Nemzetközi piacok: A hétfői rali után kisebb megállóhoz érkeztek a piacok, a tegnapi kereskedés során nem lehetett nagyobb elmozdulásokat látni a főbb indexeknél. Az erős kezdést követően az európai piacok is lefordultak, a gyengébb német ipari termelési adat sem segített a hangulaton, így a DAX közel 0,2 százalékos mínuszban zárt. A piacok elsősorban a holnapi amerikai inflációs adatokra várhatnak, így akár a mai nap során is alacsonyabb lehet a volatilitás a piacokon, valamint fontos kiemelni, hogy hétfőn kereskedési szünnap lesz az amerikai piacokon. Az ázsiai piacok közül a japán tőzsde új 30 éves csúcsra emelkedett, viszont a többi indexnél jellemzően mínuszok láthatók, és az európai határidős indexek esetében is csökkenés mutatkozik. 

Magyar piac: Viszonylag jobb hangulatban telt a tegnapi kereskedés a hazai piacon, a BUX pedig így az év eleje óta nézve felülteljesítést mutat. Főleg a Masterplast részvénye erős a BUX komponensei közül, de a blue chipeket nézve is alapvetően pluszok mutatkoznak. Tegnap az OTP már sikeresen törte át a 16000 forintos szinteket, míg a Richter szintén 9000 forint felett jár.

OTP: Segített az OTP-nek tegnap, hogy a Raiffeisen elemzője 18 700 forintra emelte célárát a korábbi 12 700 forintról. Továbbra is vételi ajánlást fogalmaz meg az elemző, miközben a célárkonszenzus már 18 300 forint felett található.

Világgazdaság: Az elmúlt harminc év leggyengébb ötéves periódusán lehet túl a globális világgazdaság a Világbank friss elemzése szerint. Ugyan a tavalyi évre vonatkozó prognózisán javított a Világbank, így globálisan 2,6 százalékos GDP-növekedést kalkuláltak az elemzők, de az idei évben némi lassulást várnak ehhez képest. Ezzel már zsinórban harmadik évben lassulhat a gazdasági növekedés üteme, várakozások szerint idén 2,4 százalékos bővülést érhettek el a gazdaságok átlagosan. A fejlett régiók húzhatják vissza a javulás ütemét, míg a fejlődő országok terén 3,9 százalékos növekedés várható idén is.

Forint: Nem volt kifejezetten erős napja tegnap a forintnak, így a 377 forintos szintekről némi emelkedésnek indult az EURHUF árfolyama, bár így is 378-379 forint körül mozog a devizapár értéke. Tegnap a dollár erősödni tudott valamelyest, ez pedig a forintnak sem jött jól, így gátat szabott forint további szárnyalásának. 

Olaj: Tegnap ismét emelkedést produkáltak az olajárak, az amerikai készletek a várt növekedéshez képest 5,2 millió hordóval csökkentek, valamint a közel-keleti konfliktus és a vörös-tengeri geopolitikai feszültség továbbra is nyomás alá helyezi az olajpiacokat. Jelenleg 72 dollár felett mozog a WTI árfolyama, amely azért jelentősen elmarad az ősszel tapasztalt 90 dollár feletti szintektől. Emellett a Brent is a 78 dollár körüli szintet közelíti, hasonló mozgást végezve a WTI-hez képest.

Kriptodevizák: Továbbra is nagy a volatilitás a kriptopiacokon, tegnap azután kezdett nagyobb emelkedésbe a Bitcoin, miután az SEC hivatalos X (régebbi Twitter) oldalán megjelent egy bejegyzés a Bitcoin ETF-ek engedélyezéséről. A híreket azonban cáfolta a tőzsdefelügyelet, mint utóbb kiderült hekkertámadás áldozatává váltak. A Bitcoin árfolyama gyorsan le is fordult, így a 48 ezer dolláros szint közeléből egészen 45 ezer dollárig csúszott vissza az árfolyam, igaz, ma reggel már 45 900 dollárnál tartózkodik a kriptodeviza.

Taiwan Semiconductor: Felülmúlta a negyedik negyedéves várakozásokat a Taiwan Semiconductor jelentése, bár a bevételek esetében csökkenés volt látható, de a vártnál kisebb visszaesés volt a negyedik negyedévben. Mindez a kedvező AI-chip értékesítéseknek köszönhető, amely ellensúlyozni tudta a visszaesést a mobil és a laptop chip szegmensben. A globális félvezető értékesítésben az idei évben már növekedést várnak és a Semiconductor Industry Association adatai alapján már novemberben növekedés volt látható éves alapon a globális értékesítésben. Ezzel több jel utal a piac visszaállására a növekedési pályára, amely a többi félvezetőgyártó fundamentumait is javíthatja. Az elmúlt időszakban pedig látható is volt az erős teljesítmény a részvényektől.

A weboldalon megjelenő tartalmakra az alábbi módon is feliratkozhat a WebTraderen keresztül:
Fiókom->Szolgáltatások->E-mail feliratkozások
Bővebb információ ezen a linken keresztül érhető el.

Tartalom lezárása:2024.01.10 08:41

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés