Piac: Nem voltak nagyobb mozgások tegnap a főbb piacokon, az amerikai tőzsdék hiányában ugyanis nem volt jelentős aktivitás sem a börzéken. A DAX végül 0,2 százalékot gyengült, így az előző héten látott gyengébb hangulat nem javult érdemben. A mai napon már a megszokott ütemben folytatódik a kereskedés az amerikai tőzsdéken. Az európai határidős indexek egyelőre kisebb mínuszokat mutatnak ma reggel, így folytatódhat a bizonytalan hangulat a tőzsdéken, a szerdai Fed jegyzőkönyvre is várhatnak a piaci szereplők.
Magyar piac: A magyar piacon sem volt látható számottevő mozgás, a BÉT forgalma is kifejezetten alacsony volt. Így a blue chipek kapcsán kisebb pluszok voltak láthatóak, a BUX is magasabban tudta zárni a hétfői kereskedést, már 66000 ponton. A csütörtök délután jelentő Magyar Telekom árfolyama viszont közel 2 százalék feletti emelkedésre volt képes, így két hét után újból 780 forint felett zárta a kereskedést a részvény.
Magyar gazdaság: A tavalyi évben 6,5 százalékos volt a magyar államháztartás hiánya, ezt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jelezte a Gazdasági Versenyhivatal tegnap publikált podcastjében, derült ki a Portfolio.hu írásából. Ez magasabb, mint a Pénzügyminisztérium tavaly év végén közzétett 5,9 százalékos előrejelzése. A miniszter még arról is beszélt, hogy szerinte a gazdasági növekedést úgy kell elérni, hogy közben az egyensúly megmaradjon, így az idei évben 4,5 százalék alá kell szorítani a költségvetési hiányt, míg 2025-ben már 3,7 százalék alá. Tegnap egyébként a forint stabilan teljesített, továbbra is 388-389 körül jár az EURHUF, az adat tehát alapvetően nem mozgatta meg a piacokat.
Kína: 25 bázisponttal visszavágta az 5 éves referenciakamatát a kínai központi bank, így próbálva felpörgetni az ország stagnáló ingatlanpiacát. A referenciakamathoz kötik ugyanis a jelzáloghitelek túlnyomó részét. Viszont az 1 éves referenciakamaton, amit a legtöbb egyéb lakossági és vállalati hitelkamat meghatározásához használnak, nem változtatott a jegybank, így továbbra is 3,45 százalékos szinten maradt. A kínai részvénypiacok nem reagáltak érdemi elmozdulással a ma hajnali döntésre, emellett a jüan sem mozdult el a dollárral szemben.
Európai autóipar: Januárban 11 százalékkal nőtt az autóértékesítés Európában éves alapon, a Volkswagen, valamint a Stellantis is nagyobb mértékű növekedést realizált, valamint az elektromos autók szegmense is jól teljesített. Az új autók regisztrációjának száma 1,02 millióra emelkedett a legutóbbi hónapban, a teljesen elektromos autók aránya közel 12 százalék volt ebben a periódusban.
Barclays: Gyengébb negyedévet zárt a Barclays tavaly év végén, így 2,39 milliárd fontos bevételt ért el a bank, míg elemzők 2,55 milliárdos eredményt vártak előzetesen. A bank befektetési banki üzletága ugyan erősebben teljesített a vártnál, de a gyengébb FICC bevételek visszavetették a bank profitabilitását, így 5,6 milliárd fontos nettó profittal zárt a bank. A bank annak érdekében, hogy javítsa a jövőbeli profitabilitását, 2026-ig összesen 2 milliárd fonttal csökkentené a költségeit és ez idő alatt közel 10 milliárd fontot fordítana részvényesi juttatásokra.

jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.