Eldöntöttük, hogy befektetésre adjuk a fejünket? Első lépésnek kiváló! Ugyanakkor érdemes lehet néha megnézni a legnagyobb befektetőket, hátha elleshetünk tőlük egy-két irigylésre méltó tulajdonságot. Íme néhány, amely a legnagyobbakat is jellemzi.
1. Legyen jól behatárolt stratégiánk
Nagyon fontos, hogy ne összevissza, csapkodva, hanem meggondolt stratégia alapján fektessünk be. A megfelelő stratégia megalkotása persze időbe (és több sikertelen kísérletbe) telik. Azonban ha rátaláltunk egy olyan formulára, ami működik, és megbizonyosodunk róla, hogy nem csak szerencsénk volt, hanem hosszabb távon is sikeresek lehetünk vele, akkor tartsuk magunkat ehhez.
Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy lehet akármilyen jó a stratégiánk, akkor is néha veszteségeket fogunk elszenvedni. Nem szabad tehát idejekorán elhanyagolni ezt, de ezekre is fel kell készülnünk.
2. Tudjuk, mikor akarunk kiszállni egy pozícióból
Itt több dolog is előfordulhat: pozíciónk megindulhat a számunkra kedvező, vagy éppen rossz irányba, de az is megeshet, hogy hosszabb ideig egy helyben mozog. Az utóbbi esetben előfordulhat, hogy nem akarjuk hosszabb ideig parkoltatni pénzünket, még ha veszteséget nem is termel pozíciónk.
A legfontosabb persze az, hogy negatív eshetőségkor tudjuk, mikor engedjük el ötletünket, hiszen ha hosszabb ideig hagyjuk rossz irányba futni, akár tetemes mínuszokat is összeszedhetünk. Mindig tartsuk tehát kordában a kockázatokat, kontrolláljuk veszteségeinket, hiszen tőkénk megőrzése rendkívül fontos.
3. Használjuk ki a trendeket
A tőzsdei kereskedés egyik gyakran idézett jó tanácsa miszerint „a trend a barátod”. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy bikapiac idején ne játszunk a piac gyengülésére, míg medvepiac esetén ne próbáljuk meg a mélypontot elkapni. Sokkal kevésbé kockázatos megvárni, amíg fordul a trend, és igaz, hogy ezáltal valamivel kevesebb profitra tehetünk szert, de a kockázatainkat sokkal nagyobb mértékben csökkenthetjük ezzel.
4. Tanuljunk hibáinkból
Talán az összes közül ez lehet a legfontosabb. Nagyon könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy magunk helyett mindig éppen a kedvezőtlen piaci mozgásokat okoljuk egy félresikerült ötletnél. Ez persze gyakran előfordulhat, éppen ezért is olyan fontos a kockázatkezelés. Ugyanakkor minél gyorsabban felismerjük és kijavítjuk saját hibáinkat, annál hamarabb válhatunk jó befektetővé. Hiszen tudjuk, az őrület az, ha folyton ugyanazt csináljuk, mégis mindig más eredményt várunk.
5. Őrizzük meg érzelmi kontrollunkat
Gyakori hiba lehet még, hogy nem jó döntéseket hozunk, mert elveszítjük az irányítást érzelmeink felett. Ez legkönnyebben a megfelelő pozícióméretezéssel kerülhető el, hiszen ha úgy érezzük, hogy túl sokat kockáztatunk, akkor minden apró elmozdulásnak sokkal nagyobb jelentősége van, és végül elképzelhető, hogy nem győzzük idegekkel kivárni amíg jó irányba indul el pozíciónk. Figyeljünk tehát arra, hogy ne kockáztassunk egyszerre akkora összeget, melynek elvesztését nem tudnánk elviselni.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.