Hosszabb ideje nem tud egyértelmű emelkedő trendet kialakítani az Eli Lilly, így inkább oldalazó mozgás figyelhető meg a grafikonon. Ennek során egy csatornában mozog a részvény, amelynek éppen az alját, vagy annak közeli szintjeit érinti a papír, így innen próbálkozhatna meg egy kisebb felpattanással az árfolyam. Tér tehát a csatorna felső szintjéig lenne még, a fundamentumok továbbra is erősen alakulnak, valamint a piaci hangulat is sokat javult az utóbbi időben.

Egy ideje oldalazó mozgást követ az Eli Lilly árfolyama, nagyjából a 670 és 970 dollár közötti 300 dolláros ársávban mozog már több mint egy éve a papír. Jelenleg az ársáv aljához közeli szintekről próbálkozhatna meg egy újabb felpattanással, ráadásul az 50 hetes mozgóátlagtól sem távolodott el szignifikánsan az elmúlt időben a részvény, így az ehhez való visszatérés is lejátszódhatna a közeljövőben. A sáv tetejéig lenne még tér az Eli Lilly előtt, a 930-970 dolláros zóna egyben a történelmi csúcsokat is kijelöli.

Az elmúlt egy év során többször is megpróbálkozott a csúcsok áttörésével a részvény, eddig nem járt sikerrel, így elsősorban ezek ellenállások elérése lehetne a részvény célja. Ennek áttörésével új lendületet vehetne az árfolyam, idővel akár az 1000 dolláros szinteket is támadhatná. Az indikátorok sem jeleznek egyértelmű trendet, de oldalazó mozgás során az indikátorok is kevésbé játszanak releváns szerepet.

Az Eli Lilly heti grafikonja (2025. 05. 30. nyitás előtt)

Rövid távon is látható, hogy a sávba szorult az Eli Lilly, amely az áprilisi gyengébb piaci környezet okozta korrekciót ledolgozta, majd újra a korábbi szintekre esett vissza. Jelenleg így innen próbálna fordulni a papír, amely a 900, majd a 930 dolláros szinteket vehetné célba. Támaszként a sáv alját kijelölő szintekre szorítkozhat a részvény, ezek letörése alaposan belerondítana a technikai képbe.

Az Eli Lilly napi grafikonja (2025. 05. 30. nyitás előtt)

A fundamentumok terén várhatóan folytatódhat a dinamikus bővülési trend, hiszen idénre 32, majd jövőre további 20 százalékos bevételnövekedéssel kalkulál az elemzői konszenzus. Profit terén még erőteljesebb emelkedés mutatkozhat, így a 2023-as 8,3 milliárd dolláros nettó eredményét megduplázhatja idénre a cég, majd jövőre akár 26-27 milliárdos profitot is realizálhat.

Az oldalazó árfolyam kiegészülve a javuló profitkilátásokkal csökkenő értékeltségi mutatószámokat eredményez, hiszen az 12 havi előretekintő P/E rátája 29 is alá csökkent a részvénynek, amely alapvetően talán nem tűnik túl alacsonynak, de hogy kontextusba helyezzük, így is az elmúlt 5 év historikus átlaga alatt mozog a mutatószám. A növekedési kilátások biztatók, így a jelenlegi árazás mellett, ha túl olcsónak nem is, de túlárazottnak sem tűnik már a papír. Ennek fényében egyébként az elemzői várakozások is optimisták, többségében vételi ajánlások mutatkoznak a Bloomberg adatbázisában, amelyek célárainak átlaga 965 dolláros konszenzusos célárat jelez.

A növekedési kilátások javulása mögött az erős portfóliója áll a cégnek, az elhízás elleni gyógyszerkészítménye kapcsán látható erős kereslet is segíti a bővülést, míg a versenytárs Novo Nordisk jelenleg lemaradónak számít. Emellett az idegtudomány részlegét fejlesztené tovább felvásárlás révén a cég, így a tervek szerint 1 milliárd dolláros akvizíciót hajthat végre a SiteOne céggel az Eli Lilly. Tehát a portfólió minőségének és termékpalettájának javítása hosszabb távú növekedést erősítheti, miközben a főbb készítmények stabil bevétel és profitforráshoz juttatják a céget.

Kockázatot egyértelműen Donald Trump vámpolitikája jelenthet, emellett továbbra is kérdéses, hogy bevezet-e bármilyen mértékű szigorítást az amerikai gyógyszergyártók árazása kapcsán. A hullámzó árfolyammozgásokban tehát ezek a hírek is fontos szerepet játszottak, de a gyógyszergyártás Amerikába való átszervezésére akár több időt is kaphatnak a cégek, míg a gyógyszerkészítmények árazásáról is folyhatnak a tárgyalások. Így az ezekkel kapcsolatos fejleményeket érdemes lehet nyomon követni, de egyelőre ellenállónak bizonyulhat az Eli Lilly, továbbá a gyógyszeripar is kiemelt szerepet tölthet be az amerikai gazdaságban is.

Tartalom lezárása:2025.05.30 11:33
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)
Elemzői kitettség:Az elemzés magyar szerzője a fenti értékpapírból nem rendelkezik részvényekkel.

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.05.30 08:39
Vámok, arany, Costco, Dell, Duna House

Nincs megállás az Nvidia növekedésében

Kereskedelmi korlátozások sem jelentettek akadályt

Alphabet: Kitörő lendület a grafikonon

Varga Dániel | 2025.05.29 12:17
Célkeresztben a korábbi csúcsok lehetnek