Nemzetközi piacok: Pénteken zárva tartottak az amerikai piacok, miközben az európai indexek sem mutattak nagy erőt, 0,5-1 százalék között szóródtak a mínuszok. A német DAX így ezzel új csúcsra nem tudott eljutni, de az 50 napos mozgóátlaga felett van változatlanul, így a lendülete nem tört meg. Ma már az amerikai piacokon is újraindul a kereskedés a pénteki szünnap után, a határidős indexek alapján pedig nem lehet erős nyitásra számítani, a befektetők is a vámokkal kapcsolatos hírekre várhatnak.
Lassan közeledik az új gyorsjelentési szezon, a héten csütörtökön publikálja a Delta Airlines a legfrissebb számait. A többi nagy amerikai bank gyorsjelentése jövő hétre várható, amellyel hivatalosan is megkezdődik a következő jelentési hullám, így ez a hét inkább makroadatok terén tartogathat izgalmakat.
Magyar piac: Erős volt az előző héten a magyar tőzsde, de péntekre valamivel gyengébb hangulat mutatkozott, így a 100 ezer pontos értéket nem sikerült elérni. Nagy korrekció azért egyik blue-chip részvénynél sem valósult meg, a Richter sikeresen zárt 10 ezer forint felett pénteken is, míg a Mol 3000 forint felett fejezte be a kereskedést.
Vámok: Augusztus 1-jén léphetnek életbe az amerikai vámok azokkal az országokkal szemben, amelyekkel nem tud külön egyezményt kötni az amerikai kormány. Emellett Trump jelezte, hogy további extra 10 százalékos vámokra számíthatnak azok az országok, amelyek a BRICS Amerika-ellenes politikáját követik. Az amerikai elnök azután fejtette ki véleményét a Truth Social oldalán, hogy a BRICS közös nyilatkozatot adott ki, ahol elítéltek az Egyesült Államok Irán ellen végrehajtott támadását.
Forint: Tartani tudja magát a magyar deviza egyelőre, így változatlanul 400 alatt mozog az euróval szemben, közelítve a 397-es támaszokhoz. A csökkenő tendencia tehát nem tört meg az EURHUF grafikonján, miközben a dollárgyengülés üteme is visszább esett, a befektetők Trump vámokkal kapcsolatos bejelentéseire is várhatnak a hét folyamán, emellett a magyar inflációs adat is hatással lehet az EURHUF alakulására.
Olaj: A vártnál nagyobb mértékű emelést hajthat végre augusztusban az OPEC+ a kitermelés kapcsán, így napi 548 ezer hordóval növelhetik meg a kitermelést a tagországok. Emellett jelezték, hogy akár szeptemberben is hasonló lépésre szánhatja el magát az OPEC+, ez pedig az olajpiacokra is nyomást helyezhet, így folytatódhat az oldalazás a Brent és a WTI esetében is.
Duna House: Közzétette a friss negyedéves mérőszámait a Duna House, amely új rekordvolument ért el a második negyedév során, a pénzügyi közvetítés volumene éves szinten 37 százalékkal emelkedett, de negyedéves alapon is 20 százalékos bővülés volt megfigyelhető. A csoport jutalékbevétele éves szinten 5,6 százalékos javulást mutat, habár az előző negyedéves eredményeket nem sikerült elérnie a cégnek, a hazai bevételek tekintetében lehetett látni némi csökkenést a kiemelkedően erős első negyedévhez képest, de a 3,1 milliárd forintos hazai jutalékbevétel így is erős eredménynek számít.
Heti makroadatok: A fontosabb nemzetközi makroadatokat már az elmúlt hetekben közzétették a fontosabb országok, de a héten még a magyar kiskereskedelmi forgalom, vagy az infláció alakulása tartogathat izgalmakat. Emellett a kínai inflációs adatok, vagy a Fed jegyzőkönyvére is érdemes lehet figyelni, bár hatalmas elmozdulás nem várható a piacokon az adatok következtében. A fontosabb makroadatokat az oldalunkon összegyűjtöttük.
jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.