Az elmúlt években nem túlzás kijelenteni, hogy a részvénypiacokon meglehetősen turbulens környezetet láthatunk, ebben a megnövekedett kockázatú környezetben pedig a befektetőknek nincsen könnyű dolga. Kockázatok persze mindig fennállnak, emiatt ezeknek az azonosítása is legalább annyira lényeges, mint a kockázatkezelés. Az elmúlt években pedig egyre inkább előtérbe kerül geopolitika a tőkepiacon is, hatásait pedig a befektetők szintén a megnövekedett volatilitásban, illetve sok esetben a negatív hozamokban vagy egyes régiók alulteljesítésében észlelhetik. Bár nem minden mozgásra ad választ a geopolitika, de mégis fontos faktorrá lépett elő a befektetések területén.

A pénz és tőkepiacoknak úgymond velejárója a kockázat, amelyet hasonlóan a várható hozammal próbálunk számszerűsíteni, valamint megmagyarázni. Ahogyan arra a BlackRock Geopolitical Risk Dashboard elemzése is rávilágít a geopolitikai kockázat a jelentősebb piaci mozgásokat befolyásoló kockázattá lépett elő a koronavírus járvány kitörése óta. Sajnálatos módon az orosz-ukrán konfliktus, valamint az Egyesült Államok és Kína között zajló technológiai versengés, valamint Tajvan kérdése, mind olyan esemény, illetve lehetséges kockázat, amelynek hatásait a tőkepiacon is érezni lehet időről időre.

Nyilvánvalóan a geopolitika témakörével kapcsolatos keresések is a tavalyi év során ugrottak meg, még mielőtt az orosz-ukrán háború kitört volna. Természetesen az elmúlt években időről-időre előkerült a téma a keresések során, se szignifikáns kiugrás látható az elmúlt évben. Legalábbis ezt mutatják a Google Trend keresési kulcsszavai az elmúlt években.

Magát a geopolitikai kockázatot nehéz számszerűsíteni, ráadásul a kockázat mértéke általában viszonylag elhanyagolható, mindössze néhány alkalommal ugrik meg jelentősen, ám ekkor nagyobb negatív hatással is rendelkezik a tőzsdei árfolyamokra nézve. Tehát adódik a kérdés, hogy valamilyen formában azonosítani kellene, hogy milyen időszakokban lehet nagyobb kockázattal számolni.

A geopolitika a nemzetközi kapcsolatokat, gazdasági viszonyokat, stratégiát, külpolitikát a földrajz segítségével igyekszik magyarázni, ám ha ezt a földrajzi elhelyezkedést a tőzsdei kereskedésre vetítjük le, akkor a földrajzi diverzifikáció témaköréhez juthatunk el. A geopolitika alapján is tehát azonosíthatunk olyan régiókat, illetve országokat, ahol vélhetően magasabb vagy alacsonyabb kockázat mellett fektethet be egy befektető, ily módon pedig a geopolitika hasznos segítség lehet egy befektető számára, amennyiben globális befektetésekben gondolkodik.

Maga a kockázat számszerűsítésére dolgozott ki módszertant Dario Caldara és Matteo Iacoviello, akik egyes országokra lebontva a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos újságcikkek és hírek tartalmát vizsgálták, és ebből építettek indexet. Az így létrehezott Geopolitikai Kockázati Index (GPR) értéke akkor magas, amennyiben az adott országban minél több cikk szól például a háborús kockázatokról vagy fenyegetésekről.

Az alábbi ábrán például a régióban látható a GPR index alakulása, amely 2022-ben jelentősen megugrott az orosz-ukrán konfliktus kezdetétől fogva.

Ugyanígy Kína esetében is látható a megemelkedő kockázati index, bár fontos, hogy nemcsak a háborús kockázatok számítanak bele a GPR indexbe, tehát nem kizárólag egy háborút előrejelezni kívánó indexről van szó, inkább az emelkedett kockázatok azonosítására használható az index.

Az emelkedett kockázat pedig általában alacsonyabb hozamokkal is járhat, és például 2022-ben az orosz-ukrán háború kezdetekor szintén ez történt. Látható volt, hogy azokban az országokban, amelyek földrajzilag közelebb voltak Ukrajnához, a részvények hozama a háború kitörése körül jelentősen visszaesett. Ezekben az országokban pedig a geopolitikai kockázati index értéke is magasabb volt. A következő ábrán az OECD és a CEPII adatbázisa alapján számolt eredmények láthatók, amelyek az adott ország tőzsdei részvényének átlagos hozamát mutatják, valamint az Ukrajnától vett távolságot jelenítik meg. 

A mostani tőkepiaci mozgásokat nézve azonban az is jól látható, hogy azok az indexek, amelyek távolabbi országokban vannak, le tudták dolgozni az esést, míg például a földrajzilag közelebb eső országok (mint pl. Magyarország) még nem. Európában a DAX index is már elérte a 2022 eleji szinteket, valamint a Nasdaq is már e szint felett jár. Globálisan pedig a kínai részvények még mindig alulteljesítők az amerikai részvényekhez képest. 

Összehasonlításként pedig gyakorlatilag a geopolitikai kockázati index is egyfajta hangulatindexként is értelmezhető, mint például a Twitter szentiment index vagy a KBC Befektetői Hangulatindex is, csak a befektetők véleménye, illetve egy adott vállalat említésszámának vizsgálata helyett kifejezetten a geopolitikai eseményekkel kapcsolatos kockázatokra világít rá, amelyek hatással lehetnek a részvénypiaci hozamokra. A megemelkedett geopolitikai kockázat általában rövid távon negatív hozamokkal jár együtt, mindez pedig megfigyelhető az európai és az ázsiai piacok esetében is.

Szintén a témával kapcsolatos blogbejegyzéseink az alábbi oldalakon érhetők el:

A blogbejegyzés a Budapesti Corvinus Egyetem Köz-Gazdaság folyóiratában megjelent Gondolatok a geopolitika és a tőkepiacok kapcsolatáról című folyóiratcikk alapján készült el. A folyóiratcikk a következő linken érhető el: https://doi.org/10.14267/RETP2023.02.02

Források:

Grébel, S., & Pesuth, T. (2023). Gondolatok a geopolitika és a tőkepiacok kapcsolatáról. Köz-Gazdaság - Review of Economic Theory and Policy, 18(2), 15-33.

Caldara, Dario and Matteo Iacoviello (2022), “Measuring Geopolitical Risk,” American Economic Review, April, 112(4), pp.1194-1225

BlackRock   (2022).   Geopolitical   Risk   Dashboard. https://www.blackrock.com/corporate/insights/blackrock-investment-institute/interactive-charts/geopolitical-risk-dashboard

Tartalom lezárása:2023.07.21 11:39

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés