Nagyon rossz formában vannak a részvénypiacok az elmúlt hetekben, hónapokban, azonban az Unilever részvénye ilyen környezetben is viszonylag stabil maradt. A holland-brit vállalat alapvető fogyasztási cikkeket gyárt, és a defenzív részvény a jelenlegi trendek folytatódása esetén is felülteljesítő maradhat. A technikai kép is érdekes, fontos támaszokról pattant fel az árfolyam, és az osztalékhozam is vonzó lehet.

Hónapok óta gyenge a hangulat a részvénypiacokon, az ukrajnai háború, a stagflációs félelmek, az ellátási problémák, a kínai járványhelyzet, a szigorodó monetáris politika, az emelkedő kötvényhozamok mind negatívan hatnak a részvényekre. És a sort még a fentieken kívül is bőven lehetne folytatni. Ilyen környezetben nem sok szektor vagy részvény képes emelkedni, azonban vannak felülteljesítő csoportok. Ilyen az alapvető fogyasztási javak szektora is. Az ebbe a körbe tartozó részvények idén jelentősen felülteljesítőnek tűnnek. Az Unilever is ide tartozik, igaz az idei évben ez a részvény is 6 százalék körüli visszaesést mutat, de ez jócskán felülteljesíti a STOXX 600 14 százalékos visszaesését. Az elmúlt egy hónapban viszont már 5 százalékot javult az árfolyam, és a heti és a tegnapi teljesítménnyel is kiemelkedőnek számított az indexen belül.

Az Unilever grafikonján március eleje óta egy emelkedő trend is kialakult, amely az év eleje óta húzódó csökkenő trendvonallal együtt már háromszög alakzatot képez. Ezen a héten egyébként éles felpattanás látható, a pozitív fordulatot segíthette a 41,8 eurós támasz, az 50 napos mozgóátlag és az emelkedő trendvonal is. Így hamarosan akár kitörés is következhetne a háromszögből. Felfelé ellenállást még a 45 eurós szint és a 200 napos mozgóátlag képezhet, hosszabb távon viszont a 47 eurós ellenállás vagy az 51 eurós szint is megcélozhatóvá válhatna.

Az Unilever napi grafikonja (2022.05.10. 13:00)

A heti grafikonon a 42 eurós szint fontossága is látszódik, ez már 2015 óta képez fontos határvonalaz. Pozitívum, hogy az elmúlt hetekben sikerült újra áttörni ezt a szintet, amely most már újra támaszt képezhet. A további emelkedést az MACD indikátor vételi jelzése is segítheti, a következő állomás már az 50 hetes mozgóátlag lehetne, utána pedig tesztelhetővé válhatna a 2019 óta húzódó csökkenő trendvonal, a 200 hetes mozgóátlag vagy az 50 eurós szint is.

Az Unilever heti grafikonja (2022.05.10. 13:00)

A vállalat fundamentumai rendben vannak, idén közel 9 százalékos bevételnövekedés jöhet az elemzői konszenzus szerint, majd a következő években 3-4 százalékos bővülési dinamikára van kilátás. Eközben a marzsok is stabilnak tűnnek, a bruttó eredményhányad 40 százalék körül, az EBITDA-hányad pedig 20 százalék körül alakult az elmúlt években, és az elemzői konszenzus szerint ez fenn is maradhat, a nettó marzs pedig stabilan 10 százalék fölötti lehet továbbra is.

Az Unilevernél a bevétel nagyságrendileg 40 százaléka szépség- és egészségápolási cikkekből, 40 százaléka élelmiszerből, 20 százaléka háztartási cikkekből (például tisztítószerek) áll. Ezek jellemzően alapvető fogyasztási cikkek, és a bevétel a járvány által sújtott 2020-as évben is csak alig csökkent, így egy negatívabb stagflációs forgatókönyv esetén sem esne vissza jelentősen a kereslet a cég termékei iránt.

Az Unilever értékeltsége is relatíve kedvezőnek tűnik. Az előretekintő P/E ráta jelenleg 17-es, az elmúlt öt év átlaga ezt jócskán meghaladva 19,2. Igaz azért a STOXX 600 indexhez viszonyítva 38 százalékos prémium látszódik, de a részvény az elmúlt években is végig prémiumon forgott. A részvényt követő elemzők többsége optimista, a Goldman Sachs is épp tegnap emelt például a célárán. A konszenzus 49 euró, amely 13 százalékos felértékelődési potenciált mutat. A társaság negyedévente osztalékot is fizet, az éves hozam jelenleg 4 százalék körüli. A következő 43 centes osztalékszelvény jövő héten esik le a részvényről.

Tartalom lezárása:2022.05.10 13:54
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés