Nagy fordulat történt a Constellation Brands grafikonján, az amerikai alkoholipari óriás árfolyama ugyanis több fontos ellenállást is áttört. Az amerikai vendéglátás fellendülése is segíti a céget, az értékeltség sem kiemelkedő, így a feljavuló technikai kép után érdemes figyelemmel követni a részvényt a jövő héten érkező gyorsjelentés előtt is. 

A járvány amerikai lefékeződésével, a korlátozások jelentős enyhítésévek és a tél elmúltával lendületet kapott a vendéglátóipar és a sörfogyasztás is. Ez pedig kedvező trend a Corona sör forgalmazója, a Constellation Brands számára is. A kedvező trend pedig a grafikonon is meglátszódik, az utóbbi hetekben szárnyra kapott az árfolyam.

A részvény az utóbbi három hétben 10 százalékot is emelkedett, eközben sikeresen áttörte a 225 dolláros ellenállást, a 200 napos és az 50 napos mozgóátlagot is, így fontos akadályok hárultak el a grafikonon. Az elmúlt három hétben pedig egy meredeken emelkedő trendvonal is kialakult. Tavaly év végén öt héten át is tartott egy hasonló meredekségű trend, emellett pedig az RSI indikátor sem mutat túlvettséget, így még egyáltalán nem tűnik túlfeszítettnek a menetelés.

Az áttörés viszont nagyon látványos, az 50 napos mozgóátlag például már sokszor jelentett vízválasztó szintet az elmúlt bő félé év során, és amikor legutóbb, október elején sikerült áttörni, akkor utána január elejéig tartó menetelés kezdődött. Az is pozitívum, hogy az év eleje óta tartó csökkenő trend március elején megszakadt, és a 210 dolláros támasz többedszerre is jól vizsgázott. A növekedés folytatódása esetén így a 240 dolláros lehetne már a következő állomás, de annak meghaladásával a 257 dollár körüli csúcs is megcélozható lehetne. Lefelé a rövidtávú emelkedő trendvonal, a mozgóátlagok, illetve a 225 dolláros szint is támaszt képezhet.

A Constellation napi grafikonja (2022.03.30. nyitás előtt)

A heti grafikon is izgalmasan néz ki, látható, hogy az idei csökkenő trend a múlt héten megszakadt, emellett pedig az MACD indikátor is már vételi jelzésre kanyarodott. Az 50 hetes mozgóátlagot pedig most törte át egyértelműen az árfolyam, így ez újabb lökést adhat a 240 dollár körüli ellenállás vagy a 257 dollár körüli csúcs megcélozásához. Amennyiben viszont elfogyna a lendület, akkor a 210 dolláros támasz egy hosszabb távon is nagyon fontos védvonalat képezhet.

A Constellation heti grafikonja (2022.03.30. nyitás előtt)

A Constellation Brands az egyik vezető amerikai alkoholgyártó és forgalmazó vállalat. Főleg a hazai piacra fókuszálnak, az Egyesült Államok sörpiacán nagyjából 15 százalékos a részesedése. Többek között a Corona sör is a portfóliójába tartozik. A cég bevételeinek nagyjából 70 százaléka származik a sör szegmensből, a maradék többnyire a bor és töményital üzletágból keletkezik. A cég kifejezetten erős a prémium bor szegmensben. Emellett a Canopy Growth kannabisztermelő vállalatban is 40 százalék fölötti részesedéssel rendelkezik, így kisrészben a marihuánapiacon is jelen van a cég, ez viszont inkább csak hosszútávú potenciált tartogathat, a szegmens hozzájárulása a céges számokhoz jelenleg nem jelentős.

A részvény értékeltsége jelenleg nem olyan magas, az előretekintő P/E ráta 20 körüli, amely az S&P 500 átlagához hasonló. Önmagához viszonyítva is inkább kedvezőnek tűnik, az ötéves átlag a részvénynél 21 körüli előretekintő P/E mutató. Az elemzők nagy többsége optimista a részvényre, a célárak átlaga 272 dollár, ez még 18 százalékos felértékelődési potenciált mutat.

A jövő héten csütörtökön érkező gyorsjelentés miatt is érdemes figyelni a részvényt, amikor a február végén lezárult teljes üzleti éves számokra fény derül. A konszenzus szerint bevételsoron az egész évet nézve 1,3 százalékos lehetett a növekedés, míg a konszenzus szerinti 10 dolláros EPS 16 százalékos növekedést jelentene. Az idei évben pedig a várakozások szerint a bevételnövekedés felgyorsulhat, és a marzsok is javulhatnak a vállalatnál, ennek tükrében is érdekes lesz a menedzsment éves előrejelzése.

Tartalom lezárása:2022.03.30 13:25
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés