Folytatja a meggyőző növekedési ütemet az Enphase Energy, a napelemek iránt továbbra is erős kereslet mutatkozik. Nagy tervei vannak a napelemgyártónak, így tovább bővítenék gyártási kapacitásaikat az Egyesült Államokban és Európában egyaránt. A tegnap közzétett jelentésre jól reagált a piac, így folytathatja a részvény a megkezdett emelkedő pályát, amit a technikai kép is megerősíthet.

A bevételek továbbra is nagy mértékben bővülnek, az idei 725 milliós negyedik negyedéves forgalom is bőven 50 százalék feletti növekedési ütemet jelent. Rekordévet zárt tehát a napelemgyártó, a 2022-es bevételek összesen 2,33 milliárd dollárt tettek ki, ez éves szinten 70 százalék körüli bővülést jelent. Látszik tehát, hogy bőven a növekedési szakaszban van még a cég, nem mutatkozik lassulás keresleti oldalról sem, így inkább a kapacitás bővítésére fókuszálhat az Enphase. Még mindig az Egyesült Államok a cég fő piaca, a bevételek több mint kétharmada a régióból folyt be. De láthatóan a tengerentúlon is terjeszkedik a cég, az európai bevételek éves szinten több mint 130 százalékkal nőttek elsősorban a nyugat-európai országok erős keresletének köszönhetően.

A következő negyedévben a bevételek csökkenését várta a piac korábban, a cég most közzétett jelentésében viszont ismertették saját előrejelzéseiket, miszerint 700-740 millió dolláros bevétel várható 2023 első negyedévében, ami magasabb a piaci várakozásnál. Így akár folytatódhat a bővülés negyedéves szinten is, de cégnél sem zárják ki az ideiglenes forgalom-visszaesés lehetőségét.

Láthatóan folyamatosan javul a cég eredményessége, a bruttó marzs így majdnem 43 százalék volt előző negyedévben. Ezzel együtt a profitok is javultak, előző negyedévben már 153 millió dollár nettó profitot realizált a cég, közel háromszorosát az előző évinek. A piac ennél kisebb mértékű bővülésre számított, így a cég által jelentett 1,5 dolláros EPS pozitív meglepetést okozott, a konszenzus csupán 1,3 körüli értéket prognosztizált korábban.

Az Enphase azt tervezi, hogy 2023-ban mintegy 4,5 millió mikroinverterrel bővíti a gyártási kapacitását, és az év végére eléri a tízmilliós termelési számot. A cég vezérigazgatója elmondta, hogy kapacitások növelése érdekében a vállalat hat gyártósor megnyitását tervezi az év végéig, amelyek közül legalább három az Egyesült Államokban lesz. Európában is jó úton halad vállalat, 2023 első negyedévében tervezik megkezdeni a gyártást a Flex romániai gyárában, ami lehetővé teszi a napelemek gyorsabb ellátását az európai piacon, valamint a kapacitás is bővül közel 1 millió darab inverterrel. Ezenkívül az Enphase 2022 negyedik negyedévében két európai piacon, Franciaországban és Hollandiában, piacra dobta a legújabb, IQ8 mikroinvertereit, a termék most először jelent meg nemzetközi piacokon a 2021 végi észak-amerikai bevezetése óta.

Folytathatja az emelkedést az árfolyam

A részvény még december első felében állított új árfolyamcsúcsot, azóta viszont egy nagyobb korrekciónak lehettünk szemtanúi, az árfolyam egészen a 206 dolláros szintekig esett vissza, közel 40 százalékos mínuszba kerülve. De az utóbbi napokban úgy tűnik újból erőre kapott a papír, a 206 dolláros támasz elég erősnek ígérkezett. A mai nyitással csak megerősödhet növekvő trend, amit az indikátorok is megtámogathatnak. Ugyanis az MACD még január végén jelzett vételt, valamint az RSI alapján is túladott lehetett a részvény.

Így akár a 200 napos mozgóátlagot is áttörheti a papír, hiszen elég jól reagált a piac a jelentésre, de fentebb 255 dollár körüli ellenállást is érdemes lesz figyelni. Amennyiben sikerrel venné ezeket az akadályokat a papír, egészen a 305 dollár körüli szintekig is visszaerősödhet. Alulról a korábban említett 206 dolláros szint mellett az emelkedő támaszvonal is védelmet nyújthat.

Az Enphase napi grafikonja (2023. 02. 08. nyitás előtt)

A részvény heti grafikonján kirajzolódik egy emelkedő trendcsatorna képe, amit a részvény már több mint egy éve nem tört át. A mostani esések után az alsó szár közelébe gyengült az árfolyam, innen tehát inkább felfelé mutatkozik tér. Ugyan nem jelzett túladottságot az RSI, de az indikátor a 40-es szint alá is benézett és azóta sem indult meg igazán felfelé. Ez tehát tovább erősítheti megkezdett emelkedő trendet.

Az Enphase heti grafikonja (2023. 02. 08. nyitás előtt)

A Bloombergen elérhető elemzői ajánlások túlnyomó többsége vételi, de tartásra is találunk ajánlásokat, eladásra viszont csak egy elemzőház ajánlja a részvényt. Nem meglepő módon a konszenzusos célár is bőven, közel 30 százalékkal magasabban van a tegnapi záróárhoz képest, annak ellenére, hogy az utóbbi időkben több elemzőház is visszavágta célárait.

Meglehetősen magas értékeltségen forog az Enphase részvénye, de azt látni kell, hogy cég továbbra is nagy ütemben bővül, így indokolt lehet a magasabb értékeltség. Az elmúlt hónapokban látott korrekció alatt azonban így is az 5 éves átlag alá került a szorzószám által felvett érték, jelenleg 41,7-es előretekintő P/E-n forog a részvény, összehasonlításképp a mutató a Solaredge esetében 48 körüli szinteken mozog, tehát inkább az iparágra, mintsem a cégre jellemző a magas értékeltség.

Az elkövetkező években még inkább középpontba kerülhet a napenergia, az utóbbi években jelentős mértékben lecsökkent a panelek előállítási költsége, ezzel már az egyik legolcsóbb energiaforrássá nőtte ki magát a napenergia, az elektromos autók terjedése, valamint a fosszilis üzemanyagok drágulása mellett pedig fel is gyorsulhat az energiaforrás térnyerése.

Tartalom lezárása:2023.02.08 15:42
Időtartam:Közép táv (néhány hónap)
Enphase Energy: Fókuszban maradhat a napenergia
Varga Dániel | 2023.01.05 12:56
Fontos szintek közelében a részvény

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Magyar Telekom: Erős évkezdés mutatkozhat

Varga Dániel | 2025.05.09 13:39
Szerdán érkezik a gyorsjelentés

Az extra adók miatt csökkent az OTP profitja

Mohácsi Mihály | 2025.05.09 10:58
Magasabb egyéb bevételek segítették a bankot

Erősen kezdte az évet a Mol

Varga Dániel | 2025.05.09 10:11
Pluszba került az árfolyam