Piacok: Viszonylag mérsékelt mozgások mutatkoztak tegnap a főbb tőzsdéken, az S&P 500 pedig továbbra is 5000 pont környékén mozog, míg a DAX kicsivel 17 ezer pont alatt jár. Egyelőre a jelentések után látható, hogy a hangulat nem romlott el érdemben az erősebb évkezdet után sem, a piacokat pedig az utóbbi időben stagnálást mutató EURUSD is stabilizálhatja. 

Magyar piac: Nagyobb mozgások a magyar piacon sem mutatkoztak, miközben a forgalom sem volt túl jelentős. A Richter azért folytatta az erősödését, míg az OTP valamelyest alulteljesített. A BUX összességében 65 ezer pont alatt jár, de az erősebb évkezdet után az oldalazás sem tűnik rövid távon annyira nagy meglepetésnek.

Magyar infláció: Januárban 3,8 százalékos volt az infláció, amely még alacsonyabb szintet jelent az elemzői konszenzus által várt 4,3 százalékos szinttől. A maginfláció 6,1 százalékos volt januárban. Elsősorban a háztartási energia és az üzemanyagár húzta lefele az inflációt, valamint a ruházkodási cikkek is olcsóbbak lettek, az élelmiszerárak esetében pedig lassult az áremelkedés üteme, így ezeknek is köszönhető a december havi 5,5 százalékos inflációról történő további mérséklődés az inflációban. 

Forint: Kitart az emelkedő trend az EURHUF grafikonján, így a devizapár árfolyama már a 389-es szintet közelítette ma hajnalban. Technikailag a 390-es szintet érdemes figyelni, innen több alkalommal is lefordult az EURHUF árfolyama az utóbbi hónapokban. A ma reggeli inflációs adatra kisebb gyengüléssel reagált a forint, így már a 389-es szintet is átlépte az EURHUF, de egyelőre 390 alatt maradt az árfolyam.

Kriptodevizák: Emelkedésnek indult a Bitcoin árfolyama az utóbbi napok során, a tegnapi napon már a 45 ezer dolláros szintet is átlépte a kriptodeviza. Ezzel sikerült eltávolodnia az árfolyamnak a 43 ezer dollár körüli szintektől és az 50 napos mozgóátlagtól is. Az idei évet nem kezdték kifejezetten erősen a kriptopiacok, az amerikai spot ETF-ek bevezetését követően egy rövidebb csökkenő trend is kialakult a Bitcoin grafikonján. Azonban mostanra már az látható, hogy kezdenek magukra találni a kriptoeszközök is, amin az általános piaci optimizmus is segít. A nagyobb piaci kapitalizációval rendelkező kriptodevizák közül az Ethereum és a Solana is emelkedni tudott az elmúlt napok alatt. A ma reggelt is erősen indították a kriptopiacok, így a Bitcoin 46 ezer dollár felett jár, valamint tegnap a kriptobányász cégek is meggyőző teljesítményt produkáltak.

Olaj: Tegnap tovább emelkedtek az olajárak, a piacok továbbra is a közel-keleti konfliktusra fókuszálhatnak, valamint az EIA is jelezte, hogy az olajkészletek is csökkenést mutattak, ez pedig szűkülést hozhat a kínálati oldalon. A WTI árfolyama így már 76 dollárig emelkedett, ráadásul nagyobb mértékű növekedés volt megfigyelhető tegnap, így újra célba veheti a 200 napos mozgóátlagot az árfolyam. 

Amerikai munkaerőpiac: A vártnál kissé kevesebb munkanélküli segélykérelmet nyújtottak be a múlt hét során az Egyesült Államokban. Így egy hét alatt 218 ezer kérelemről számoltak be, míg az elemzők 220 ezer kérelemmel kalkuláltak. Az ellenálló munkaerőpiacot kiemelten figyeli a Fed, így az amerikai kötvényhozamok is emelkedéssel reagáltak a vártnál erősebb adatra.

Pinterest: A vártnál gyengébb negyedéves számokat közölt a Pinterest, ráadásul nemcsak a lezárult negyedév hozott a vártnál alacsonyabb bevételt, de a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés sem lett túl acélos. A zárást követően így közel 10 százalékos mínuszba került a Pinterest árfolyama. Azért összességében látni már a javulást a tavalyi évi eredményekhez képest, valamint a havi aktív felhasználók száma is megközelítette már az 500 milliót.

Take-Two Interactive: Vegyes eredményeket közölt tegnapi gyorsjelentésében a Take-Two, profitsoron a vártnál gyengébb volt a 71 centes EPS, de bevétel téren már erősebb, 1,34 milliárd dolláros eredmény volt látható. Viszont az előttünk álló negyedévre már gyengébb előrejelzésekkel szolgált a cég vezetősége, így a részvény árfolyama több mint 9 százalékot esett tegnap zárást követően. 

A weboldalon megjelenő tartalmakra az alábbi módon is feliratkozhat a WebTraderen keresztül:
Fiókom->Szolgáltatások->E-mail feliratkozások
Bővebb információ ezen a linken keresztül érhető el.

Tartalom lezárása:2024.02.09 08:38

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés