Nemzetközi piacok: Továbbra is felülteljesítő Európa az Egyesült Államokhoz képest, tegnap a DAX és a CAC 40 index is emelkedni tudott, utóbbi újabb csúcsot kijelölve. Amerikában tegnap megint lefordultak az indexek, így két nap emelkedést követően megakadt a javuló trend, miután az Nvidia jelentése sem hozott áttörést. Ezzel együtt továbbra is oldalazás figyelhető meg idén az Egyesült Államokban. A határidős indexek kisebb mínuszokat mutatnak ma reggel Amerikában, míg Európában inkább iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés.

Szektorok: Folytatta javulását tegnap a pénzügyi szektor, a technológiai szektor viszont nem találta az erőt. Ugyan a szoftvercégek körében már javulás jelei voltak láthatóak, viszont az eddig nagyobb erőt mutató félvezetőszektor gyengélkedett. A legnagyobb kapitalizációjú részvények is inkább vegyes mozgásokat mutattak, így index szinten gyengébb teljesítmények volt láthatóak tegnap.

Richter: A konszenzusnál kedvezőbb negyedéves számokat tett közé ma reggel a Richter, a negyedik negyedévben végül 12 százalék felett növekedtek a bevételek és a profitszámok is kedvezően alakultak. A főbb szegmensek összességében erős képet mutattak, miközben a marzsok is szépen javultak a bázishoz képest. A menedzsment 2026 kapcsán is további növekedést vár, az előrejelzés alapján a változatlan árfolyamon („CER”) számított gyógyszeripari bevételek magas egy számjegyű növekedést mutathatnak, míg a („CER”) tisztított EBIT szintén magas egy számjegyű növekedést mutathat.

Magyar piac: Vegyes napot zártak tegnap a blue chip részvények, így a BUX kisebb mínuszban zárt. A szerdai gyorsjelentését követően a Magyar Telekom részvénye 6,6 százalékot erősödött nagyobb piaci forgalom mellett, ezzel kitűnt a többi blue chip közül. A ma reggeli jelentése előtt 0,7 százalékos mínuszban zárt a Richter, míg az OTP 1 százalékot gyengült, a Mol pedig nem mutatott számottevő elmozdulást.  

Nemesfémek: Stabilitást mutatnak az utóbbi napok során a nemesfémek, az arany az 5200 dolláros szintek közelébe kapaszkodott vissza, miközben az ezüst is 90 dollár felett jár ismételten. Ezzel együtt más nemesfémek is új lendületet tudtak gyűjteni, így a platina vagy a palládium árfolyama is nagyobb pluszban tartózkodik ma reggel.

Netflix: Tegnap közleményben jelentette be a Netflix, hogy eláll a Warner Bros Discovery felvásárlásától, miután a versenytárs Paramount 111 milliárd dolláros (részvényenként 31 dolláros) ajánlatot tett. A Netflix közleménye szerint az üzlet pénzügyileg többé nem vonzó számukra, így a felvásárlás helyett további tartalombővítésekre allokált 20 milliárd dollárt a streamingszolgáltató, miközben a részvény-visszavásárlási program is folytatódhat. A Netflix befektetői örömmel fogadták a hírt, így a részvény több mint 9 százalékos pluszba fordult piaczárás után.

Dell: Kedvezően fogadták a részvényesek a tegnap esti Dell jelentést, így a részvény árfolyama 12 százalékot ugrott piaczárást követően. Amellett, hogy a társaság könnyedén felülteljesítette az elemzői várakozásokat, még egy 10 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot is bejelentett, illetve 20 százalékkal megemelte a negyedéves osztalékot. A Dell AI szerverparkokba és lakossági felhasználásra is készít számítógépeket, és miután továbbra is nagy kereslet mutatkozik az AI-infrastruktúra iránt, illetve a memóriaeszközök ára nagyobb emelkedésen ment keresztül, a cég mindkét kategóriában áremeléseket hajtott végre. Ez segíthet abban, hogy 2026 során a cég 138-142 milliárd dolláros bevételt generáljon, ami meghaladja a 125,5 milliárdos elemzői becslést.

DH Group: Erős 2025-ös évet tudott zárni a DH Group, ezzel együtt tehát a negyedik negyedév is kiemelkedő számokat hozott, 14,5 milliárd forint bevételt termelt ebben az időszakban a társaság, amely éves szinten dinamikus, 28 százalékos emelkedést jelez. Ezzel együtt a profittermelés is sokat javult, sikerült a cégnek a saját előzetes céljait is felülteljesítenie, az Igazgatóság 2,5 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja, amely részvényenként 72,7 forintos osztaléknak felelne meg. A részletes negyedéves jelentés megtalálható a BÉT oldalán

Tartalom lezárása:2026.02.27 08:36

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Nvidia: A kimagasló eredményeket beárnyékolták az aggodalmak

Az adatközponti bevételek éves szinten 75 százalékkal nőttek

K&H webtrader & mobiltrader: a BÉT „Legjobb hazairészvény-kereskedési platformja” 2025-ben

K&H Értékpapír | 2026.02.27 13:36
A befektetők döntöttek: díjat nyertek a K&H Értékpapír kereskedési felületei

Richter: Kedvezően zárta az évet

Cinkotai Norbert | 2026.02.27 10:20
A konszenzusnál jobb negyedéves számok érkeztek