Többszöri érintést követően pattanna a 135 dollár körüli támaszszintről az American Express árfolyama. A javuló nemzetközi piaci hangulat új lendületet adhat a részvénynek, így a negyedéves jelentés előtt próbálkozhat meg az emelkedéssel a papír. Pénzügyileg stabil lábakon áll a cég, emellett értékeltsége alapján sem tűnik túlárazottnak.

Fordulna a 134-135 dolláros támaszszintekről az American Express árfolyama. Legutóbb júliusban tapasztalhattunk hasonló mozgást a részvény kapcsán, akkor sikeresen vette az akadályokat a papír, így fontos ellenállásokat tudott áttörni. Az amerikai piacokon valamelyest javult a hangulat a héten, így ez egy rövidebb felpattanást hozhat el akár az American Express esetében is.

Az RSI grafikonján is látható, hogy a 30-as szintek érintését követően tudott fordulni az indikátor, így ez a zóna a múltban is már több, rövidebb távú felfelé való mozgásnak volt az elindítója. Ugyan a nemzetközi hangulat romlása a részvény árfolyamára is kihatással lenne, hiszen az 1,14-es béta is a piaccal való együttmozgást jelzi. Ez a tripla alj letörése jelentősen rontana a technikai képen, hiszen ezzel a lépéssel 2021 év eleji szintekre eshetne vissza az árfolyam.

Ellenállás a 150 dolláros, majd a 170 dolláros szinteken rajzolódik ki, ebben a tartományban láthatjuk a két mozgóátlagot is, az ezeken való átjutás is fontos feladat lehet a részvény számára. A 200 dollár körüli történelmi csúcs elérése várhatóan nem a következő napokban történhet meg, így ez inkább a későbbi célok között szerepelhet.

Az American Express napi grafikonja (2022. 10. 04. nyitás előtt)

A heti grafikonon is látszik a kialakult támaszvonal, míg a 200 hetes mozgóátlag sem tartózkodik túl messze a jelenlegi árfolyamtól, így ez is védelmet nyújthat a jövőben. Lejjebb még a 110 dollár körüli szint képezhet védelmet. Ellenállásokat tekintve a 150 dolláros szintet érdemes figyelni, míg kicsit magasabban a 175 dolláros akadály áttörése jelenthetne problémát a részvénynek.

Az American Express heti grafikonja (2022. 10. 04. nyitás előtt)

A vállalat pénzügyeit tekintve a nettó eredmények kapcsán fennmaradhat a stabil növekedés az elemzői várakozások alapján, így jövőre akár már 8 milliárd dollár feletti eredményt érhet el, amely akár 14 százalékos eredményhányaddal párosulhat. Az értékeltség is sokat csökkent az elmúlt időben, hiszen az előretekintő P/E ráta egészen a 13-as szintek alá süllyedt, ilyenre utoljára 2020 tavaszán volt példa. Így tehát látható, hogy a jelenlegi szinteken nem tűnik túlárazottnak a részvény.

A vállalatot a Visa, illetve Mastercard versenytársaként tartják nyilván, azonban vannak alapvető különbségek az üzleti tevékenységek tekintetében. Az American Express hitelt is nyújt a hitelkártyatulajdonosok számára, így egy esetleges gazdasági visszaesés érzékenyen is érinthetné a céget, hiszen egy gyenge környezetben megnőhet a fizetésképtelen ügyfelek száma. Így látható, vannak kockázatok a vállalat kapcsán is, azonban egyelőre nem jelentkeztek jelentős problémák az amerikai gazdaságban, így rövidebb távon aligha lenne kihatással ez a részvény árfolyamára.

Néhány héten belül érkezik a harmadik negyedéves jelentése az American Expressnek, várakozások szerint tovább javíthatja az eredményeit a társaság, így 2,4 dolláros EPS elérését prognosztizálja a konszenzus, amely növekedést jelentene a tavalyi 2,27 dolláros eredményhez képest. Emellett október 13-án leesik a negyedéves osztalékszelvény is a részvényről, jelenleg 1,54 százalékos évesített osztalékhozamot kínál a papír, emellett évről évre emelni szokták a kifizetendő osztalék mértékét.

Tartalom lezárása:2022.10.04 13:52
Időtartam:Rövid táv (néhány hét)

jogi nyilatkozat

A fenti marketingközleményt a Patria Finance Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: „K&H Értékpapír”) állította össze. A K&H Értékpapír semmilyen garanciát vagy felelősséget nem vállal arra, hogy a leírt szcenáriók, előrejelzések és kockázatok a piaci várakozásokat tükrözik és valóságban is beigazolódnak. A marketingközleményben szereplő bármilyen előrejelzés pusztán tájékoztató jellegű. A pénzügyi eszközök értéke, ára vagy a belőlük származó jövedelem változhat, illetve az árfolyamváltozások ezeket befolyásolhatják. Ezen változások következtében a pénzügyi eszközökbe történő befektetés értéke csökkenhet. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A számszerű adatok általánosak, tájékoztató jellegűek, csak a szerző adott időpontban készített összeállítását tükrözik, és későbbi módosítás tárgyát képezhetik. A marketingközleményben szereplő információk a készítők által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban azok pontosságával és teljességével, valamint időbeliségével kapcsolatban a készítők semmilyen felelősséget nem vállalnak.

