korrekció nem bontakozott ki.

Amerikai gazdaság: A vártnál alacsonyabb adatot mutatott tegnap az ADP foglalkoztatottság, a konszenzusban lévő 47 ezer helyett végül csak 38 ezres növekedést hozott az augusztus. A piacok vélhetően a pénteki munkaerőpiaci adatokat is várhatják az ADP-adatot követően, ma pedig a szolgáltató szektorra vonatkozó ISM adat lehet fontos az amerikai makrogazdaság kapcsán.

Broadcom: A vártnál gyengébb előrejelzést tett közzé a társaság a jelenlegi negyedévre vonatkozólag, miközben a hosszú távú prognózis már kellemes meglepetéseket hozott. A lezárt negyedév eredményei is a vártnál jobban sikerültek, az AI iránti élénk kereslet tovább támogatja a Broadcom növekedését, így a 2027-es üzleti évre vonatkozólag mintegy 115 milliárd dolláros AI-bevétel elérését várja a menedzsment, amely az ezt követő évre megduplázódhat. A zárást követően kisebb mínuszba került a Broadcom részvénye, a befektetők kedvezőtlenül fogadhatták a következő negyedévre adott óvatos vezetőségi előrejelzést.

HP Enterprise: A piaczárás utáni kereskedésben mínuszba fordult a HP Enterprise részvénye, miután a vállalat tegnap publikálta legújabb gyorsjelentését. A társaság az elmúlt negyedévben 34 százalékos bevételnövekedést ért el, emellett tisztított EPS soron is felülmúlta a konszenzus várakozásait. Ráadásul a menedzsment az erős adatközponti keresletre alapozva megemelte az idei üzleti éves bevételi- és profitelőrejelzését. Ugyanakkor negatívan fogadhatták a befektetők, hogy a memóriachipek és más alkatrészek szűkös kínálata továbbra is korlátozhatja a cég gyártását.

Tartalom lezárása:2026.09.03 08:35

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Nagyot erősödött a Ferrari részvénye

Krahling András | 2026.09.03 15:27
Több fontos ellenállási szintet is áttört az árfolyam

Tovább gyorsul a Dell növekedése

Jelentősen emelt a bevételvárakozásán a vezetőség

11 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.09.02 08:46
Energia, kötvényhozamok, Dell, Palo Alto Networks