Piacok: Tegnap inkább kivárás látszódott az amerikai piacokon, a befektetők az Nvidia negyedéves számaira fókuszálhattak, amely azonban nem okozott csalódást, így a zárást követően 1000 dollár feletti árfolyamot tudott elérni a papír. Ez a mai piaci mozgásokra is pozitívan hathat, hiszen a határidős indexek alapján pluszban nyithatnak majd az amerikai tőzsdék, habár még délutánig változhat a piaci hangulat. Európában is tovább javulhatnak a piaci teljesítmények, így a fontosabb indexek is pluszokban indíthatják a kereskedést.
Magyar piac: Az OTP és a Richter gyengélkedése szabott gátat mostanság a BUX index emelkedésének, a Richter tegnap rövid időre 9000 forint alá is leszúrt, végül 9100 forinton zárt. A kedvező eredményeket hozó gyorsjelentés ellenére sem találja egyelőre az erőt a magyar gyógyszergyártó cég. A Mol ezzel szemben a 3100 forintos szinteket próbálja közelíteni, de a Telekom is folyamatosan kapaszkodik felfele, egyre inkább megközelítve az 1000 forintos szinteket.
A mai napon lehet kereskedni utoljára a MOL és az OTP részvényeivel a tavalyi év után járó osztalékszelvénnyel. Pénteken már osztalékszelvény nélkül forognak a részvények. A Mol részvényenként 249,98 forint osztalékot fog kifizetni, míg az OTP 535 forintos részvényenkénti osztaléka a saját részvényekre eső osztalék mértékével korrigálva 539,45 forintos osztalékot eredményez.
Forint: Tegnap kisebb gyengülést produkált a forint, a dollár erősödése nem segített a magyar deviza helyzetén, így az EURHUF árfolyama 387 fölé emelkedett ismételten. Látható, hogy a napi grafikonon a 200 napos mozgóátlag technikailag is fontos támaszszintet képvisel, ezt nem tudta tartósan letörni a devizapár. Az MNB a keddi kamatvágásával nem okozott meglepetést, így az EKB lépéseire is várhatnak a befektetők, a magyar jegybank is jelezte, hogy lassan ideje lehet kamatot vágnia az EKB-nak is.
Nvidia: Felülmúlta a negyedéves gyorsjelentésében a várakozásokat az Nvidia, illetve optimista előrejelzést is adott a vállalat, amelynek következtében a részvényárfolyam a zárás utáni kereskedésben az 1000 dolláros szint fölé emelkedett. Emellett a részvények felaprózását is bejelentette az Nvidia 10 az 1-hez arányban, valamint a negyedéves osztalékon is emelt. A félvezetőgyártó bevételei éves alapon többszöröződtek, köszönhetően az erős keresletnek az AI-chipek iránt. A csúcsteljesítményű chipek értékesítése a magasabb martsok miatt pedig a profitabilitásra is jó hatással volt, a tavalyi évhez képest 66,8 százalékról 78,9 százalékra emelkedett a bruttó marzs is.
Target: Nem örültek a befektetők a Target vártnál gyengébb előrejelzéseinek, így 8 százalékos esést produkált tegnap a papír. Emellett a lezárt negyedévet is gyengébb számokkal fejezte be, mint ahogy azt várták volna az elemzők. A magas kamatszintek, illetve a bizonytalan gazdasági környezet sem segíti a fogyasztói bizalom javulását. A következő negyedévre vonatkozóan 0-2 százalék közötti bevételnövekedést vár a cég, ehhez 1,95-2,35 EPS párosulhat, így a 2,15 dolláros átlagnál az elemzői konszenzus nagyobb növekedést várna.
Wizz Air: Továbbra is hatással lehetnek a Wizz Air kapacitásaira az Airbus A320-as repülőgépek hajtómű-javítási munkái, amelyek miatt jelenleg 47 repülőgépet nem tud használni a cég. Ugyan a Pratt & Whitney kompenzációt fizet, viszont emiatt a kapacitások az első félévben stagnálhatnak. A vállalat első negyedéves jelentésében nem sikerült meghaladnia a várakozásokat a bevételek tekintetében, viszont az adózott eredmény magasabb volt a vártnál. Váradi József a vállalat vezérigazgatója a Bloombergnek adott interjújában kiemelte, hogy a keresletben nem lát problémákat, és két éven belül visszatérhet a növekedési pályára a cég. Ugyanakkor az ellátási lánc problémák a teljes iparágra hathatnak a következő 3-5 évben.
Makroadatok: A mai napon a befektetők az Eurózónából, illetve az Egyesült Államokból érkező PMI adatokra figyelhetnek. Az elemzői konszenzus enyhe növekedésre számít az indexekben, amelyek javuló gazdasági konjunktúrára utalnának. A fontosabb makrogazdasági adatokat az alábbi oldalunkon is olvashatják.

jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.