Amennyiben a marketingközleményben a K&H Értékpapír további marketingközleményein alapuló ajánlások szerepelnek, azok soha nem értelmezhetők a kapcsolódó marketingközleményben foglalt iránymutatások nélkül.

A Patria Finance, a.s.-szel való együttműködés keretében létrejött, több szerzőt feltüntető marketingközlemények esetében az eredeti, cseh nyelvű marketingközlemény szerzője a Patria Finance, a.s. megjelölt munkavállalója, a magyar nyelvű fordítást, illetve a lektorálást pedig a K&H Értékpapír munkavállalója végzi, így az érintett marketingközlemény tartalma lényegében megegyezik az eredeti cseh nyelvű marketingközleménnyel.

A K&H Értékpapír semmilyen módon nem garantálja, hogy a marketingközleményben említett pénzügyi instrumentumok megfelelnek az Ön igényeinek. A K&H Értékpapír a jogszabályoknak megfelelően elvégzi az értékesített termékek célpiaci vizsgálatát. A vizsgálat keretében értékeli a termékek jellemzőit, valamint az ügyfelekről rendelkezésére álló – befektetővédelmi kérdőív kitöltése révén megszerzett - információkat. Weboldalunk látogatói az anyagainkban feltüntetett pénzügyi instrumentumok tekintetében az azokban megjelölt célpiacon kívülre is eshetnek.

A K&H Értékpapír jelen marketingközlemény útján nem nyújt konkrét és személyre szóló befektetési tanácsadást, a benne foglaltak nem minősíthetők pénzügyi eszköz jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó ajánlattételi felhívásnak vagy ajánlatnak, befektetési elemzésnek, pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, pénzügyi, adó- vagy jogi tanácsadásnak, így a marketingközleményben szereplő információkat Ön csak saját felelősségre használhatja fel.

A marketingközleményben említett pénzügyi eszközök, illetve befektetési stratégiák nem alkalmasak minden befektető számára. Az abban szereplő vélemények és ajánlások nem veszik figyelembe az egyes ügyfelek egyéni helyzetét és személyes körülményeit, pénzügyi helyzetét, ismereteit, tapasztalatait, céljait vagy igényeit, valamint nem hivatottak konkrét pénzügyi eszközöket vagy befektetési stratégiákat ajánlani az egyes befektetőknek. A marketingközlemény elsősorban olyan befektetők számára készült, akiktől elvárható, hogy befektetési döntéseiket saját maguk, önállóan hozzák meg és döntsenek a marketingközleménnyel érintett pénzügyi eszközökbe történő befektetés célszerűségéről, figyelembe véve különösen az árat, a lehetséges veszélyeket és kockázatokat, saját befektetési stratégiájukat, valamint saját jogi, adózási és pénzügyi helyzetüket. A marketingközlemény maga nem képezheti a befektetési döntések egyetlen alapját.

A befektetőnek a befektetés alkalmasságának megítélése szempontjából szükséges lehet saját felelősségre szakmai tanácsot kérnie, ideértve az adótanácsadást is, a marketingközleményben nevesített pénzügyi eszközökkel, egyéb befektetési eszközökkel, befektetési stratégiákkal kapcsolatban.

A K&H Értékpapír működését anyavállalata révén a cseh pénzügyi felügyelet, a CNB (Czech National Bank) ellenőrzi, egyes, jogszabályban nevesített tárgykörök esetében pedig az MNB (Magyar Nemzeti Bank) is jogosult hatáskörében eljárni.

Felhívjuk figyelmét, hogy a jogszabályban rögzített szabad felhasználás eseteit kivéve kizárólag a K&H Értékpapír előzetes írásbeli engedélyével lehet a jelen marketingközlemény tartalmát rögzíteni, többszörözni, terjeszteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, nyilvánosan előadni, sugárzással nyilvánossághoz közvetíteni vagy átdolgozni.

A jelen marketingközlemény nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

A K&H Értékpapír jelen marketingközleményre is kiterjedő módon megfelelő belső eljárásokat dolgozott ki és működtet az összeférhetetlenségi esetek elkerülése, illetve közzététele érdekében. A jelen marketingközlemény készítésében részt vevő személyekre vonatkozó és a marketingközleménnyel kapcsolatos egyéb lényeges információkat a következő oldalon, a linkre kattintva talál: Anyagaink jellemzői, összeférhetetlenségi szabályok 

A 2023. december 31. előtti keltezésű tartalmakat eredetileg a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe állította össze, és a KBC Equitas oldalán (www.kbcequitas.hu) voltak elérhetőek.

Fordulni próbálna az Eli Lilly

Varga Dániel | 2025.05.30 11:33
A sáv aljáról venne lendületet a részvény

8 fontos hír ma reggel

K&H Értékpapír | 2025.05.30 08:39
Vámok, arany, Costco, Dell, Duna House

Nincs megállás az Nvidia növekedésében

Kereskedelmi korlátozások sem jelentettek akadályt