Ebben a cikkben összegyűjtjük az arra vonatkozó információkat, hogy hogyan kell adózni tőkepiaci ügyeletünkön elért árfolyamnyereség, vagy a kapott osztalék után. Bővebb információt az adózással kapcsolatban tudástárunkban találhat

ADÓALAP

 

A magyar jogszabályoknak megfelelően a tőkepiaci ügyletből származó jövedelmek adóalapja az összes ügyleti nyereség és az összes ügyleti veszteség különbözete. Ez azt jelenti, hogy pozícióinkon elért nyereségeinkből kivonhatjuk a keletkező veszteségeket, illetve a különböző ügyletekkel járó költségeket és a számlavezetési díjat is.  Ez tehát azt jelenti, hogy csak az adott évben keletkezett tiszta nyereségünk után kell adóznunk.

2016. január 1-től a személyi jövedelemadó mértékének változásával együtt, hasonlóan csökkent az osztalékadó mértéke is, 16-ról 15 százalékra, tehát gyakorlatilag alacsonyabb költségek mellett tőzsdézhetünk. Az árfolyamnyereség, illetve osztalék nem EHO köteles, azaz csak a 15 százalékos adót kell utánuk fizetni. A tudástárunkban található részletes táblázatunkban még több információt talál. Fontos azt is kiemelni, hogy 2015. december 31-éig realizált nyereséget még 16 százalékos adó terheli.   

OSZTALÉK

Az EGT (Európai Gazdasági Térség) tagállamok tőzsdéin vásárolt részvények után kapott osztalék után nem kell egészségügyi hozzájárulást fizetni, csak a 15 százalékos osztalékadót. Ugyanakkor például az USA nem EGT tagállam, tehát az amerikai részvények osztaléka után 14 százalék EHO-t kell fizetni. Viszont az is fontos, hogy a 14 százalékos EHO fizetés maximuma évi 450 ezer forint, így ha ezt valaki már egy adott évben befizette, vagy jelzi a befektetési szolgáltatója felé, hogy be fog ennyit fizetni, úgy a nem EGT részvények osztalékából nem kerül levonásra a 14 százalékos EHO.

A külföldi tőzsdén vásárolt részvényből kapott osztalékok esetében előfordulhat, hogy 15 százaléknál magasabb az adókulcs. Azért, mivel az adott ország szabályainak megfelelő adót vonják le a bruttó értékből. De ezután Magyarországon már nem fognak további adót levonni. Például német részvények esetében 25 százalékos osztalékadó terheli a kifizetést, valamint egy úgynevezett "szolidaritási adó", így összességében 26,375 százalékot vonnak le, mivel a német jogszabályok szerint adózunk.

DEVIZA ÜGYLETEK ADÓZÁSA

Az adóbevallásban a keletkezett jövedelmet forintban kell bevallani, a nyereséget a tranzakció egyes lábainak dátumán érvényes MNB devizaárfolyamok szerint kell kiszámolni. Nézzünk erre egy egyszerű példát.

Ha például 1db BMW részvényt vesz az adózó 70 euróért a frankfurti Xetra piac normál kereskedésében egy olyan napon, amikor az EURHUF hivatalos MNB keresztárfolyam 200 forint, majd eladja ugyanezt az 1 db BMW részvényt 80 euróért egy olyan napon, amikor az EURHUF hivatalos MNB keresztárfolyam 300 forint, akkor a forintban elért nyereséget a következőképpen kell kiszámolni:

(1*80*300)-(1*70*200)= 24000-14000=10000

Természetesen a tranzakció két lábához kapcsolható költségek itt is levonhatók a nyereségből, a devizában felmerült költségeket ugyanúgy a felmerülés napján érvényes hivatalos MNB árfolyammal kell forintosítani.

TBSZ SZÁMLA

A TBSZ számlákon végzett tranzakciók után nem kell adót (egészségügyi hozzájárulást sem) fizetni és bevallást sem kell készíteni az itt elért jövedelmekről.

