Érdekes szinteken jár a Western Digital árfolyama, az elmúlt hónapok gyengébb piaci hangulata közepette rendre a 45 dolláros szintekről tudott fordulni a papír. Az értékeltség továbbra is alacsony, a historikus átlagtól is jócskán elmarad, miközben a fundamentumok azért nem festenek rosszul, így nem árt figyelni a részvényt.
Fontos támaszokról fordult meg a Western Digital árfolyama az utóbbi napokban, ami a piaci hangulatnál látható javulással is egybe esett. Az árfolyam 45-46 dollárig gyengült még a hónap közepén, viszont pontosan ott valósult meg a fordulat, ahol április közepén, és ahol március közepén is, ez pedig rövid távon megalapozhat egy jobb hangulatot.
Látható, hogy az elsődleges ellenállások kár 54-56 dollár között is lehetnek, ahol több fontos szint is húzódik, és innen történt még meg korábban a letörés. Az 50 és 200 napos mozgóátlag is itt található, továbbá az elmúlt egy évben többször is ebben a szintben akadt el a gyengülés, illetve időnként az emelkedés is. Ez most tehát fontos lehet, de még jócskán távol van a mostani szintektől, összességében pedig akár az 50 dolláros lélektani szint is fontos lehet az odáig vezető úton.
Ettől függetlenül az MACD már vételi jelzés felé fordulhat lassan, illetve az RSI is a túladott zónából fordult ki a napokban, ami vételi szignált jelent technikailag. Látható tehát, hogy az indikátorok már jelzik az esélyét a fordulatnak, ami rövid távon látszólag az utóbbi napi gyertyákból is jól tetten érhető, bár a keddi kereskedési nap nem volt még annyira acélos.
A Western Digital napi grafikonja (2022.06.29. nyitás előtt)

A heti grafikonon is érdekes trendeket lehet azonosítani, mivel 2020 óta egy emelkedő trend is tart, viszont 2021-ben egy csökkenő trend is formálódni kezdett. Látható, hogy többször érintette már ezeket a vonalakat az árfolyam, ugyanakkor egyre inkább beszűkült a tér az árfolyam előtt, jelenleg 45-60 dollár közötti mozgást lehet látni, így középtávon is eldőlhet a papír sorsa.
Az indikátorok egyelőre nem adnak markáns jelzést, miközben az árfolyam az emelkedő trendvonalnál található, így a felpattanás esélye azért ebből is látható. Szintként itt is az 50 dolláros szintet és a mozgóátlagokat lehet azonosítani, de láthatóan ezek is a fentebb említett trendvonalak között találhatóak, ami behatárolja a mozgásteret.
A Western Digital heti grafikonja (2022.06.29. nyitás előtt)

A fundamentumok terén egyébként látható, hogy sokat esett a cég értékeltsége. Az árfolyam csökkenése mellett a profitkilátások erősek, és így a 12 havi előretekintő P/E ráta 5,2 közelében jár jelenleg, ami nem számít rossznak, az előző években is jellemzően ez jelentette a mélypontokat, míg az 5 éves átlagot a 8,5-ös szint jelenti. Az tehát szintén látható, hogy az alacsony értékeltségű cégek között találjuk meg a részvényt, a piaci átlagot jócskán alulmúlja a papír.
A cég egyébként nincs is érdemben eladósodva, az 5 milliárd dolláros nettó hitelállomány az éves EBITDA alig 1,2-szerese, ráadásul stabilan erős profitszámok jellemzik a céget. A nettó nyereség tavaly 700 millió dollár körül volt, de a június végén záródó üzleti évben most akár 2,6 milliárdos is lehet, és a következő években is tovább erősödhet a várakozások szerint.
Közben a konszenzus is erősnek tűnik a Bloomberg alapján, a célárak átlaga 71 dollárnál található, ami majdnem 50 százalékkal haladja meg a jelenlegi árfolyamot. Ez persze az előző időszakban is így volt, vagyis az optimizmus nem feltétlenül a legbiztosabb indikáció, mindenesetre ilyen technikai kép és értékeltség mellett azért nem rossz előjel.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.