Sokat javult az utóbbi napokban a részvény technikai képe, és a szektorral kapcsolatban is talán jobb időszak jöhet rövid távon a piacokon. Az egészségügyi cég értékeltsége jelentősen mérséklődött, a fundamentumok pedig igen stabilnak tűnnek, nem csoda tehát, hogy az intézményi elemzők is igen optimisták a részvényre.
Kimondottan érdekesen fest az utóbbi napokban a UnitedHealth árfolyama, mivel főleg a tegnapi mozgással már komoly megindulást kezdett mutatni. A részvény még április közepén ért fel lokális csúcsra 530 dollár környékén, azóta viszont érdemi korrekciót lehetett látni, ami egészen 470 dollár közelébe visszalökte a papírt. Nem segített persze az sem, hogy az utóbbi 1 hónapban azért az egészségügyi cégek sem voltak túl erősek.
Az elmúlt napokban már fordulat kezdett mutatkozni, ezzel pedig a technikai kép is jelentősen feljavult, főleg a tegnapi gyertya után. A mozgóátlagok áttörése még nem történt ugyan meg, de az 50 napos már nincs annyira messze. Amikor erre legutóbb március végén sor került, akkor komoly megindulást lehetett látni, éppen az 530 dolláros csúcsokig menetelt nagyot a papír, kedvező jel lenne tehát ez ismét.
Ráadásul közben sikeresen törte át a részvény a csökkenő trendvonalat is, ami még április közepe óta volt látható, illetve az emelkedő trendvonal egyelőre védi a papírt a visszacsúszástól. A technikai képen így látható, hogy a trendvonalak csatájából egyelőre a pozitívabb emelkedő trendvonal került ki győztesen, illetve még az MACD is vételi jelzésen van túl. Ezzel az ellenállásokat kell már figyelni, de rövid távon akár a korábbi 530 dollár körüli szintet is figyelhetjük, ami közel 10 százalékra van a mostani szintektől. Közben a támaszok alapvetően 470-475 dollár körül lehetnek, amivel már a mostani trendvonal-áttörés is megváltozna.
A UnitedHealth napi grafikonja (2023.06.01. nyitás előtt)

A heti grafikon alapján is látszik, hogy próbálna javulni a technikai kép. Az MACD és az RSI például már egy ideje felfelé trendel, miközben az árfolyam az utóbbi hetekben valamelyest csökken. Ebből a pozitív divergenciából inkább jó hírek olvashatóak így ki, bár itt is látható, hogy egy viszonylag tágabb sávban mozog az utóbbi időben a papír. A felső sávtető 550-555 dollár körül van, míg az alsó 450-460 dollár körül, 2021 vége óta alapvetően ebben mozog a papír.
Az RSI alapján persze látszik, hogy még túlvettségről nem lehet beszélni annak ellenére sem, hogy már felfelé trendelnek az indikátorok. Az MACD is hamarosan akár egy markánsabb vételi jelzést is adhat, ami alapján nem kizárt, hogy további löketet kaphat az árfolyam. Összességében viszont sokat számítana, ha az 50 hetes mozgóátlagot is sikerülne áttörni, ez tudná a heti grafikon technikai képét is jelentősen javítani.
A UnitedHealth heti grafikonja (2023.06.01. nyitás előtt)

Az egészségügyi cég fundamentumait illetően egyébként látható, hogy idén is erős lehet a cég éve, majdnem 13 százalékos növekedést várnak a bevételektől, ami hozzávetőlegesen hozná a 2022-es szintet is. Közben a profitszámok is javulhatnak, mivel a marzsok 10 százalék körüli szinten maradva már magasabb nettó profitot eredményeznének. Látható, hogy a 21 dolláros szintekről akár 25 dollárra is emelkedhet így az EPS.
Nem teszi persze ez még olcsóvá a részvényt, mivel az 5 éves átlaga közelében található csak, noha a korábbi időszakban látott 22-24 körüli P/E ráták helyett csak 18,5 körül áll most a papír. Elmondható, hogy a piaccal szembeni prémium is kiárazódott a mostani szinteken már a részvényből, a korábbi 40 százalékos szint szinte teljesen eltűnt. Persze az egészségügyi szektor vonzereje sem volt erős az utóbbi hetekben, rövid távon pedig ez lehet az egyik legjelentősebb kockázat.
Általánosan elmondható, hogy a céget követő külföldi intézményi elemzők azért nem pesszimisták, mivel majdnem 590 dolláron van a célárak konszenzusa. Ez nagyjából 20 százalékkal haladja meg a mostani szinteket, persze látni kell, hogy ekkora felértékelődési potenciál már az év elején is azonosítható volt, vagyis ebből messze menő következtetéseket még nem érdemes levonni.
Ezzel együtt elmondható, hogy a technikai kép izgalmasan fest, fordulós jeleket mutat a papír, miközben a fundamentumok változatlanul stabilnak tűnnek, és az árazás is sokat mérséklődött.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.