Ha azonban a tartós befektetési számlát a gyűjtőév zárásától számított 3 éven belül megszüntetjük, akkor nem csak a 15 százalékos adót kell megfizetnünk, hanem 6 százalékos EHO-t is. Mindezt a teljes elért lekötési hozam után, tehát nem csak a kamatjövedelmek után. Ha ilyen módon feltörjük a TBSZ-t, akkor a 15 százalékos adót magunknak kell bevallanunk és befizetnünk, a 6 százalékos EHO-t viszont a szolgáltatónk vonja le és fizeti be. Kivéve akkor, ha nincs elegendő fedezet a számlán az EHO levonására, mert ekkor ezt is az ügyfélnek kell bevallania és befizetnie. Az EHO fizetési kötelezettség persze a 2013. augusztus 1. előtt nyitott TBSZ számlákra nem vonatkozik, csak azokra, amiket e határidő után nyitottunk.

Ha a tartós befektetési számlát a gyűjtőév zárásától számított 3 éven túl, de 5 éven belül szüntetjük meg, akkor csak 10%-os adót kell megfizetnünk a teljes elért lekötési hozam után. Ha ilyen módon feltörjük a TBSZ-t, akkor a 10%-os adót magunknak kell bevallanunk és befizetnünk.

Ha a tartós befektetési számlát a gyűjtőév zárásától számított 5 éven túl megtartjuk, úgy az ott elért jövedelem teljesen adó és EHO mentes.

NYESZ SZÁMLA

A nyugdíj-előtakarékossági számlákon végzett tranzakciók után nem kell adót fizetni (egészségügyi hozzájárulást sem) és az adó bevallásban sem kell feltüntetni az itt elért jövedelmeket. Amennyiben a nyugdíj-előtakarékossági számla nem a jogszabályokban előírt feltételek szerint szűnik meg (feltörjük a számlát nyugdíjas korunk előtt), a fenti kedvezmény nem alkalmazható.

Fontos továbbá, hogy a NYESZ-re érkezett osztalékjövedelem kivétel, ez ugyanúgy adóbevallásban feltüntetendő, s ugyanúgy adózik, mint a normál számla esetében. 

Amennyiben a meghatározott idő előtt pénzt vesz fel a számlájáról (befizetés, osztalék, hozam, stb.), az nem nyugdíj-célú szolgáltatásnak minősül. Ezáltal nemcsak a felvett összeg válik adókötelessé, hanem az egész Nyugdíj-előtakarékossági Számlán nyilvántartott, befizetést meghaladó értékű követelés. Ezen felül a szolgáltatás igénybevételének évében a számlatulajdonos nem jogosult adójóváírásra, valamint az eddig igénybevett adójóváírásokat 20%-os büntetőkamattal növelten vissza kell fizetnie.

A NYESZ számlán elért jövedelmek után nem kell 6%-os EHO-t fizetni, akkor sem, ha idő előtt felbontjuk a számlát.

Az adómentes befektetéseknek egyébként külön ingyenes webináriumot szentelünk.

 

Az alább leírtak nem minősülnek sem adótanácsadásnak, sem a jogszabályok hivatalos értelmezésének, kizárólag tájékoztatási célt szolgálnak. A tájékoztatás nem teljes körű, a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe nem vállal semmilyen felelősséget a jogszabályi rendelkezések alábbiaktól eltérő értelmezéséből származó esetleges hátrányos következményekért. A tájékoztató tartalma a közzétételének napján hatályos jogszabályi rendelkezésekre épül, az esetleges jövőbeni jogszabályváltozásokért és az azokból eredő károkért a Fióktelep nem vállal felelősséget.

Az ügyfélre vonatkozó adózási szabályoknak való megfelelés minden esetben kizárólag az ügyfél felelőssége. Az alábbiaknál részletesebb tájékoztatást a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe nem tud ügyfeleinek nyújtani, amennyiben további kérdése merülne fel, kérjük, vegye igénybe szakember (adótanácsadó) segítségét.

Tartalom lezárása:2016.04.20 16:20
Időtartam:N/A

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Egyre jobb erőben van az amerikai pénzügyi szektor

Cinkotai Norbert | 2025.05.08 14:40
A gyorsjelentések sem sikerültek rosszul

10 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.05.08 08:42
Chipgyártók, brit gazdaság, forint, Alphabet