Nemzetközi piacok: Pénteken már jobban szerepeltek az amerikai részvények, a főbb indexek közül az S&P 500 1 százalékkal tudott drágulni, de a többi index kapcsán is hasonló pluszokat lehetett látni. Segített, hogy a pénteki PCE inflációs adat alacsonyabban alakult a vártnál. A szektorok alapvetően egységesen jól szerepeltek, ami inkább a pozitív hangulatra utal, az Nvidia például 3 százalékkal tudott emelkedni. Az európai piacokon valamivel gyengébb hangulat volt, a DAX például 0,6 százalékkal gyengült végül. A határidős indexek alapján iránykereséssel indulhat a nap Európában, míg az amerikai piacokon folytatódhat az emelkedő trend ma is. 

A héten több tőzsde is zárva tart bizonyos napokon az ünnepek miatt, Amerikában a holnapi napon rövidített kereskedés lesz, míg 25-én egész nap zárva tartanak az amerikai tőzsdék, 26-tól viszont a megszokott rendben telik a kereskedés. Európában is több fontos piacon szünetel a kereskedés a következő napokban, a részletes lista oldalunkon található. 

Magyar piac: Kisebb plusszal zárt a magyar piac pénteken, de a BUX így is 79 ezer pont alatt maradt. A nagyobb papírok közül a Telekom és a Mol is pluszban zárt, míg a Richter papírja lefordult, az OTP oldalazással zárta a hetet. A BÉT a mai napon még nyitva tart, a hét későbbi részében viszont szünetel a kereskedés, majd december 30-án, jövő hét hétfőn indul újra. 

Forint: Pénteken valamelyest javult a hangulat a forint piacán is, az euróval szemben a 415 közeléből sikerült erősödni, de csak 414 közelébe tért vissza az árfolyam. Egyelőre a dollár erősödése is megállni látszik az euróval 1,04 körül, ez is segítheti a feltörekvő devizákat.

Amerikai infláció: Kedvező inflációs adatok érkeztek pénteken, a Fed által követett PCE maginflációs mutató ugyanis 0,1 százalékos áremelkedést jelzett havi alapon, szemben a 0,2 százalékos várakozással. Ez egyébként május óta a legalacsonyabb érték, amit a maginflációs mutató jelzett, egyelőre tehát a dezinflációs folyamatok látszódnak érvényesülni. A piacok pozitívan reagáltak a pénteki adatra, így a nyitás előtti mínuszokból nap végére már pluszban zártak a nagyobb amerikai tőzsdeindexek. Még múlt hét szerdán tette közzé a Fed az új kamatvárakozásait, ami 2025-ben a korábbi négy helyett csupán két kamatvágást indikál, részben a magasabb inflációs várakozások miatt. 

Gránit: A mai napon indul a Gránit részvények tőzsdei kereskedése a BÉT-en. Az előjegyzés során 14500 forintos kibocsátási árat határoztak meg, és 1,2 millió darab új törzsrészvény került kibocsátásra, így összesen 17,7 milliárd forintnyi tőkét emelt a bank a kibocsátás során. Fontos megemlíteni viszont, hogy a kereskedés a fenti 14500 forintos kibocsátási ártól akár eltérő árfolyam mellett kezdődhet. Az IPO részleteiről korábbi elemzésünkben írtunk részletesebben. 

Novo Nordisk: Bezuhant pénteken a Novo Nordisk árfolyama, a részvény közel 18 százalékos mínuszban zárt a New York-i tőzsdén. Az esés mögött az állt, hogy a Novo Nordisk legújabb, CagriSeam nevű gyógyszere a vártnál kisebb hatékonyságot ért el egy klinikai teszt során. Az elhízás elleni készítményt használó páciensek körében átlagosan 22,7 százalékos súlycsökkenés volt látható, ami elmarad a korábban kitűzött 25 százalékos célszinttől. A befektetők nagy reményeket fűztek az új CagriSeam készítményhez, de annak hatékonysága szinte megegyezik a rivális Eli Lilly által forgalmazott Zepbound gyógyszerével, miközben gyártása bonyolultabb és drágább. A hírekre reagálva az Eli Lilly részvénye több mint 5 százalékos pluszban nyitott, de a kereskedés végére már csak kisebb plusz volt látható. 

Tartalom lezárása:2024.12.23 08:31

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés