Nemzetközi piacok: Gyengébben szerepeltek tegnap a fontosabb részvénypiacok, így a nemzetközi hangulat is alapvetően romlott eddig a héten. A DAX újabb egy százalék feletti mínuszt produkált, de a főbb amerikai indexek is csökkenést mutattak a kötvényhozamok emelkedése, illetve a növekvő olajárak közepette. A befektetők a hét második felében az amerikai munkaerőpiaci adatokat is várhatják, miközben a Nasdaq 100 ismét 29 ezer pont környékére csökkent, a DAX pedig 26 ezer pont alatt jár. A határidős indexek egyelőre ma is kisebb mínuszokat mutatnak a főbb amerikai indexek kapcsán.

Szektorok: A főbb szektorok ismét kettőséget mutattak, az emelkedő energiaárak hatására az energiaszektor felülteljesítő volt tegnap, emellett pedig a defenzívebb szektorok voltak a lista elején, mint az egészségügy, a közművek, vagy éppen az általános fogyasztás. A piaci kockázatkerülés ezen keresztül is jól látható tehát, a miközben a ciklikus fogyasztás alulteljesítést mutatott, hasonlóan a technológiai szektorhoz, amit ezúttal a chipgyártók teljesítménye sem tudott segíteni.

Magyar piac: A gyengébb hangulat közepette a magyar tőzsdén látható korrekció is folytatódott, a BUX ugyanakkor csak enyhe mínuszban zárt tegnap, igaz távolodva a 150 ezer pontos szinttől. Főleg az OTP szerepelt gyengébben, amivel ráadásul már 45 ezer forint alá csökkent az árfolyam, ahol közel másfél hónapja járt utoljára. A többi blue-chip ennél erősebben szerepelt, a Magyar Telekom közel 2 százalékkal tudott erősödni, míg a Richter a 13000, a MOL pedig az 5000 forintos szintek felett maradt.

Energia: Jelentősebb emelkedést mutattak az energiaárak az utóbbi napokban, a közel-keleti események hatására a WTI már 91, a Brent pedig 95 dollár körül mozog. Az elmúlt egy hétben így 10-12 százalék körüli emelkedés látható, amivel a korábbi csökkenés is visszafordult, az olajárak pedig már több mint 1 hónapos csúcson járnak.

Kötvényhozamok: Kiemelten figyelik a befektetők a másodpiaci hozamokat az elmúlt napokban, ma reggelre pedig további emelkedés figyelhető meg. Az amerikai 10 éves hozam 4,8 százalék felett található, míg a német 10 éves hozam 3,37 százaléknál jár. Az elmúlt napokban látható hozamemelkedés ezzel tovább folytatódott, miközben az amerikai 2 éves hozam már 4,4 százalék felett jár, ami a 2024 végi – 2025 eleji csúcsoknak felel meg.

Nyersanyagok: Tovább csökkentek a nemesfémek tegnap, az arany árfolyama ezzel már 4350 dollár alatt jár, néhány nap leforgása alatt ezzel 7 százalékos korrekció bontakozott ki. A reálhozamok emelkedése nem kedvező a nemesfémeknek, az ezüst is 64 dollár alá csökkent, de látni kell, hogy ezzel még az augusztus közepi szintekig csökkent csak vissza a nemesfémek árfolyama, miután az előző hónap első felében remekül teljesítettek.

Devizapiacok: Gyengülést mutatott a forint az euróval szemben, az EURHUF ezzel ma reggel már 370 körül jár, amivel több mint 4 hónapos csúcsa körül mozog az árfolyam. A kockázatkerülő nemzetközi hangulat a feltörekvő devizáknak sem kedvező jelenség tehát, a dollár ugyanakkor relatíve stabilitást mutat az euróval szemben, az előző heti erősödés után nincsenek nagyobb mozgások, 1,158 körül mozog az EURUSD árfolyama ma reggel.

Amerikai gazdaság: A vártnál gyengébben alakult a tegnap publikált ISM feldolgozóipari adat, amely 54,6 lett a konszenzus által várt 55,2-es értékkel szemben. Emellett a befektetők a csütörtökön érkező ISM szolgáltató szektorra vonatkozó adatra is figyelhetnek, valamint a héten esedékes munkaerőpiaci adatok közül az ADP adat ma érkezik, a várakozások szerint 47 ezer fővel emelkedhetett a foglalkoztatottság augusztusban. A fentieken túl pénteken is a munkaerőpiaci adatok lesznek majd fókuszban, ahol az NFP adat és a munkanélküliségi ráta is érkezik az Egyesült Államokból.

Európai gazdaság: Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult az éves infláció az Eurozónában, augusztusban 3,3 százalékos éves áremelkedés volt megfigyelhető. Emellett az augusztusi maginfláció pedig végül 2,4 százalék lett, amely elmaradt az előzetesen várt 2,5 százaléktól.

Palo Alto Networks: A vártnál erősebb profitelőrejelzést tett közzé a Palo Alto Networks a következő, 2027 július végéig tartó üzleti évre vonatkozóan. A társaság tegnapi gyorsjelentésében 34 százalékos éves bevételnövekedésről számolt be, emellett a tisztított EPS soron is felülmúlta a konszenzus várakozásait. A Palo Alto növekedését támogatja az AI-vezérelt vállalati kereslet, miközben részvényárfolyama idén már közel megduplázódott. Emellett bejelentette tegnap a cég, hogy felvásárolja az AI-ügynökök védelmére szakosodott Console startupot, folytatva ezzel az akvizíciós stratégiáját. A piaczárás után ugyanakkor mínuszba fordult a Palo Alto részvénye, amiben szerepet játszhatott, hogy az elmúlt negyedévben szűkült a vállalat bruttó marzsa.

Dell: Tegnap esti, piaczárás után közzétett gyorsjelentésében több főbb soron is felülmúlta a várakozásokat a Dell, az AI-szerverek iránti erőteljes keresletnek köszönhetően. A társaság a július végén zárult negyedévben 58 százalékos éves bevételnövekedést ért el, a negyedéves tisztított EPS pedig 7,04 dollár lett a várt 4,9 dollárral szemben. Emellett a vezetőség jelentősen megemelte az éves bevételelőrejelzését, és már az AI-szerverekből származó bevétel megháromszorozódására számít, míg az év elején még annak megduplázódását várta. A gyorsjelentést követően a Dell részvénye több mint 9 százalékot emelkedett a piaczárás utáni kereskedésben.

Tartalom lezárása:2026.09.02 08:46

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Tovább gyorsul a Dell növekedése

Jelentősen emelt a bevételvárakozásán a vezetőség

7 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2026.09.01 08:29
Kötvényhozamok, energia, német gazdaság