Olaj: A közel-keleti események folyamán továbbra is nagyobb volatilitás figyelhető meg az olajpiacokon, így tegnap napon belül gyengülésnek indultak az árfolyamok, a Brent 100 dolláros szintekig is leszúrt, míg napközben 106 dollár felett is járt. Ma reggel is érdemi elmozdulás figyelhető meg az olajpiacokon, így a Brent 104 dollár, a WTI pedig 97 dollár környékére emelkedett vissza. Tegnap egyébként a dollár is gyengülés jeleit mutatta, így az EURUSD 1,15-ös szintek közelébe emelkedett vissza, de a lendület ma reggelre elfogyni látszik. Az EURHUF kapcsán is volatilis mozgások rajzolódtak ki, ma reggel 391 környékén mozog a devizapár árfolyama.
Nemzetközi részvénypiacok: Javítani tudtak a múlt heti gyengébb teljesítményeket követően a főbb részvényindexek tegnap, Európában mérsékelt pluszok mutatkoztak, míg az amerikai S&P 500, illetve a Nasdaq 100 index 1 százalék feletti emelkedést produkált. A befektetők változatlanul a közel-keleti eseményekre fókuszálhatnak, de a héten a Fed és az EKB kamatdöntésére is figyelhetnek, valamint a holnap esti Micron gyorsjelentés is nagyobb figyelmet kaphat. A határidős indexek gyengébb mozgásokat vetítenek előre ma reggel Amerikában és Európában is.
Szektorok: Széleskörű emelkedés zajlott le tegnap az amerikai piacokon, így a szektorok többsége kedvezően indította a hetet. Az elmúlt időben inkább lemaradónak számító pénzügyi szektor tudott felülteljesítővé válni, de a techpapírok vagy a ciklikus fogyasztási részvények is erőre kaptak a tegnapi kereskedés során. A techszektoron belül a félvezetők produkáltak egyébként nagyobb emelkedést, azon belül is a memóriachipekre fókuszáló cégek kerültek a középpontba.
Magyar piac: Nem volt túl erős hangulat tegnap a magyar piacon sem, egyedül a Richter részvénye mutatott stagnálást, a többi blue chip rendre mínuszban zárt. Gyengébben ezúttal a Mol szerepelt, ami végül 3800 forint alá csökkent, miközben az OTP és a Magyar Telekom árfolyama is fél százalékos mínuszban zárt.
Nemesfémek: Továbbra sem találják az erőt a nemesfémek, az arany így újra 5000 dollár környékére csúszott vissza, megközelítve az 50 napos mozgóátlagát. A nemesfém fontos szintek közelében mozog, ezen támaszok letörésével a technikai kép is tovább romolhatna. Az utóbbi napok során a dollár erősödése mellett a kötvényhozamok is emelkedést mutattak, ami szintén nem segítette a nemesfémek teljesítményét.
Amerikai gazdaság: Havi alapon 0,2 százalékos növekedést mutatott a februári ipari termelés volumene az Egyesült Államokban, ami némileg erősebb növekedést jelent az előzetes várakozásnál. A januári 0,7 százalékhoz képest ez ugyan lassulást jelent, de inkább a januári hónap volt erősebb a korábbi évekhez viszonyítva.
Nebius: Bejelentésre került tegnap, hogy a Meta további adatközpont-kapacitásokat vásárol a Nebius adatközpont szolgáltatótól. Az ügylet részeként összesen 12 milliárd dollárt fizetne a Meta 2027-ig a Nebius számára, de további 15 milliárd dollárnyi kapacitás megvásárlására is lehetősége van a Metának a következő 5 év során, amennyiben a Nebius nem értékesíti azt más vállalatoknak. A hírre 15 százalékos emelkedéssel reagált a Nebius részvénye a hétfői kereskedés során.

jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.