Itt a tavasz, ez pedig a közgyűlések kezdetét is jelenti a hazai papírok birtokosai számára. Itthon a nagyobb papírok közül az Állami Nyomda kezdheti meg a sort ma délután egy órától, de már április végére dönthetnek a közgyűlési előterjesztésekről szinte az összes jelentősebb magyar papír esetében.

De mi is az a közgyűlés?

A közgyűlés a részvénytársaságok legfőbb szerve, amit legalább évente egyszer össze kell hívni. A folyamat első lépéseként a cég közzéteszi a közgyűlési meghívót, amely tartalmazza a főbb napirendi pontokat, a közgyűlésen való részvétel és a szavazati jog gyakorlásának feltételeit, a gyűlés határozatképtelenségének esetén tartandó megismételt közgyűlés helyét és idejét, illetve egyéb információkat.

Nem sokkal később pedig a fenti napirendi pontok bővebb kifejtése történik az igazgatósági vagy határozati javaslat keretében, így a részvényesek megfelelőképpen felkészülhetnek, mielőtt a pontok elfogadása mellett tennék le voksukat majd a közgyűlésen.

Miről dönthetünk itt?

Részvényesként talán a legizgalmasabb pontja egy közgyűlésnek az adózott eredmény felosztására vonatkozó javaslatok elfogadása, amely természetesen magába foglalja a kifizetett osztalék mértékének elfogadását is. Az osztalékra vonatkozó javaslatok egyébként az esetek nagy többségében elfogadásra, így az előzetes javaslatok alapján idén is számos magas osztalékhozamot ígérő papírt vásárolhatunk még az osztalékrali előtt.

Emellett a közgyűlés hatáskörébe tartozik például az alapszabály esetleges módosítása, a társasági forma megváltoztatása, saját részvény vásárlási programok elfogadása, a vezérigazgató, igazgatási tagok megválasztása, a könyvvizsgáló kiválasztása vagy az alaptőke emelésével vagy leszállításával kapcsolatos kérdései.

Egyébként a fenti pontokon túl részvényesként is tehetünk javaslatok, igaz, ehhez a jogszabályban vagy a vállalat által meghatározott tulajdoni hányaddal kell rendelkezni.

A fentiek mellett azért fontos része még a közgyűlésnek a menedzsment aktuális évre vonatkozó várakozásainak ismertetése, amely részvényesi szempontból is tartalmazhat fontos információkat.

Részt vennék, mit tegyek?

A közgyűlésen való részvételre akkor vagyunk jogosultak, ha a közgyűlés időpontja előtti második napon tartalmazza nevünket a részvénykönyv. Ezen felül fontos, hogy részvételi szándékunkat jelezzük befektetési szolgáltatónk felé is. Ha szeretnénk részt venni a közgyűlésen, de valamilyen okból kifolyólag erre nem vagyunk képesek, meghatalmazott útján is gyakorolhatjuk részvényesi jogainkat. A lenti táblázatba összefoglaltuk a főbb cégek közgyűlési időpontjait, és a kiadott napirendi pontok alapján várható osztalék kifizetések mértékét. A kifizetések pontos idejével kapcsolatban pontos információk a közgyűlések után várhatók a legtöbb esetben, ezért frissíteni is akkor fogjuk a táblázatot. 

Tartalom lezárása:2018.04.05 11:33

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés