Rákapcsolt az utóbbi időben a Cheniere Energy, így egy emelkedő trendcsatornában folytatja útját, ezzel a korábbi csúcsok is elérhető közelségbe kerültek újból. Az aranykereszt megjelenése is adhat némi támaszt a befektetők számára, valamint az energiaszektor is egyre inkább javulást mutat immár, így a jelenlegi szinteken továbbra sem tűnik túlértékeltnek a részvény, lehet még tér felfelé.
A gázárak drasztikus emelkedésének hála a Cheniere Energy is nagyot menetelt tavaly, míg az idei évben inkább már csak oldalazást tudott eddig felmutatni az árfolyam. A nyarat a lokális mélypontjáról indította a részvény, amely azóta is egy stabil emelkedő trendcsatornában mozog, így ennek mentén folytatná hosszabb távon is a mozgást az árfolyam. A 167-168 dolláros szinteken ütközhet akadályba a Cheniere, míg ezt követően a 178 dolláros szintekre érdemes figyelni, ennek környékén található a történelmi csúcs is.
A felfelé irányuló mozgást támogathatják a mozgóátlagok is, hiszen megjelent a grafikonon az aranykereszt képe is, így az 50 napos mozgóátlag a követkető időszakban akár támaszként szolgálhatna. Kicsit lejjebb a 148-150 dolláros zóna képezhet menedéket, míg a lokális mélypontok a 135 dolláros szinteken rajzolódnak ki, ennek elérése már jelentős romlást jelentene az árfolyam számára.
A Cheniere Energy napi grafikonja (2023. 08. 21. nyitás előtt)

A heti grafikont pásztázva is feltűnik, hogy az idei év egyelőre nem a Cheniere Energy-ről szól, bár ez az egész energiaszektorra igaz kijelentés lehet. Azért látható, hogy nagyot tudott menteni az elmúlt hónapok teljesítményének köszönhetően, így akár a történelmi csúcsok is újból elérhető közelségbe kerültek. Az 50 hetes mozgóátlagtól nem szakadt el igazán a részvény, valamint a hosszabb távú emelkedő trend sem sérült igazán.
A Cheniere Energy heti grafikonja (2023. 08. 21. nyitás előtt)

Az elemzők részéről szinte csak vételi ajánlás érkezett a részvényre vonatkozóan, ennek megfelelően a célár is 19 százalékos felértékelődési potenciált jelez, tehát érezhetően optimisták a céget követő szakértők. Emellett azért nem mondhatjuk, hogy túlértékelt részvényről beszélnénk, hiszen a 8,7-es előretekintő P/E ráta nemcsak az 5 éves historikus átlaghoz képest jelent diszkontot, de a versenytársak árazásához képest is alacsonyabb szintet jelez.
A második negyedév során a Cheniere Energy tisztított EBITDA-ja ugyan visszaesett, de ez az alacsonyabb gázárakkal is magyarázható. Viszont a tavalyi évhez képest, amikor a vállalat a nagymértékű volatilitás miatt jelentős veszteségeket könyvelt el a gázárakra vonatkozó fedezeti ügyleteken, most már a csökkenő volatilitásnak is köszönhetően több milliárd dolláros plusz eredmény keletkezett a derivatív termékeken. Ennek köszönhetően a bevételek 50 százalékos visszaesése mellett is a profit nem csökkent, sőt a tavalyi évhez képest 741 millió dollárról 1,3 milliárd dollárra emelkedett. Részvényesi szempontból pedig pozitívum, hogy az adósságállomány további csökkentésére, valamint osztalék kifizetésére fordította most a jelenlegi magas cash flow termelés a cég.
A Cheniere Energy LNG exportja kisebb mértékben csökkent a negyedév során a tavalyi második negyedévhez képest, globálisan nézve pedig szintén további keresletnövekedés volt látható a második negyedévben.
A Bloomberg tengeri hajózási adatai alapján pedig Kína ismét az első helyre lépett vissza az LNG importőr országok között, 17 százalékát kitéve ezzel a globális piacnak. Mindezt pedig azzal együtt, hogy az elmúlt időszakból gyenge makrogazdasági adatok érkeztek Kínából, amely a különböző nyersanyagok esetében csökkenő keresletet mutatna. Az Európába irányuló LNG export szintén 7 százalékkal emelkedett. Összességében a globális kereslet is 4 százalékkal emelkedett, az Egyesült Államok pedig rekordmértékben exportált LNG-t az elmúlt negyedévben. A harmadik negyedévben ugyna valamelyest csökkenhet a globális export, de így sem gyengék a kilátások, és láthatóan a Cheniere Energy számára relatív stabil helyzet a gázárakban még kedvező is pénzügyi szempontból, így az idei évben alacsonyabb bevételek mellett akár magasabb profitot is láthatunk.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.