Továbbra is egy 30 dollár körüli szélességű sávban mozog a Paychex árfolyama, jelenleg ennek a csatornának alsó száráról próbálkozna meg a felpattanással a részvény. Az indikátorok is segítséget nyújthatnak, emellett a legutóbb közzétett negyedéves eredmények sem sikerültek rosszul, így támogató piaci hangulat mellett célba vehetné akár a korábbi csúcsokat is a papír.

Egy viszonylag széles sávú csatorna képe jelenik meg a Paychex napi grafikonján, látható, hogy a sáv egyik szélétől a másikig pattogott az elmúlt egy évben az árfolyam. Egészen a tavalyi szintekig esett vissza az árfolyam, de így is felülteljesítőnek számít a piacon. A mostani zónából elindulva ismét megpróbálhatja célba venni a 140-141 dolláros tartományt a papír, ennek elérése már 20 százalékos felértékelődést jelentene, amely már igencsak kedvező hozam lenne egy ilyen gyengélkedő piaci környezetben.

Az elkövetkezendő napokban a csökkenő trendvonalon való átjutás tűnik a legfontosabb feladatnak, egy támogató piaci környezet mellett kitörhetne a részvény, így a 118 dolláros szinten túljutva próbálkozhatna meg a 126 dolláros szintek áttörésével is. A csatorna felső szára kiemelt ellenállásként funkcionálhat, hiszen egy tripla tető rajzolódik ki a grafikonon.

Az indikátorok is már inkább a fordulat irányába mutatnak, az RSI mély szintekről próbálna meg felfelé elmozdulni, míg az MACD esetében vételi szignált figyelhetünk meg. Így az árfolyam mellett az indikátorok is alacsony szintekről fordulnának, a legutóbbi negyedéves eredmények nem sikerültek rosszul, így fundamentális oldalról sem mutatkoznak hatalmas akadályok.

A Paychex napi grafikonja (2022. 10. 06. nyitás előtt)

Egy hosszabb távon is stabilan növekvő vállalatról beszélhetünk a Paychex esetében, ez jól látszódik a heti grafikon mozgásán is. Az elmúlt egy évben kialakult sávból próbálhat kitörni majd a részvény, korábbi mintázatokat másolva indítana támadást a történelmi csúcsokat kijelölő szintek ellen. Védelmi zónákat keresve a 100-101 dolláros szintekre fókuszálhatunk, esetleg lejjebb a 200 hetes mozgóátlag is kisegítheti az árfolyamot.

A Paychex heti grafikonja (2022. 10. 06. nyitás előtt)

Erős marzsok és stabil profitabilitás jellemzi a vállalatot, így 30 százalék feletti nettó eredményhányad jelentős nyereséget hoz a társaság számára, amelyet a tervek szerint hosszabb távon is fenntarthat a társaság. Pozitívum, hogy nem igazán van eladósodva a cég, hiszen nettó készpénz állománnyal rendelkezik, emellett a várakozások szerint tovább növelheti a bevételeit is a következő évek során is. A nyereség jelentős részét kifizeti a társaság osztalék formájában, ezzel a jelenlegi szinteken is 2,8 százalék körüli évesített osztalékhozamot biztosítva a részvényesek számára.

Szeptemberen jelentette be negyedéves eredményeit a cég, amely felülmúlta a várakozásokat. Az elemzők 97 cent eredményt vártak részvényenként, azonban a valós adat ennél magasabb volt, 1,03 dolláros EPS-t jelentett a vállalat a rekordszintű bevételeinek köszönhetően. Előző évhez képest 16%-kal nőtt az aktuális egy részvényre eső eredmény, és a bevételekben is erős növekedést mutatott a vállalat, ebben a negyedévben 1,2 milliárd dollár volt a tavalyi 1,08 milliárd dollárhoz képest.

A cég frissítette az éves EPS előrejelzéseit az üzleti év végére vonatkozóan, 11-12 százalékos növekedést várnak a mérőszámban, ez magasabb, mint az előző jelentésben szereplő 9-10 százalék. Más előrejelzésein nem változtatott a menedzsment, továbbra is a korábbiakban meghatározott várakozások érvényesek. A piaci szereplők a következő negyedéves jelentésnél 0,96 dolláros EPS-t várnak, ez egy 5,5 százalékos emelkedést jelentene előző évhez képest.

Továbbra sem az alacsony értékeltségű cégek listáját bővíti a Paychex, hiszen jelenleg is 26 feletti előretekintő P/E rátán forog a részvény, azonban fontos, hogy így is nagyobb visszaesést jelent ez a 2021-es 36 feletti csúcsértékhez képest. Versenytársakhoz képest kisebb prémium látható, de így is 1 éves időtávon rendre felülteljesítő a többiekhez képest a részvény.

Egy jelentősebb visszaesés a munkaerőpiacokon akár kihatással lehetne a vállalat tevékenységére is, hiszen vezető szerepet tölt be a különböző HR technológiák terén. Így a programok segítséget nyújtanak az ügyfelek számára az új munkavállalók kiválasztásának folyamatában, emellett a bérszámfejtés területén is megoldásokat kínálnak. Elsősorban a kis-, és középvállalatok tartoznak a Paychex célcsoportjába.

Elmondható, hogy a technikai kép jelenlegi állása adhat okot az optimizmusra a befektetők számára, hiszen fontos szintekről próbálhat meg fordulni az árfolyam, így rövid távon lehet fantázia a részvényben. Pénzügyileg is stabilitás jellemzi a céget, azonban viszonylag magas értékeltségen forog, amely óvatosságra intheti a potenciális vevőket egy ilyen ingatag piaci környezetben.

Tartalom lezárása:2022.10.06 14:36
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés