Nemzetközi piacok: A techszektor gyengélkedése húzza magával az amerikai piacot, így mind az S&P 500, mind a Nasdaq 100 index 1 százalék feletti mínuszban zárta a tegnapi kereskedést, ráadásul a tegnap este közzétett Amazon gyorsjelentést sem fogadta pozitívan a piac. Az amerikai határidős indexek további csökkenést jeleznek előre, miközben Európában sem látni erős piaci hangulatot.
Szektorok: Nagy változás nem mutatkozik a trendekben, továbbra is a techszektor nyújtja a leggyengébb teljesítményt idén, elsősorban a szoftvercégek alulteljesítése rontja a szektor összképét. Tegnap egyébként a korábban felülteljesítő nyersanyag-kapcsolt részvények is jelentős visszaeséseket produkáltak, miközben a defenzív papírok továbbra is jól tartják magukat, így a heti teljesítményük is kiemelkedőnek számít.
Magyar piac: A gyengébb nemzetközi hangulat közepette nagyobb csökkenés volt látható a magyar piacon is, így a BUX index tegnap 130 ezer pont alá tért vissza. A blue chipek közül 2–3 százalék körüli mínuszban zárt az OTP, a Mol és a Magyar Telekom is, emellett a Richter részvénye is több mint 1 százalékos csökkenéssel fejezte be a tegnapi kereskedést.
Nemesfémek: Eséssel zárták a tegnapi napot a nemesfémek is, az arany 4800 dollár környékére tért vissza, miközben az ezüst több mint 19 százalékos esést szenvedett el, és ezzel már az 50 napos mozgóátlaga alatt jár. Eközben a többi fém közül a réz, a palládium és a platina árfolyama is tovább csökkent tegnap.
EKB: A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatrátákon tegnap az EKB. A kamatdöntést követő sajtótájékoztatóan Christine Lagarde EKB elnök jelezte, hogy nem változott érdemben az inflációs előrejelzésük. Egyébként a piaci várakozások alapján az az idei évben már nem várható további kamatcsökkentés az EKB részéről.
Amazon: Közel 10 százalékos mínuszba került az Amazon részvénye tegnap piaczárás után, miután a vállalat friss gyorsjelentésében vegyes eredményeket közölt és jelentős CapEx kiadásokat jelentett be a 2026-os évre. Bevételek terén sikeresen teljesítette a várakozásokat a cég, a negyedéves bevétel 213,4 milliárd dollár lett a várt 211,5 milliárd dollárral szemben, miközben az AWS felhőszegmens is felülmúlta a konszenzus várakozását, a negyedévben elért 35,6 milliárdos bevétel 24 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az 1,95 dolláros negyedéves EPS éppenhogy elmaradt a várt 1,96 dollártól. Emellett bejelentette az Amazon vezetősége, hogy több mint 200 milliárd dolláros CapEx kiadással számolnak 2026-ban, ami jelentősen meghaladja a konszenzus várakozását és a tavalyi 131 milliárd dollárt is. A menedzsment szerint az erős kereslet indokolja a további beruházásokat az AI-infrastruktúra, chipgyártás és robotika fejlesztése területén. A jelentős tőkekiadások hosszabb távú megtérülésével kapcsolatban azonban akadnak aggodalmak a befektetők körében, ami miatt negatívan fogadhatja a jelentést a piac.
Reddit: Várakozásokon felüli előrejelzéseket tett közzé a tegnap esti gyorsjelentésével a Reddit, miközben a negyedik negyedéves számokkal is elégedettek lehetnek a befektetők. A vezetőség emellett bejelentett egy 1 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot. A befektetők továbbá örömmel fogadhatták a hírt, miszerint a napi aktív felhasználói szám továbbra is dinamikus növekedést mutat, meghaladva immár a 121 milliót, ezzel éves szinten 19 százalékos növekedés zajlott le, amellyel az elemzői konszenzus várakozását is meghaladta a társaság. A befektetők tehát kedvezően fogadták a friss negyedéves gyorsjelentést, így közel 5 százalékos pluszba került a részvény a zárást követő kereskedési szakaszban.
Societe Generale: Felülteljesítette bevételsoron a várakozásokat a francia bank, így 6,73 milliárd eurós bevételt tudott generálni, ami 1,6 százalékos növekedést jelent éves szinten. A befektetési banki bevételek ugyan gyengébben alakultak a vártnál, de a lakossági szegmens erősebben teljesített. Közben működési költség soron is pozitív meglepetést tartogatott a jelentés, így az 1,42 milliárd eurós adózott eredmény végül 20 százalékkal haladta meg a konszenzus előrejelzését. A bank vezetősége bejelentette, hogy 2026-os ROTE várakozásukat 10 százalék fölé emelik, valamint 60 százalék alatti költség/bevétel ráta elérését tűzik ki célul, ami közel 5 százalékponttal alacsonyabb a 2025-ös negyedik negyedéves szintnél. Egy új 1,46 milliárd eurós részvény-visszavásárlási program is bejelentésre került, illetve az éves osztalékot 1,61 euróra emelik részvényenként.

jogi nyilatkozat
A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.
A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.