Stabil emelkedő trendet mutat a Cadence Design System grafikonja, az amerikai tervezőszoftver-gyártó cég az elmúlt években jól teljesített, a bevételek és a profit is folyamatosan növekedett, ezzel együtt pedig a részvényárfolyam is szinte töretlen emelkedést mutat. Ez a stabil növekedés, illetve a kedvező kilátások viszont magas értékeltséget eredményeznek a részvénynél.

A Cadence tervezőeszközeit nagymértékben használják az integrált áramkörök tervezése és szimulációja során. A Cadence szoftvereit például a félvezetőszektorban, autóiparban és a gyógyszergyártásban is használják. A mesterséges intelligencia terjedésével további növekedés előtt állhat a vállalat, hiszen akár a számítástechnika, illetve az önvezető autózás területén is érdekelt a vállalat a termékeivel.

Az elmúlt években a bevételek növekedése töretlen, ez a stabil növekedés a profitban is látható, és közel 40 százalék körüli működési eredményhányaddal működik jelenleg a vállalat. A stabil növekedés pedig az árfolyamban is látható. Az idei évben 4,5-4,6 milliárd dolláros összbevételt vár a vállalat, amellyel folytatódhatna az előző években látott növekedés. A menedzsment az első negyedéves gyorsjelentés után felfele módosította a várakozásait, a jelenlegi vevőállomány alapján pedig teljesíthetőnek tűnik az előrejelzett növekedés. A cég első negyedéves gyorsjelentése egyébként felülmúlta a várakozásokat és a jelentéshez képest az árfolyam magasabban is található jelenleg.

Az árfolyam emelkedő trendben mozog, és nagyobb korrekció nem alakult ki az elmúlt időszakban. Május elején megközelítette a 200 napos mozgóátlagot az árfolyam, onnan pedig fordulat következett az 50 napos mozgóátlag környékéig. Az idei évben 15 százalék körüli emelkedést mutat eddig a részvény.

Ez a rövidtávú emelkedő trend egyelőre tart, bár a tegnapi mozgások alapján nem sikerült áttörni az 50 napos mozgóátlagot, viszont a piaci hangulat sem volt kiemelkedő, viszont a mai napon a határidős indexek alapján enyhe emelkedés jöhet, amely akár segíthet a részvénynek is. Felfele a 300 dollár feletti szinteket célozhatná meg a részvény, míg a korábbi csúcs a 320 dolláros szintnél található.

A Cadence Design napi grafikonja (2024.05.24. nyitás előtt)

A heti grafikon alapján a hosszabb távú emelkedő trend is jól látható, az 50 hetes mozgóátlag alatt már rég járt a részvény. Lefele a korábi lokális mélypontok és a mozgóátlagok jelenthetnek támaszt, azonban ha folytatódni tud a kedvező hangulat a piacon a technológiai szektor vezetésével, akkor az a Cadence részvényére is pozitívan hathat.

A Cadence Desing heti grafikonja (2024.05.24. nyitás előtt)

A vállalat értékeltsége nem alacsony, jelenleg 45-ös előretekintő P/E rátán forog a részvény, ugyanakkor az elemzői konszenzus 319 dollárnál van, amely még a mostani szintektől is 9 százalékkal magasabb. A technológiai szektor ezen szegmensét nézve szintén magas átlagos értékeltség (30-as P/E) látható. A várható stabil növekedés azért továbbra is indokolhatja a magas árazottságot.

Tartalom lezárása:2024.05.24 14:49
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés