Nemzetközi piacok: Gyengén szerepeltek pénteken a főbb nemzetközi piacok, Európában is mínuszok mutatkoztak, miközben az amerikai piacokon jelentős korrekció bontakozott ki. Az S&P 500 index így 2,6 százalékos mínuszban zárt, de a nagyobb techsúllyal rendelkező Nasdaq 100 esetében még markánsabb, 4,8 százalékos visszaesés volt látható, ilyen mértékű egynapos visszaesésre tavaly április óta nem volt példa. Az előző hét második felében így korrekció kezdődött az amerikai piacokon, a főbb indexek 3-6 százalékos visszaesést mutattak a korábbi csúcsaikhoz képest. A határidős indexek állása alapján Európa-szerte gyenge nyitásra van kilátás, míg Amerikában egyelőre nem látható további gyengülés jele a reggeli órákban.

Szektorok: Főleg a technológiai szektor szerepelt gyengébben pénteken, illetve ezen belül is a chipgyártók mutatták a nagyobb visszaeséseket, ezzel a korábbi jó teljesítményüket is korrigálták valamelyest, noha havi szinten még így is több chipgyártó esetében komoly plusz mutatkozik. A felülteljesítést ezúttal az általános fogyasztás mutatta, ami a gyengébb piaci hangulat közepette érthetőnek tűnik.

Magyar piac: Nem mutatott markáns elmozdulást múlt hét pénteken a BUX, így az index árfolyama továbbra is a 133-134 ezer pontos szintek között mozog. A nagyobb papírok közül a Magyar Telekom 1 százalékos visszaesést szenvedett el, de a MOL részvénye is kisebb mínuszban zárt. Az OTP és Richter párosa enyhén javítani tudott, de jelentős plusz azért nem mutatkozott. Korábbi csúcsaihoz képest a BUX ezzel nagyjából 4 százalékos távolságra helyezkedik el.

Amerikai gazdaság: Májusban 172 ezer új munkahely létrejöttét mutatta a pénteki NFP-adat, ami bőven meghaladta az előzetes 88 ezres várakozást. Egyébként az előző havi adatot utólag felfelé módosították 179 ezerre, tehát az amerikai munkaerőpiac stabilitást mutat az utóbbi időszakban. A munkanélküliségi ráta a vártnak megfelelően nem változott, így 4,3 százalékon maradt a mutató.

Kötvényhozamok: A pénteki erősebb amerikai munkaerőpiaci adatokat követően emelkedésnek indultak az amerikai kötvényhozamok, így a 10 éves hozam 4,5 százalék fölé emelkedett vissza, de ma reggel is folytatódik a hozamemelkedés. Az erős amerikai gazdasági teljesítmény mellett az emelkedő inflációs pálya is szigorúbb monetáris politikára kényszerítheti a Fed-et, de a jövő heti kamatdöntés kapcsán egyelőre a kamatok szinten tartásával számol a piac.

Nemesfémek: A bizonytalan piaci hangulat közepette a nemesfémek is jelentős visszaesést produkáltak pénteken. A szigorúbb monetáris politika kialakulásától tarthatnak a befektetők, amely a nemesfémek számára is kedvezőtlen környezetet teremthet. Az arany árfolyama így letörte a 200 napos mozgóátlagot, míg az ezüst is a mozgóátlagának környékéig korrigált vissza. Ma reggel sem látni erősödés jeleit, így az arany 4300 dollár körül mozog.

Olaj: A május végi lokális mélypontok elérését követően újból emelkedésnek indultak az olajárak. A közel-keleti események körül kialakuló bizonytalanság hatására ma reggel is érdemi emelkedés figyelhető meg az olajárak tekintetében. A Brent 97 dollár feletti szinteken mozog, de a WTI is 94 dollár fölé jött vissza.

Devizapiac: A pénteki amerikai makroadatokra erősödéssel reagált a dollár, így az EURUSD árfolyama letörte az 1,16-os szintet, és már az 1,15 körüli szinteket közelíti. Ez egyébként két hónapos csúcsot jelent a dollár esetében, még márciusban az 1,14-es szint állított akadályt a devizapár további lecsorgása előtt. Az erősödő dollár nem kedvezett a forintnak, így az EURHUF 356 fölé emelkedett pénteken, de még mindig közel tartózkodik az idei csúcsszintekhez a magyar deviza.

Heti makroadatok: Leginkább az EKB kamatdöntését várhatják a befektetők a héten aktuális főbb események közül, a piaci várakozások szerint 25 bázispontos emelést hajthatnak végre. Ezen kívül az USA-ból inflációs számok és termelői árindex is érkezik, de a magyar májusi inflációt is publikálják majd kedden. A főbb makroadatokat ezen az oldalon gyűjtöttük össze.

Heti gyorsjelentések: A gyorsjelentési szezon nagyobb része már a piac mögött van, ugyanakkor a héten is lesznek érdekesebb cégek, akik aktuális negyedéves számaikat publikálják. A befektetők főleg az Oracle és az Adobe jelentését várhatják, előbbi szerdán, míg utóbbi csütörtökön zárás után publikálja negyedéves gyorsjelentését.

Tartalom lezárása:2026.06.08 08:32

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Qualcomm: A fizikai AI hozhatja el a további növekedést?

Mohácsi Mihály | 2026.06.05 14:13
Pozitív a szentiment a chipgyártó körül

A kockázatok ellenére is erőt mutat a részvénypiac

K&H Értékpapír | 2026.06.05 10:06
Portfolio Checklist, 2026. június 4-i adás

6 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.06.05 08:35
Devizapiacok, kötvényhozamok, nemesfémek