Erőre kaptak az elmúlt időszakban a német autógyártók, a DAX indexben is egy technikai felpattanásnak lehetünk tanúi, és az emelkedésben az ipari cégek szintén az élen járnak. Habár számos kockázat áll most fent, és például az autóeladások is csökkenést mutatnak, viszont a második negyedéves eredmények azért nem voltak rosszak a gyártóknál, az optimista piaci hangulat pedig segítheti a részvényéket, rövidtávon pedig érdemes lehet figyelni az emelkedő trendet.
Július közepén indult el az emelkedő trend a Mercedes grafikonján, az árfolyam az éves mélypontról elindulva mostanra már áttörte az 50 napos mozgóátlagot. Az emelkedés egyelőre nem akadt meg, a részvénypiacokon folytatódik a jó hangulat, így ez további lendületet adhat a részvénynek.
A 60,5 eurós szint körül szintén fontosabb ellenállás húzódott, amelyet úgy néz ki át tud törni az árfolyam, ezzel pedig a tavaszi lokális mélypontok szintjeit meghaladhatja az árfolyam. Feljebb a 200 napos mozgóátlag és a 68 euró körüli szint jelenthet további ellenállást. Elsődlegesen a rövidtávú emelkedő trendvonalra érdemes figyelni, míg lejjebb az 50 napos mozgóátlag jelenthetne támaszt, rövidtávon viszont a trendvonal letörése negatív jelzés lenne.
A Mercedes-Benz napi grafikonja (2022. 08. 12. 12:30)
A hosszabb távú grafikont nézve látható, hogy az elmúlt 2 évben egy fej-váll alakzat alakult ki a grafikonon, amelyet korábban le is tört az árfolyam, és ezzel került az idei évi mélypontjára az árfolyam. Innen azonban szép fordulat következett, a mélypont pedig a 200 hetes mozgóátlag vonalát sem érte el, a mostani emelkedő trenddel az árfolyam pedig a fej-váll alakzat nyakvonala felett jár.
A Mercedes-Benz heti grafikonja (2022. 08. 12. 12:30)
A Mercedesre vonatkozó célárak átlaga jelenleg 85 euró, amely közel 40 százalékkal magasabb a mostani árfolyamnál, a részvényre tehát változatlanul nagy az optimizmus a kockázatok ellenére is. A részvény értékeltsége alacsony szintekről fordult az árfolyammal együtt, jelenleg még mindig csak 5,3 körüli előretekintő P/E rátán forog a részvény, amely elmúlt 5 év átlagos 6,8-as értékeltsége alatt van.
A fundamentumokat tekintve jelentős kockázatok vannak, azonban például a legfrissebb gyorsjelentések alapján a negyedéves számok egyáltalán nem alakultak rosszul, és a bevételek, illetve a profit is növekedni tudott a nagyobb autógyártóknál. A chiphiány miatt alacsonyabb volt gyártási volumen, viszont egyrészt az eladási árak emelkedtek, valamint a gyártók inkább a prémium szegmensekre fókuszáltak, amely tovább emelte a marzsokat is. Így hiába növekedtek az alapanyagköltségek is, növekedést lehetett látni profitoldalon is.
Emellett nyilvánvalóan a recessziós kockázatok a fogyasztási oldalra is hathatnak negatívan, így csökkenhet a kereslet az autókra is. Emellett pedig a gázellátás is kockázatot jelent ebben az időszakban az autógyártó számára, bár a legutóbbi jelentésben kiemelte a Mercedes, hogy egyelőre az ellátás stabil maradt a gyárakban Európában.
A második negyedéves jelentés nem sikerült rosszul a Mercedes számára, összességében a bevételek 7 százalékkal emelkedtek, és a működési eredmény is 6 százalékkal növekedett a tavalyi év második negyedévéhez képest. Csoportszinten az eladott volumen 7 százalékkal csökkent, ezen belül viszont a top-end luxus kategória (pl. AMG, S, EQS, GLS) értékesítése összességében csak 3 százalékkal csökkent, valamint az elektromos autók eladásai 7 százalékos növekedést mutattak. A Mercedes előrejelzése alapján az idei évben pedig így is valamivel a tavalyi év EBIT szintje felett lehet az eredmény a bevétel további növekedése mellett.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.