Nemzetközi piacok: Ha nagy lendületet nem is tudtak mutatni az amerikai piacok tegnap, a lassú emelkedés továbbra is folytatódott, ráadásul a határidős indexek is kisebb pluszokat mutatnak jelenleg. Az indexek így a csúcsok közelében várhatják a mai amerikai termelő árindex adatot. Európa egyelőre lemaradónak tűnik az elmúlt időben, a német DAX index kisebb mínuszban is zárt tegnap, de a francia piac sem tud nagy erőt felmutatni jelenleg, tegnap új miniszterelnököt jelölt ki Macron, de a politikai bizonytalanság továbbra is jelen van Franciaországban.
Magyar piac: Továbbra sem mutatott nagyobb erőt a hazai BUX index, miközben a többi európai index is vegyes teljesítményt mutatott tegnap. Az OTP részvénye 0,8 százalékos, míg a Magyar Telekom részvénye 1,5 százalékos mínuszban zárt. Ezzel szemben a Richter és a Mol részvénye is enyhe pluszban zárt. Emellett továbbra is kiemelkedően teljesít a 4iG a magyar piacon, a részvény tegnap már a 2500 forintos szintet is elérte.
Olaj: Folytatják az emelkedést az olajárak, bár nagyobb megugrásról egyelőre nem lehet beszélni. A WTI így 63 dollár fölé került vissza, viszont az 50 napos mozgóátlag teszteléséhez még több emelkedést kellene felmutatnia. Tegnap egyébként Izrael rakétatámadást indított Katarban található Hamász célpontok ellen, ami akár növelheti a geopolitikai bizonytalanságot a közel-keleti térségben, emelkedést okozva az olajpiacokon.
Arany: Idővel akár a 3700 dolláros szinteket is célba vehetné az arany, amely augusztus vége óta nagyobb lendületet vett, így a piacon is felülteljesítőnek számít. Ráadásul év eleje óta egy 40 százalék körüli emelkedésnél jár, amellyel könnyedén felülteljesíti az S&P 500 index emelkedését. A dollárgyengülés némileg megakadt az utóbbi időben, de az arany ennek ellenére is folytatni tudta a javuló trendjét. Az arany mellett az ezüst is kiemelkedő teljesítményt mutat, jelenleg is 41 dollár felett mozog.
Apple: Tegnap sor került az Apple szokásos szeptemberi termékbemutatójára, amelyen bemutatásra került a legújabb iPhone 17 és 17 Pro modell is, valamint az Airpods Pro 3 vezeték nélküli fülhallgató és a legújabb Apple Watch okosóra is. A legújabb termékinnováció azonban egyértelműen az iPhone Air-hez köthető, amely az Apple eddigi legvékonyabb telefonja lett, a készülék induló ára 999 dollár lesz. Az Apple 2024-es, 391 milliárd dolláros bevételéből több mint 201 milliárd dollárt az iPhone értékesítések tettek ki, így továbbra is a telefonok számítanak a vállalat fő bevételi forrásának. A bemutatót követően kisebb mínuszba került az Apple árfolyama, de az utóbbi hetek teljesítményére nem lehetett sok panasza a befektetőknek.
Oracle: Hatalmas emelkedést produkált a zárás utáni kereskedési szakaszban az Oracle, így új csúcsokon nyithat a papír, 300 dollár felett. Ugyan a negyedéves eredmények nem tudták hozni a várakozásokat, de az előrejelzések nagymértékű növekedésről árulkodnak, az RPO (remaining performance obligiations) mértéke 455 milliárd dollárra ugrott, ez mutatja a jövőbeli várható bevételek alakulását. A felhő infrastruktúra szegmens bevétele a 2030-as üzleti évre akár 144 milliárd dollárra emelkedhet, amely jelentős növekedést mutatna a 2025-ös 10,3 milliárdos bevételhez képest. A növekedés az AI dinamikus terjedésének, és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások iránti erősödő igénynek tudható be.
Klarna: A mai napon indul a Klarna részvények tőzsdei kereskedése, a svéd fintech cég részvényének IPO ára végül 40 dollár lett, ami meghaladja a korábban indikált 35-37 dolláros tartományt. A tőzsdei kereskedés indulásának pontos időpontja nem ismert, de várhatóan nagy érdeklődés övezi az IPO-t, ami az egyik legnagyobb tőzsdei kibocsátás az idei évben, összesen 1,4 milliárd dolláros.
Novo Nordisk: 9000 dolgozót bocsát el a Novo Nordisk, mivel a munkaerő-állomány leépítésével javítana profitszámain a gyógyszergyártó. A leépítések a cég dolgozóinak mintegy 11 százalékát érintik globálisan, a lépéstől 8 milliárd dán korona megtakarítást remélnek a cégnél 2026 végéig. A társaság emellett visszavágta idei éves profitvárakozásait, idén már a harmadik alkalommal, így 4-10 százalék közötti működési eredmény növekedéssel számolnak.
jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.