Nyakunkon az év vége, amikor mindenki visszatekint, milyen volt számára 2016. Ugyanakkor érdemes előre is gondolkozni, különösen ami a pénzügyeinket érinti. Ha még idén nyitunk TBSZ számlát és elhelyezünk rajta pénzt, akkor kvázi egy évet nyerünk azzal, hogy év végén nyitottuk a számlát, mivel három, illetve öt évet kell várni, hogy kihasználjuk az adókedvezményeket. A TBSZ-ről részletesebben itt már írtunk, most arra fókuszálunk, hogy milyen befektetésekkel érdemes feltölteni a számlát.
Fontos, hogy TBSZ számlán lévő pénzünkkel kereskedhetünk rövid távon is, akár napon belül adva-véve a részvényeket. De portfoliónkat érdemes megosztani rövid távú „tradelő” részre, illetve „befektetési” részre, amihez akár évtizedes időtávon sem nyúlunk hozzá. Most utóbbit bontjuk ki részletesebben.
Ha valaki nem akar, vagy nincs ideje napi-heti rendszerességgel foglalkozni befektetéseivel, annak jó alternatíva lehet olyan eszközöket keresni, melyek kiszámíthatóan szállítják a hozamot. Ilyenek például az osztalékfizető ETF-ek, amelyek olyan vállalatok részvényeit tartják, akik rendszeres osztalékfizetők.
Ráadásul ezeket az osztalékokat ki is fizetik az ETF-et megvásárlóknak. Egy ilyen ETF-ben sok rendszeres osztalékfizető vállalat van, így az egyedi céges kockázatok is mérsékeltek, mivel ha egy társaság valami miatt mégsem tudna osztalékot fizetni, az a diverzifikáció miatt nem érinti érdemben az ETF-et. A rendszereinkben több osztalékfizető ETF is található, mi ezek közül az iShares DJ Select Dividnedet (DVY), az SPDR S&P Dividendet (SDY) és az Alps Sector Dividend Dogs (SDOG) ETF-et emeljük ki, ők ugyanis az elmúlt időszakban szép hozamot szállítottak. Ezeket a rövid, úgynevezett ticker kód segítségével tudjuk legkönnyebben megtalálni a WebBrokerben.
De persze egyedi osztalékfizető részvényeket is tehetünk TBSZ számlánkra, és ehhez nem is kell feltétlenül külföldön keresgélnünk. A Nyomda részvényére már régebb óta optimisták vagyunk, és ha folyatatja az elmúlt években követett osztalékpolitikáját a cég, akkor 7,5 százalék feletti hozamot is jelenthet a kifizetés a jelenlegi árfolyammal kalkulálva, ami igencsak kecsegtető ebben a hozamkörnyezetben. De ugyanígy érdemes lehet megvásárolni a Magyar Telekom vagy a Mol részvényét is, hiszen ezek is kellően magas osztalékot fizethetnek jövőre.
Nem késő tehát még TBSZ számlát nyitni, és akár még idén megvásárolni néhány olyan értékpapírt, ami hosszú távon szép hozamot hozhat, úgy is, hogy nem kell naponta figyelni befektetésünket.
jogi nyilatkozat
A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.
Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.
A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.
A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.
A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.
A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.
A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.
A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.
A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok
A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.