A novemberi részvénypiaci raliban a Marvell chipgyártó részvénye is szépen teljesített, de egyelőre messzebb tartózkodik a korábbi csúcsszintekhez képest az árfolyam. Ugyanis még azt követően lefordult a részvény, hogy a cég vezetősége a vártnál gyengébb előrejelzést tett közzé az idei utolsó negyedévben várható bevétel kapcsán. Mostanra viszont magára talált a részvény, és erős támaszokról fordulva indulhatna meg akár a korábbi lokális csúcsszinteket célba véve. Látni kell, hogy a Marvell is igen jelentős bevételekre tehet szert az AI piac gyors ütemű bővülésével, javítva a többi szegmens gyengélkedését.

Ez a bejegyzés eredetileg a KBC Equitas oldalán jelent meg 2023. december 11-én.

A november a Marvell Technology részvényének is kedvezett, így az augusztus vége óta az árfolyammozgásokat uraló negatív trend meg is tudott szakadni. A júniusi idei csúcsok óta nem sok erőt tudott mutatni a Marvell részvénye a tőzsdén, így utólag már azt láthatjuk, hogy az év közepi optimizmus talán túl korai lehetett. Ugyan a társaság november 30-án közzétett gyorsjelentése nem a legpozitívabb piaci fogadtatásban részesült, de ezt követően már magára talált a részvény, ami így újabb lendületet vehet.

Kedvező, hogy pénteken már az 50 napos mozgóátlag felett zárt a részvény, ezzel akár további tér nyílhatott a napokban látott emelkedés folytatására. A következő fontos teszt az 56,5 dolláros szintnél vár az árfolyamra, ez korábban fontos támaszt, majd ellenállást jelentett a napi grafikonon. Ha sikerrel venné ezt az akadályt az árfolyam, még az 58 dolláros szintet lehet érdemes figyelni, hiszen novemberben még itt tetőzött az árfolyam, mielőtt lefordult volna.

A korábban már említett mozgóátlagok mellett is tudunk további támaszszinteket azonosítani a részvény napi grafikonkán, így 50, illetve 46,6 dollárnál is védelemre találhatna a részvény gyengébb piaci hangulat közepette. Az RSI múlt hét szerda óta már felfelé trendel, viszont túlvett állapotról nem beszélhetünk, egyelőre semleges szinteken mozog az indikátor. Az MACD még eladást jelez egyelőre, de néhány pozitív nap után könnyedén megfordulhatna az indikátor jelzése.

A Marvell napi grafikonja (2023. 12. 11. nyitás előtt)

Technikailag igen kedvező, hogy a heti grafikonon mutatkozó mozgóátlagok meg tudták fogni az árfolyamot a múlt hét során, így az 50 és a 200 hetes mozgóátlag a továbbiakban is támogathatják az emelkedő trendet. Támaszként emellett még a 47 dollár körüli zóna azonosítható, bőven találhatóak tehát védelmi zónák a Marvell grafikonján.

A korábbi csúcsoktól igen messze került már a papír, tehát bőven adódik tér, amit betölthetne az árfolyam a jövőben. Így az 58 dolláros árszint felett már a korábbi lokális csúcsok környékén mutatkozik a következő ellenállási zóna, pontosabban 66 dollárnál. Ezen felül már a 2022-es, illetve 2021-es csúcsok jelölnek ki ellenállási szinteket, bár ezen szintek elérésére kis esély mutatkozik a közeljövőben. Az RSI a heti grafikon alatt is semleges szinteken mozog, túlvettségről tehát már nem beszélhetünk.

A Marvell heti grafikonja (2023. 12. 11. nyitás előtt)

Miért esett a Marvell a jelentést követően?

Először, ha ránézünk a Marvell most lezárult negyedévére, azt láthatjuk, hogy a főbb sorokon hozni tudta az elemzői várakozásokat a chipgyártó. A jelentést követően mégis nagyobb árfolyamesésnek lehettünk szemtanúi, mivel a jelenlegi negyedévre vonatkozó bevételvárakozásai inkább gyengébbek voltak. Mint növekedési papír, az egyik legfontosabb mozgatórugót a Marvell kapcsán a várakozások alakulása jelenti, éppen ezért láthattunk akkora negatív reakciót a társaság gyengébb bevételvárakozásaira. A jelentést követő napon 6 százalékos mínuszban kezdte a kereskedést a részvény, de napközben 9 százalékos mínuszt is mutatott az árfolyam.

A vezetőség szerint 1,42 milliárd dollár körül alakulhatnak a Marvell bevételei a mostani negyedévben, ez valamelyest gyengébb volt a piac által prognosztizált értéknél. Ugyanis a cég hálózati infrastruktúra és személyi számítógép üzletágai gyengébben muzsikálhatnak, mivel ezen iparágakban a fogyasztói kereslet igencsak visszaesett.

Várhatóan viszont nem minden szegmens fog gyengén teljesíteni, ezért is előnyös a Marvell széles termékportfoliója. A növekedés túlnyomó többséget a cég Data Center szegmense adhatja, és ezen belül is az AI megoldásokat kiszolgáló hardverek eladásából származó emelkedő bevételek. Előző évhez képest 20 százalékos bevételnövekedés volt látható a szegmensben, ez az ütem a negyedik negyedévre már 30 százalékra emelkedhet. Az viszont, hogy az AI eladások mennyiben járulhatnak hozzá a távolabbi jövőben a cég bevételeihez nem egyértelmű, mivel sok függhet az AI piac alakulásán is a vezérigazgató szavai szerint. Mindenesetre az idei évben kifejezetten nagy növekedést mutatott fel a szegmens, így az AI piac bővülésével akár a Marvell is nagyobb árbevételhez juthatna a következő években.

A részvény idei piaci teljesítménye kifejezetten erősre sikeredett, ami már az értékeltségi mutatókon is meglátszódik. Az évet még 20 alatti 12 havi előretekintő P/E mellett kezdte a Marvell papírja, míg az évközi csúcsok idején már 40 közeli szintekre is felszökött a szorzószám szintje. Ugyan a mostani 27 körüli szint nem számít kifejezetten alacsonynak az iparágban, a Marvell esetében ez inkább egy átlagos szintnek mondható az elmúlt öt évet nézve. A Bloomberg adatbázisában többségében vételi elemzői ajánlásokat találhatunk, elmondható tehát, hogy relatíve magasabb értékeltség ellenére is vonzó lehet a papír. Annak ellenére, hogy az utóbbi hónapok során több célár-visszavágás is érkezett a Marvell részvényére, a 66,7 dolláros konszenzusos célár így is közel 25 százalékkal magasabb a jelenlegi piaci árnál.

Tartalom lezárása:2023.12.11 15:49
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulatban a CVS Health árfolyama

2026.10.16 15:15
Sokat javult a technikai kép

8 fontos hír ma reggel

2026.10.16 08:34
Amerikai gazdaság, kötvényhozamok, Tesla

TSMC: Nem volt elég a rekordnegyedév a gyenge piaci hangulatban

2026.10.15 16:15
Folytatódott az erőteljes növekedés