Ez a mostani bejegyzés a kockázatkezelési blogunk első részének folytatása, melyben azt tekintettük át, hogy milyen eszközök lehetnek elérhetők a fedezéshez annak érdekében, hogy ne kelljen ki be ugrálni a hosszú távú részvénybefektetéseinkből. Az ötlet alapja, hogy érzelmeink könnyen cserben hagyhatnak a nehéz időkben, emiatt pedig érdemes lehet előre definiálni azokat a feltételeket magunknak, amelyek beállása esetén a fedezés eszközét alkalmazzuk. Ez lehetővé teheti azt, hogy nyugodtan aludjunk a részvényportfóliónk megtartása mellett is, és ne kelljen feladni hosszú távú elképzeléseinket kedvenc részvényeinkkel kapcsolatban.

Két részre bontjuk a problémát, és két külön szempontból közelítjük meg azt a kérdést, hogy mikor lehet érdemes egyáltalán fedezni. Emellett, jelenleg csak a fedezeti pozíció nyitásának időzítését vizsgáljuk, a zárásét nem. Az első szempont az, amikor az emelkedő trend megtörni látszik. Ahogy az első részben is jeleztük, egy egyszerű módszert keresünk, ami kevés munkával és szaktudással jár, nem kell indikátorok és piaci statisztikák sokaságát napról napra követni, csupán havi egyszer rátekinteni egy hosszú távú grafikonra.

A második szempont az lesz, amikor a piacot túlvettnek látjuk, és tetőzést várunk. A részleteket ezzel kapcsolatban a következő kockázatkezelési blogposztunkban fejtjük ki, de a poént már most is lelőhetjük: Ezt a módszert nem ajánljuk, csak professzionális tradereknek, és befektetőknek! Ami "túlvett" az nagyon sokáig túlvett maradhat, sőt egyre inkább túlvetté válhat, a csúcsosodás pedig egy hosszú és nehéz folyamat.

Első szempont: Amikor az emelkedő trend veszélyeztetve van

Hogy érthető legyen, miről is van szó, vessünk egy pillantást az S&P 500 havi grafikonjára. Itt az látható, hogy a piac egészét tekintve, hosszú távú befektetőként valójában két olyan időszak volt az elmúlt 30 évben, amikor valóban tartós veszteségeket szenvedhettünk volna el. Az egyik a 2000 végétől 2002 végéig tartó időszak, amikor a dotkom lufi leeresztése volt. A másik pedig a 2007 végétől 2009 elejéig tartó időszak, amikor a pénzügyi válság zajlott.

Az akadémiai és intézményi kockázati definícióval ellentétben, a hosszú távon gondolkodni tudó kisbefektető számára nem a volatilitás jelenti a kockázatot, hanem az esetlegesen tartós és maradandó veszteségek keletkezése, a tőke elvesztése. A szempontunk ez alapján tehát az, hogy a fedezés célja a tartós veszteségek elkerülése, nem pedig a portfóliónk volatilitásának megszüntetése. Emellett nem is a spekuláció a cél, hiszen éppen azért keressük a szisztematikus megoldást, hogy ne kelljen spekulálva ki-be ugráljunk befektetéseinkből.

Az S&P 500 havi grafikonja és a 10 hónapos mozgóátlag (1995-2020 szeptember)

A fenti ábrán téglalappal jelöltük azokat a medvepiacokat, amelyek esetén fedezve akarunk lenni, és körrel azokat, amely korrekciók esetén nem tudhatjuk, illetve a módszerünk alkalmazása mellett nem is akarjuk tudni, hogy medvepiac jön-e, vagy csak korrekció. Ez alapján tehát egy lehetséges szisztematikus módszer, hogy olyankor fedezünk, amikor az S&P 500 a 10 hónapos mozgóátlaga alatt zárja a hónapot. Ezzel havonta egyszer, minden zárást követően néhány percet kell foglalkozzunk.

A 10 hónapos mozgóátlag kellően hosszú távú ahhoz, hogy csak komolyabb korrekciók esetén adjon jelzést, de nem annyira hosszú távú hogy túl ritkán, vagy túl későn jelezzen. Természetesen mi is megvizsgáltunk több módszert, és bizonyára lehet ennél szofisztikáltabb megoldásokat is keresni. Mi is arra bátorítunk mindenkit, akit érdekel a kérdés, hogy foglalkozzon vele, és akár írja meg nekünk is, ha tud ennél jobb egyszerű megoldást!

1995 óta 15 jelzést adott a módszer

Legutóbb 2020 február 28-án, a jelzést követően pedig a havi teljesítmény mínusz 13 százalék, a három havi plusz 3, a hat havi pedig plusz 18 százalék. Lássuk, mit mutatnak a számok egy ilyen rendkívül egyszerű módszerrel kapcsolatban 1995 óta:

Azt látjuk, hogy amikor a 10 havi mozgóátlag alatt zárta a hónapot az index, akkor a következő hónapban 15-ből csupán 8-szor zárt mínuszban a következő egy hónapban. A következő három hónapban pedig csupán 5-ször, a következő fél évben pedig csak 4-szer. Ha azonban a minimum értékeket nézzük, a jelzést követő adott időszakban, akkor már érthető miért lehet mégis egy jó módszer ez.

A 10 százaléknál nagyobb esések száma is növekedik, ahogy a vizsgált időtáv nő. Az a három alkalom, amikor a jelzés utáni egy évben 10 százaléknál nagyobb volt a mínusz 2000-ben, 2002-ben és 2007-ben volt, a mínuszok pedig 28, 15 és 39 százalékosak voltak. Ahogy mondtuk, a célunk itt az, hogy elkerüljük a medvepiacokból származó esetlegesen tartós veszteségeket! Így pedig a fedezésre egyszerűen gondolhatunk úgy, mint egy biztosításra, a fenti statisztikák pedig segíthetnek eldönteni, mennyire fontos számunkra ez.

Mivel a jelzést követő időszakban nagyobb eséllyel tovább emelkedik a piac már 3 hónapos időtávban is, így általánosságban elmondható, hogy rosszul járnánk, ha eladnánk befektetéseinket, ekkor ugyanis jó eséllyel nem, vagy csak későn szállnánk vissza. A fedezés segítségével azonban elkerülhetők lehetnek a nagy veszteségek anélkül, hogy a befektetéseinktől potenciálisan rossz időben váljunk meg.

Na de mi a helyzet hosszabb távon?

1927 óta 67 jelzést adott a módszer. A statisztikák pedig a következők:

A következtetés ez alapján is hasonló lehet. Az arányok és a tendenciák hasonlók ezen a közel 100 éves időtávon is. Egy érdekesebb különbség: Az esési/emelkedési arány a három hónapos időtávon a legmagasabb, és még a hat hónapos távon is meglehetősen magas, 70 százalék feletti az arány. Emellett a legrosszabb teljesítmények (Min) is rosszabb értékeket mutatnak ezen az időtávon. A hosszabb távra kitekintő adatok alapján tehát statisztikailag indokoltabb lehet a módszer alkalmazása.

Következő témával kapcsolatos posztunkban az említett második szempont felől közelítjük meg azt a kérdést, hogy mikor lehet érdemes fedezni, és egyáltalán érdemes-e?