Nemzetközi piac: Igen gyenge teljesítményt mutattak tegnap a piacok, az amerikai indexek ugyan erősödni tudtak nyitás után, később viszont látványosan elgyengültek, de a DAX is 2,3 százalékos visszaesést mutatott. A mega-cap cégek jobban tartották magukat, segítette őket a Meta erősebb jelentése is, miközben a chipgyártók már gyengébben szerepeltek. Powell szavai után megvették a piacokat tehát nem szerepeltek rosszul szerdán, de csütörtökre látszólag elfogyott a lendület, és érezhető korrekció kezdődött ismét.

Magyar piac: Oldalazást mutattak a magyar részvények tegnap, de az utóbbi hetek turbulens nemzetközi piaci körülményei ellenére is jól tartják magukat, és 74 ezer pont körül jár a BUX. Nagyobb elmozdulásokat nem mutattak a nagypapírok a gyorsjelentéseik előtt, a forgalom pedig szintén viszonylag visszafogott volt a csütörtöki kereskedés során.

Brit kamatdöntés: Hosszú idő után először vágott kamatot a Bank of England, de erre a piac is nagyobb eséllyel számított a konszenzus alapján. Az irányadó ráta végül 5,25 százalékról 5 százalékra csökkent, látható tehát, hogy a nagyobb jegybankok egyre inkább a monetáris lazítás irányába mennek, amit valószínűleg a Fed is követhet szeptemberben.

Kötvényhozamok: Folytatódott a hozamok esése tegnap is, az amerikai 2 éves 4,2 százalékra csökkent, miközben a 10 éves papír február óta először járt 4 százalék alatt. A német papírok szintén több hónapos mélyponton vannak, ez ugyanakkor a részvények számára elméletileg nem jelentek rossz hírt, valamint az arany árfolyama is szépen erősödik, ma már 2460 dollár körül jár.

Amerikai makroadatok: Ma is lesznek izgalmas adatok a piacról, főleg a munkaerőpiac lesz a fókuszban. Kora délután érkezik az NFP-adat, ahol az előző 200 ezres növekedés helyett 175 ezres bővülést vár a konszenzus, ez főleg a szerdai gyengébb ADP-adat függvényében lehet érdekes. Közben a munkanélküliség is fontos lehet, itt 4,1 százalékos szintet vár júliusra a konszenzus, egyezve a júniusival.

Chipgyártók: Tegnap már visszafogottabb teljesítményt mutattak a chipgyártók a szerdai erősödés után. Az ARM jelentése sem segített a hangulatnak, a vállalat végül 11 százalékos mínuszban zárt. Annak ellenére nem teljesített jól a chiptervező vállalat részvénye, hogy a tisztított profitszámok és a bevételek is meghaladták az elemzői konszenzust. Főleg a royalty bevételekkel magyarázták ezt a céget követő intézményi elemzők.

Apple: A vártnál jobban alakult a cég harmadik üzleti negyedéve, a bevételek összességében 5 százalékkal tudtak emelkedni. A fontosabb sorokon tehát felülmúlta a várakozásokat a cég, az iPad és az iPhone értékesítés is jól alakult, ráadásul az 1,4 dolláros EPS is kellemes meglepetésnek számít. A jelenlegi negyedévre is hasonló bevételnövekedést várna a társaság, emellett a szolgáltatások szegmense is dinamikus növekedést produkálhat. A befektetők egyre inkább az ősszel érkezhető új iPhone-okra várhatnak, emellett az új Apple Intelligence program is felpörgetheti a cég bevételtermelését. Az elemzők is az iPhone értékesítések megugrását várják a következő időben, ebben pedig az AI-támogatott szoftverek fejlesztése is segíthet.

Amazon:  A vártnál gyengébb bevételi számoknak és előrejelzésnek nem igazán örültek a befektetők, így a zárást követően közel 7 százalékos mínuszba került az árfolyam. Találni azért pozitívumokat is a jelentésben, hiszen a cég felhőszegmense 19 százalékkal nőtt éves alapon, ezzel pedig az elemzői várakozásokat is felülmúlta a társaság. Tehát láthatóan az AWS változatlanul a legfontosabb részét képezi a cégnek, ráadásul az AI fejlesztések által a jövőben is folytatódhatna a dinamikus növekedési trend. Összességében a profitabilitással nem mutatkoznak nagy gondok, hiszen az 1,26 dolláros EPS jóval jobbnak számít, mint a konszenzus által várt 1,03 dollár eredmény. A következő negyedévre 154-158,5 milliárd dolláros bevételt prognosztizál a vezetőség, ez kissé elmaradt az elemzői előrejelzésektől, ezt pedig a befektetők sem fogadták kitörő örömmel.

Intel: 19 százalékkal esett vissza az Intel részvénye a zárás utáni kereskedésben, miután a vállalat közzétette a negyedéves gyorsjelentését. Az Intel csökkentette a következő negyedévre vonatkozó előrejelzését is, valamint az osztalékot is felfüggesztette. A második negyedévben közel egy százalékkal estek vissza a bevételek éves alapon, míg az EPS szerénynek mondható 2 cent volt, mely messze alulmúlta a 10 centes várakozást. Bevételi oldalon még nem is látszik akkora probléma az Intelnél, de a tisztított működési eredmény 95 százalékkal esett vissza éves alapon, valamint már a bruttó marzsban is csökkenés látható. Emellett azonban a nagyobb beruházások miatt jelentősen nőtt az értékcsökkenés, valamint az átstrukturáláshoz kötödően több mint egy milliárd dollár volt a plusz költség, amely a profitabilitást visszavetette. A jelentéssel együtt az Intel egy nagyobb költségcsökkentési tervet is közzétett, amelynek keretein belül a munkavállalók több mint 15 százalékát bocsáthatják el, és a beruházásokat is 10 milliárd dollárral vághatják vissza. A negatív hírekre az Intel részvényárfolyama jelentős zuhanással válaszolt, láthatóan az eddigi stratégiával komoly pénzügyi problémák merültek fel az Intelnél, és egyelőre a nagyobb beruházások mellett a növekedés nem látszik, a profitabilitás visszaesett, és a korábbi évek után több milliárd dolláros nagyságrendben negatív szabad cash flowt termel a vállalat. 

Tartalom lezárása:2024.08.02 08:35

jogi nyilatkozat

A fenti tájékoztatást a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze.

A K&H Értékpapír jelen tájékoztatás útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, marketingközleménynek, így az itt szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A tájékoztatásban szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A tájékoztatásban szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Felhívjuk továbbá Ügyfeleink figyelmét, hogy minden, a K&H Értékpapír által készített statisztika, kimutatás pusztán tájékoztató jellegű, az azokban szereplő adatok és eredmények nem minősülnek az adott statisztika vagy kimutatás tekintetében reprezentatívnak.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni. 

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés